Mondták énnekem annak idején, ha izgalmas dolgokra akarok lelni, akkor keresgéljek csak a múzeumok raktáraiban! Találni ott tárgyakban is, emberben is olyan csudákat ! Hát igaz. Végül is, amibe botlottam, az egy raktárból került elő…
Az a patinás kis palota, ahová invitáltam a tisztelt publikumot, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az eldugott kamara annak a fényképtára. A fényképtár őrizője egy gondos és hűséges, szerelmetes rajongással, s egy gyűjtő szenvedélyével bíró, megszállottan higgadt ember: Füle Péter. Ő a fotótár gondnoka. Tőle néhány székkel odébb ül még egy úr, Gajdó Tamás, kinek elég egy színházzal kapcsolatos szót mondani, máris válaszol adattal, dátummal, sose hallott anekdotával.
Ők adtak a kezembe egy gyönyörűséges könyvet. Egy fényképekkel, korabeli rajzokkal telisteli kaleidoszkópot, amit nem lehet letenni, nem lehet elfelejteni, amit olvasgatni, nézegetni és forgatni kell, s újra és újra elővenni…
Ők rakták össze ezt a magyar színházi világnak most már oly becses emlékkönyvét. A korabeli szabálytalan (ezért igen izgalmas) fotográfiákhoz címszavakat választottak a Schöpflin Aladár írta, a nagyközönség által nem igen ismert, kiváló színművészeti lexikonból. S kerestek kritikákat, Kosztolányi, Petőfi és más nagyságok tollából. S míves rajzokat, színlapokat, karikatúrákat A múlt század eleven, játékos fintorokkal teli, olykor szokatlan pózokban mímelő színházi világába csöppen bele a könyvet lapozgató ember. Ki se nagyon akar bújni belőle.
Hát akkor tessék, tessék! Elhangzott a harmadik csöngetés, a páholyban ketten összehajolnak, a nézőtér elcsöndesül, széthúzzák a függönyt
Az a lepel, amely a színpadot elválasztja a nézőtértől. A régi színészek kárpitnak nevezték. 1794-től rekesztőkortina a neve. A függönyt a zsinórpadlásról erre kirendelt munkások kezelik. A függönyhúzó a súgótól kezdés előtt két jelt kap. Az első jel figyelmeztetésül szolgál, a második jelre már hengergeti a függönyzsinór kerekét…
Rögtönzés
Rögtönözni már a régi Nemzeti Színházban is ismert tény volt, ezt egy egykori színházi törvény tiltja is. A színészek nem hederítettek rá, ezért 1842-ben újra megtiltják a rögtönzést, ahogy akkor mondták: hevenyészést. A hevenyészés szabály szerint tiltva lesz, s komoly darabokban meg nem engedtetik: 5 frt büntetés alatt… 1862. február 1-én Virág Gyula és Pártényi János színészeket rögtönzésért a hatóság pár napi börtönre ítélte.
A teljes cikk a 17. heti, március 27-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.