Pedig nem csodálkoznék, ha még nem hallott volna rólam mondja, amikor elmesélem neki, mennyire megörültem, hogy felkértek az interjú elkészítésére. Maga olyan korban nőtt föl, amelyben a klasszikus zenészek már nem annyira ismertek.
Akkor hogyan lehet, hogy mégis világhírű, és itt, Nantes-ban, ahol most találkozhattam önnel, a sarki hentes is ismeri Barbara Hendricks nevét?
Régebben Franciaországban éltem és játszottam. Akkoriban az olyan operaelőadások, mint a Turandot, a Rómeó és Júlia, vagy a Figaro házassága, fő műsoridőben mentek a tévében. Így lettem ismert. Ezek a műsorok, sajnos, mára kivesztek, az opera már nem érdekli a médiát. Még a Grammy-díjátadásokon is elfelejtenek minket: röpködnek a rockdíjak, a metáldíjak, ilyen-olyan kategóriák, mi pedig átkerültünk a futottak még kategóriába
Ön szerint haldoklik a komolyzene?
Nem, semmiképpen sem! Nézze csak meg, minden alkalommal, amikor valami nagy esemény vagy tragédia történik a világban, visszanyúlnak a klasszikus zenéhez! Emlékszik szeptember 11-ére? Vagy a cunami okozta pusztításra? A tévés szerkesztők ilyenkor félreteszik Eminemet, Britney Spears-t és a többieket, és automatikusan előveszik Mozartot vagy Albinoni Adagióját. Bárhol, bármilyen csatornára kapcsol, ugyanazok a melódiák köszönnek vissza. Az emberek érzik, hogy ezek a művek mélyebbek és érzelemdúsabbak.
Ha ekkora igény van rá, akkor nem lehetne visszacsempészi a klasszikus zenét a slágerlistákra?
Barbara Hendricks lassan húsz éve segít menekülteken: az Egyesült Nemzetek Szervezete menekültekkel foglalkozó munkacsoportjának jószolgálati nagykövete. Dolgozott Vietnamban, Mozambikban és Ruandában is. Hatalmas odaadással és kitartással küzd azért, hogy a világ menekültjei emberibb körülmények között élhessenek ideiglenes hazáikban. Az énekesnő kétszer is jótékonysági koncertet adott a háború sújtotta Jugoszláviában. 1998-ban alapítványt hozott létre a békéért és a megbékélésért. 2001-ben felkérték, hogy a Nobel Békedíj-átadáson énekeljen. |
Ön március 22-én dzsesszkoncertet ad a Nemzeti Hangversenyteremben. Ez nem cross over?
Nem, ez dzsessz! Akkor lenne cross over, ha mondjuk, Gershwin mögé lábdobot és technoritmust kevernék.
Mit szeret jobban énekelni? Dzsesszt vagy operát?
Tudom, sablonos a válasz, de mindkettőt. Éppen ezért régi szokásom, hogy ha valahová elmegyek dzsesszt énekelni, akkor két éven belül visszatérek egy klasszikus esttel is. Budapest sem lesz kivétel.
A teljes cikk a 11. heti, március 16-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.