Esküvõi láz

Fejős Éva | 2005. Április 13.
Hajni napok óta a „weddings” (esküvõk) témájú honlapokat böngészi. Értekezlet közben például esküvõi ruhák váltakoztak a monitorán.

Amikor rákérdeztem, hogy esküvőkről készül-e írni, nemet intett, és titokzatosan mosolygott.
– Csak nem? – villanyozódtam fel. – Megkérték a kezed?

Újabb nemleges intés, majd rövid magyarázat:
– Remélhetőleg meg fogják kérni a kezem.
Mivel többet nem tudtam kihúzni belőle, felhívtam Komáromi Balázst, Hajni élettársát, és – miután őszi, közös hajókázásunkon meséltek tinédzserkori megismerkedésükről, szerelmük kezdetéről – óvatosan puhatolózni kezdtem. Először a gazdasági hírek iránt érdeklődtem (mivel Balázs gazdasági újságíró), aztán megkérdeztem, miként is hat a családok anyagi helyzetére egy esküvő. (Csak úgy általában.)

– Hajni mit mesélt? – csapott le a kérdésemre nevetve Balázs. Bevallottam, hogy semmit. – Tudod, azt már régen eldöntöttük, hogy idén összeházasodunk. De mivel most fogom befejezni az egyetemet, megegyeztünk, hogy ő elkezdi a szervezést, én meg majd csak megkérem a kezét…
Húha, Hajni menyasszony!

Szerda, avagy normális vagyok?

– Augusztusban esküvő! – hívott este Hajni. – Lefoglaltuk az éttermet, úgyhogy megvan a pontos dátum.

– Gratulálok! Majd meséld el részletesen a lánykérést is! – kértem.

Aztán arra gondoltam, vajon mi baj lehet velem, hogy sosem álmodtam arról a bizonyos fehér ruháról? Vajon normális vagyok, hogy anélkül élek együtt boldogan a kedvesemmel, hogy szeretném, ha összeházasodnánk? És némi lelkiismeret-furdalást is éreztem: a nagypapám anno félretett egy üveg méregdrága konyakot, azzal, hogy azt csak az esküvőmön bonthatjuk fel. Szegény nagypapám már régen nincs köztünk, ám a konyak ott „vár rám” a szüleimnél, a vitrinben. Volt, hogy közelebb kerültem ahhoz a bizonyos alkalomhoz: elsőként érettségi után, a diákszerelmemmel, de amint ez a kérdés felmerült, kezdtem hasonlóan érezni magam, mint amikor zsákban-futásban versenyeztem. Ahogy hátráltam, egyre erősebb nyomást éreztem. A végén már menekültem.
Pár évvel később – mással – ismét felmerült hasonló lehetőség.

– Bugyira költözünk – tervezgetett a srác, és én úgy éreztem, ez igen. Egy édes fiú, aki velem képzeli el az életét! Ráadásul Bugyin, akárhol is legyen ez a hely! – Lesz két kutyánk – tette hozzá. Helyeseltem. – Neked nem kell majd dolgoznod. Még a kocsidat is eladhatjuk.

Az utolsó két mondaton mélyen elgondolkoztam. Aztán döntöttem. Sosem tudtam meg, milyen lehetett volna az életem Bugyin.

És most? Mivel évek óta egy nagyon jó és normális kapcsolatban élek, ahol nem sérül az önállóságom, akár tervezgethetnénk esküvőt is. Vajon normális vagyok, hogy nincs bennem ez a vágy? Nem kéne Csigó Katihoz mennem analízisre?
Kétségek közt aludtam el.

Hajnali három óra: a kis fehér ruha

Azt álmodtam, hogy tengerparton vagyunk, és fehér miniruhában, orchideacsokorral a kezemben szaladok a habokban, kedvesem kezét fogva. Azonnal felébresztettem őt, és beszámoltam az álmomról.

– És én miben voltam? – érdeklődött álmosan, némileg neheztelve a korai ébresztés miatt. – Fürdőnadrágban? Vagy szmokingban, mezítláb rohangáltam veled a hullámok közt?

– Nem emlékszem – vallottam be. – Szerinted nem isteni ötlet? Így el tudnék képzelni egy esküvőt – lelkesedtem. – Tengerpart, hullámok, és spagettipántos, könnyű kis ruha…

– Kapsz tőlem egy spagettipántos ruhát, csak aludjunk!

– Azért egy tengerparti esküvő felejthetetlen élmény lehet…

– Uh! Azt hiszem, bevonatom az útlevelemet… – mormolta, és mire befejezte a mondatot, már aludt is.

Csütörtök: gyűrűvizit

Megcsodáltam Hajni jegygyűrűjét, közben beszámoltam az álmomról, meg a pasim reakciójáról.

– Te nem akarsz esküvőt, tök boldogok vagytok így is, most mit túráztatod magad? – kérdezte. – Házasság nélkül is tudsz futni a hullámokban. Maximum a csokorra kell beruháznod.

– Hát… Végül is… Eddig mindig menekültem. Most nincs miért menekülnöm, jó így. Nem is tudom, miért hergelem magam. De ez csak egy álom volt, érted.

Nyári ruha érkezik!

Hétvégén a kedvesem hazaállított egy gyönyörű, könnyű, fehér, pántos kis ruhával. Tökéletesen illett rám.

– Boldog húsvétot! – mondta. – Mi van az álmoddal? Sajnos, én most egy ideig nem tudok külföldre utazni…

– Haha, nagyon vicces pasi vagy. Az álmomra már nem emlékszem pontosan. Tudod, hogy mindenféle hülyeséget álmodik az ember – mosolyogtam. Azért eldöntöttem, hogy nyáron, a nyaralásra mindenképpen elviszem az új ruhámat. Aztán majd szaladgálok benne egy kicsit a tengerben…

Exit mobile version