Most szeretnek!

Szigeti Hajni | 2005. Április 20.
Néhány ebédszünetet kivéve még nem sokat beszélgettek kettesben, mi mégis összehoztuk õket, mert úgy éreztük, ez a két nõ remekül kiegészítené egymást.






Román Judit és Csótó Klára
Az egyik szőke, a másik barna, az egyik megfontolt, a másik inkább temperamentumos. Mindketten szerelmesek, sportrajongók és biomániások. Szerepük szerint ugyan egy a végzetük, a valóságban teljesen másként élik az életüket.


– Volt már rá példa, hogy kettesben beültetek egy kávézóba, mint most?

– Még soha! – vágják rá nevetve.

Klári: – Stábbulikon természetesen már beszélgettünk, volt is pár közös jelenetünk. Akkor, a forgatás szüneteiben jobban megismerhettük egymást.

Judit: – A történet alapján egyébként abszolút jogos a párosításunk. A sorozatban a Klári által alakított Konrád Alexa majdnem ugyanazt a hibát követte el, mint egykoron az én figurám, Pintér Ilona, aki egy olyan férfihoz ment feleségül, akit sosem szeretett igazán. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Ilona nagy szerelme Alexa apja volt, Alexa pedig elemi erővel vonzódik a „fiamhoz”, pedig az édesanyja egy másik férfit szán férjéül. Most mindketten egy új élet kezdetén állnak. Ilona végre kilépett rossz házasságából, Alexa pedig az anyai nyomásnak ellenállva, összeköltözött szíve választottjával.





Klári:
– Én el sem tudom képzelni, hogy egy lány ne az érzései szerint döntsön, hogy valakit ennyire befolyásolni tudjon az édesanyja akarata! Szerencsére, a szüleim sosem szóltak bele a fiúügyeimbe, sosem utaltak rá, hogy ki mellett lehetne „biztos a jövőm”. Még tanácsokat sem adtak, igaz, nem is igényeltem.

Judit: – Nálunk is megbíztak a döntéseimben, annak ellenére, hogy mérhetetlenül sok rossz döntést hoztam életemben. A nagylányom tizenöt éves, úgyhogy ma már tudom, milyen egy szerelmes lány anyjának lenni, de én sem szólok bele a dolgaiba. Ha kéri, elmondom a véleményemet, de teljes mértékben rábízom, hogy mit fogad meg belőle. Ebben a helyzetben már nem tudjuk megvédeni a gyerekeinket a sérülésektől.

Klári: – Talán nem is kell, a csalódásokból lehet a legtöbbet tanulni.

– Tapasztalat?

Klári: – Persze, de nem szeretek sokat beszélni a múltról. Én mindig is tudtam, hogy egyszer jönni fog valaki, akivel minden más lesz, mint az „elődjeivel”, akivel igazán jól érzem majd magam – hosszú távon is. A jelenlegi kapcsolatomat össze sem lehet hasonlítani a kislánykori idétlenkedéseimmel, jelentéktelenek ehhez képest.





– Együtt tervezitek a jövőtöket?

Klári: – Most már igen.

Judit: – Ez fontos kérdés, mert ahogy visszaemlékszem, egy idő után bennem is mindig felmerült, hogy ha ezzel a férfival kellene élnem még nem öt, hanem húsz, harminc, negyven évet, kibírnám-e. És általában „nem” volt a válaszom…

– A második férjeddel viszont állítólag egy lakatlan szigeten is szórakoztató lenne.

Judit: – Képzeljétek, nekem az ő az első férfi, akivel tényleg száz évre tervezek! Ez biztos furcsán hangzik azután, hogy tíz évig együtt éltem valakivel, akinek a felesége voltam, és akitől gyerekeim vannak.

– Ilonával ellentétben, te ki mertél lépni egy boldogtalan kapcsolatból?

Judit: – Igen, amikor már egyértelmű lett számomra, hogy változtatni kell, de kétségtelen, hogy ez hosszú folyamat eredménye volt. Közben szinte lényegtelenné vált, hogy mi lenne jó nekem, sokkal fontosabb volt, hogy a lányaim rendben legyenek. De arra jutottam, hogy nekik az a jó, ha én is jól vagyok – és ezen keresztül „megtanulhatták”, hogy nem szabad boldogság nélkül élni.





– Az új szerelem hamar jött?


Judit: – Mázlim volt, bár nem féltem az egyedülléttől, amikor a válás mellett döntöttem, pedig benne volt a pakliban, hogy talán évekig magányos maradok. Ha már elmúltál húsz, nem könnyű átlépni az addigi életedet – kérdés, hogy Ilonában lesz-e elég erő ehhez, hiszen ő ott tart most, ahol én néhány éve.

– Alexa pedig valahol ott, ahol te, Klári.

Klári: – Mi azért már kicsit régebb óta élünk együtt a párommal, mint ők, én már túl vagyok a kezdeti buktatókon, például az első, saját kezűleg előállított vacsora nehézségein. Főzni én sem tudtam, akárcsak Alexa. Otthon a nővérem volt a konyhatündér, ő már gyerekkorunk óta süt-főz, el voltam kényeztetve. Amikor viszont van kiről gondoskodnod, akkor szívesen próbálkozol, kísérletezel, és szép lassan belejössz.


A teljes cikk a Nők Lapja április 20-án megjelenő, 16. számában olvasható.
Exit mobile version