Halkan, nyugodtan beszél, annak ellenére, hogy a hátunk mögött egy férfi szinte kiabál a beszélgetőpartnerével, ami nyilvánvalóan őt is zavarja, nem csak engem.
– Mivel foglalkozik?
– A vendéglátásban dolgozom. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy a munkám a hobbim is egyben.
– Mit kedvel benne annyira?
– A szakma szépsége az emberekkel való foglalkozás, a velük való állandó kapcsolat. Ez a munka mindig új kihívásokat jelent, és új, érdekes embereket. Az a jó benne, hogy nem lehet megunni.
– Sokat dolgozik?
– Most már kevesebbet. Régebben tényleg állandóan dolgoztam, talán ez is közrejátszott abban, hogy tönkrement az előző házasságom. Tanultam belőle, ma már odafigyelek, hogy ez ne történjen meg többször.
– Vannak gyerekei?
– Igen, van két huszonéves lányom. A válás után néhány héttel-hónappal úgy döntöttek, hogy inkább velem szeretnének élni. Ez tizenhárom éve volt, azóta én nevelem őket. Velem élnek még, de külön életet.
– Hogyan birkózott meg a feladattal, két lányt egyedül nevelni?
– Két gyerekkel sokszor éreztem egy kapcsolatban, hogy hátrányosan indulok, mert a hölgyek valahogy féltek. Holott én nem dadát kerestem, hanem egy társat, akivel az örömét, bánatát meg tudja osztani az ember. És persze akinek adhat, és akitől kaphat szeretetet. A lányokra visszatérve, sokáig az anyjuk is akartam lenni egy személyben, de később rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen. Vettem például női lapokat, hogy tudjak nekik tanácsot adni, ha szükségük van rá, de végül kiderült, ez nekem nem megy. Csak apaként tudok velük foglalkozni, de a kapcsolatunk olyan őszinte maradt, mintha a barátjuk lennék.
– Mit csinál szabadidejében?
– Fiatalos az életvitelem, talán a lányaim miatt is. Sok minden érdekel, igyekszem a szabadidőmet kellemesen eltölteni. Imádok rejtvényt fejteni, olvasni, színházba járni, kirándulni, utazgatni, horgászni, bowlingozni. Hetente kétszer járok edzőterembe a kondícióm miatt. Viszonylag nagy baráti köröm van, amiből egy szűk kör igazán jó barátoknak mondható. Persze ma már egyre ritkábban tudunk időpontot egyeztetni. Egyrészt az én életritmusom miatt, mert későn kelek és sokáig dolgozom, másrészt mert a barátaim is elfoglaltak.
– Milyen hölgyek jelentkezését várja?
– Én ötven éves vagyok, körülbelül harmincöt- negyvenegy éves hölgyekkel ismerkednék. Az sem baj, ha ettől néhány évvel eltér, mert nem az a lényeg. Általában azt tapasztalom, negyven év felett a hölgyek már nem foglalkoznak a testükkel, lelkükkel annyit, mint korábban, és ez nem jó. Ha valaki például nagyon megszokta, hogy egyedül éljen, már nem, vagy alig képes alkalmazkodni a másikhoz egy összeköltözés folyamán.
Legyen romantikus, mint én. Ez manapság elég elcsépelten hangzik, de fontos, hogy valaki el tudja fogadni mások szeretetét. Mert aki nem hagyja, hogy szeressék, azzal a kapcsolat nem működik. De ha az ember nagyon szeret valakit, akkor sok minden hétköznapi apróság eltörpül, és az ember könnyen alkalmazkodik.
Egyébként úgy gondolom, egy nőt nem csak a megismerkedéskor kell meghódítani, hanem minden nap. Azzal, hogy lesegítem a kabátját, alásegítem a széket, kinyitom előtte az ajtót. Az előjáték nem az ágyban kezdődik, hanem avval, hogy napközben hogyan érek hozzá, hogyan viselkedem a másikkal. Úgy látszik, ez nem minden nőnek természetes. Emellett azt a hölgyet, akiért meg kell küzdeni, egy férfi szerintem jobban megbecsüli. Én úgy gondolom, aki komoly kapcsolatra vágyik, nem fog az első alkalommal az ágyba ugrani. Időt kell hagyni arra, hogy az érzelmek is kialakuljanak.