– Kinek van manapság szüksége Breitling órára?
– Nekem nincs, az órát a munkám miatt hordom. Alapvetően nem szeretem a külsőségeket, de alkalmazkodnom kell ahhoz, hogy üzleti tárgyalásokon csak akkor vesznek komolyan, ha betartok bizonyos íratlan szabályokat. Ezek egyike, hogy jó minőségű legyen az órám, a cipőm, az öltönyöm.
– Mivel foglalkozol?
– Most különböző vállalkozások elindításában és fejlesztésében segítek.
– És ha nem ez lenne a szakmád, milyen órát hordanál?
– Legszívesebben semmilyet, szerintem egy szabad embernek nincs szüksége órára. Nem szeretek odafigyelni az időre. Az életet jobban szeretem megélni, mint beosztani.
– Mindig is üzletember voltál?
– Nem. Először, húsz éves koromtól a sors iróniája órákkal foglalkoztam. Előbb antik órákat restauráltam, később 1975-től kvarcórákat is javítottam. Aztán 32 éves koromban megbetegedtem, ez komoly törést okozott az életemben. Két évig tartott ez a nehéz időszak, de hála istennek rendbe jöttem, máig jól érzem magam. Azóta nagyon figyelek arra, hogy egészségesen éljek, fizikálisan és mentálisan is egészséges legyek.
– Hány éves vagy?
– Április 18-án múltam ötven.
– Mikorra szedted össze magad teljesen?
– Úgy 7-8 éve sikerült megtalálnom az új szakmám. Azóta boldog vagyok, legalábbis ezen a téren.
– Hogy néz ki egy heted?
– Akkor kelek fel, amikor felébredek. Ha reggel ötkor, ötkor, ha kilenckor, kilenckor. Ezután megreggelizem akkor, amikor éhes vagyok. Elvégzem az otthoni teendőket, majd megszervezem az aznapi tárgyalásokat, lehetőleg délutánra.
Egyszer olvastam egy taoista bölcseletet. Ebben a híres Lin Csi apát hatalmas haragra gerjedt, amikor meghallotta, hogy az egyik tanítványa azt állítja: már eljutott a Nirvánába. Felelősségre vonta a tanítványt, és bizonyítékot követelt tőle. A tanítvány annyit mondott: Akkor eszem, amikor éhes vagyok, és akkor alszom, amikor álmos. A válasz megnyugtatta az idős apátot, aki a többi tanítványhoz fordult, és azt mondta: Ez az ember valóban eljutott a Nirvánába. Olyat visz véghez, amit csak a kevesek tudnak.
Te már a Nirvánában vagy, vagy csak túlzol?
– Hát – neveti el magát -, a Nirvánába még biztosan nem jutottam el, de attól még igazat mondtam. Lehet, hogy a helyes úton vagyok?
– Mesélj még magadról!
– Három és fél éve tart a válóperi tárgyalásom, ezért hivatalosan még nem váltunk el, de érzelmileg és fizikálisan is külön élünk a volt feleségemmel. Még megy a harc a vagyonmegosztáson. Egyelőre lakást bérlek, ahol egyedül élek, én végzem a háztáji teendőket, mint mosogatás, mosás.
– Gyerekek?
– Hárman vannak, mindhárom kislány. Egy másodikos gimnazista, egy negyedikes, ő most érettségizik, és van egy harmadéves egyetemista.
– Veled élnek?
– A legnagyobb Sopronban jár egyetemre, a kicsik a feleségemnél laknak.
– Látod őket?
– Igen, persze, ma is találkozom az egyikkel! Rugalmasnak kell lennem, mert kevés az idejük, így mostanában inkább én alkalmazkodom hozzájuk.
– Jó dolog apának lenni?
– Nagyon szeretem a lányaimat, szerencsére úgy érzem, ők is engem. Nagycsaládban nőttem fel, öten vagyunk testvérek. Édesanyám mindig arra törekedett, hogy szeretetteljes nagycsaládot hozzon létre, ezért a jóhoz voltam szokva. Én is erre vágytam, született is három gyermekem, de az otthon, a haza
reméljük, hogy majd lesz. Hogy valaki majd vár haza. Úgy gondolom, hogy az otthon azért otthon, mert várnak az emberre.
– Szeretnél új családot alapítani?
– Nézd, én úgy gondolom, hogy az ember életének vannak szakaszai: óvoda, tanulás, iskola, haverok, buli, házasság, gyerekek. Később, amikor a kicsik már felnőnek, az ember ismét kettesben marad a társával. Dolgoznak, tesznek-vesznek, és amikor van egy kis szabadidejük, azt egymással töltik. Én ehhez az életszakaszhoz keresek valakit.
– Zavarna, ha jövőbeli kedvesednek gyerekei lennének?
– Nem, egyáltalán nem, szeretem a gyerekeket! Az inkább megijesztene, ha hirtelen tőlem szeretne gyermeket
Persze, ha valakivel igazán egymásra találnánk, és elnézést az elcsépelt szóért megtalálna minket a szerelem, akkor talán
Ha valakivel tényleg nagyon erős lenne a kölcsönös szimpátia, és ő nagyon vágyik egy gyermekre, akkor én képes vagyok rá.
– Milyen nőt keresel?
– Egy harminc és negyven év közötti nőt képzelek magam mellé, akivel megértjük egymást. Ennél többet nem szeretnék mondani, mert arra régen rájöttem, hogy az ember valahogy mindig másba szeret bele, mint akit eltervezett magának
– Hobbijaid?
– Gyerekkoromban nem szerettem olvasni, de ez megváltozott! Mostanában imádom a könyveket bújni, de emellett szeretem a természetet is. Sajnos a kirándulást mostanában társ híján kicsit hanyagolnom kell. Fiatalkoromban sokat jártam a Magas-Tátrába, Erdélybe. Moziba, színházba ritkábban járok, mert kevés az olyan darab, film, aminek számomra értékes mondanivalója lenne.
-Sport?
– Nyolc évig kerékpároztam, napi 150 kilométert, akkoriban kitörő kondícióban voltam. Most már nem vagyok élsportoló, de azt szokták mondani, hogy simán letagadhatnék 10 évet. Remélem, hogy nem csak udvariasságból
(Nem. Nem csak udvariasságból.)