Mit kell tenni azért, hogy megóvjunk egy kapcsolatot? Meddig kell egyáltalán óvni, és hogyan?
Először is el kell dönteni, hogy az az ember, az a kapcsolat nagyon, már nem annyira, vagy egyáltalán nem fontos. A legnehezebb, ha a viszony kihűlt, elromlott, régóta tart. Persze, azért, mert valami régóta tart, már csak langyos, lehet nagyon fontos. Ilyenkor kell ráerősíteni. Ha meg akarom tartani, és a másiknak is erre van szüksége. Mert kiderülhet, hogy a másik már nem veszi ezeket a jeleket, tehát hiába erőlködöm.
Bár egy kapcsolat, szerelem nem játék, de, ha valamire nem találjuk a választ, szabad itt is segítséget igénybe venni?
Megbeszélhetjük a dolgot barátokkal. Valódi barátokkal. Nem hiszek abban, hogy olyan ember adjon tanácsot, aki nem ismeri részletesen és alapvetően a helyzetet. Másrészt azt is jó tudni, hogy senki sem mondhatja meg helyetted, mit kell tenned.
Nem, mégpedig azért nem, mert a munkámból kifolyólag folyamatosan szituációs helyzeteket oldok meg, vizsgálok, elemzek. Ha ezek után sem lennék képes a saját helyzetemet megfelelően értelmezni, majd dönteni, akkor végem. Majdnem annyi problémával találkozom naponta, mint egy terapeuta. De másoknak talán érdemes szakemberhez fordulniuk, ha ki szeretnének jutni egy zsákutcából. Az sem mindegy, ki milyen típusú ember. Én például gyors vagyok. Képtelen vagyok nyelni, gyűjteni, elrakni, később előjönni valamivel. A terápiás megoldások szerintem arra jók, hogy a felgyülemlett, sokszorosan elfojtott, felhalmozódott problémahalmazt segítsenek feldolgozni. Nálam nincs évek óta elhúzódó kétes ügy. Azokat nagyon hamar lezárom, és új életet kezdek sokszor magamban. Tehát nem feltétlenül az alany változik. Amit látok, gondolok, azonnal megfogalmazom, mert tudom, hogy másnap ezt fogom elmondani. A párkapcsolataimban is így működöm, tehát, bármit érzek, fogalmazni kezdek, és ez előbb-utóbb a másik fél számára is hallhatóvá válik. Először megpróbálom humorral megoldani a konfliktusaimat, de azért abból is ért, aki figyel.
Az emberek néha kitartanak a rossz mellett is, mert félnek elindítani valami újat, óvakodnak minden változástól, kockázat nélkül szeretnének jól járni. Szerintem, ha valakire aránytalanul nagy vagy sok szenvedést mér egy életközösség, akkor akármennyire fontos, be kell fejezni.
Kivéve
Kivéve, ha valaki szeret szenvedni. Én például utálok. Megmentős vagyok, tehát próbálom megmenteni, amit lehet, de szenvedni nem tudok érte. Sőt, magam körül is megpróbálom leépíteni a szenvedős embereket, mert szerintem ez a típus nagyon kártékonnyá válhat. Kívülről vár megoldást, szeret a gondjaiban fetrengeni. Meghallgatom, de semmi közöm sincs hozzá.
A teljes írást a Nők Lapja április 6-án megjelenő 14. számában olvashatod!