A butikban két fiatal nő válogat. Egyikük kiemel egy szoknyát, maga elé tartja, kedvtelve nézegeti.
Próbáld fel! Annyira jó ez a szín neked nógatja a másik, de a szoknya, könnyű sóhaj kíséretében visszakerül az akasztóra.
Nem lehet feleli lemondóan a fiatal nő. Nincs hozzá felsőrész. Tudod…
Tudja. A szoknyára szemet vető nő ugyanis üzletasszony, és már többször elmondta, hogy ő naponta többször vesz részt tárgyaláson, nem vehet fel akármit. Neki kosztümben kell megjelennie.
De hát miért kell?!
Az ezredforduló legelején egy norvég politikusnő, aki egyáltalán nem mellesleg komoly tudományos munkát végez, és négy gyermeket nevel, úgy döntött, könyvben teszi fel az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket. Azokat, melyek azt feszegetik, miért is kell egy dolgozni, karriert befutni akaró nőnek gyakorlatilag integrálódnia a férfivilágba, ahelyett, hogy legalább felerészben saját képére formálhatná azt. A példánál maradva, azt is: miért ne jelenhetne meg a legkomolyabb üzleti tárgyaláson ruhában? Miféle íratlan szabály írja elő, hogy egy nőnek női öltönyben kell lennie ahhoz, hogy a férfiak komolyan vegyék? Miért kell férfiaggyal, férfitempóban, férfiasan gondolkodva dönteni, tárgyalni, amikor neki megvan a saját tempója, a saját szempontjai és a saját stílusa?
A nő személyisége sokszor fájdalmasan hullik szét ilyen helyzetben, hiszen ahhoz, hogy bizonyítson, kőkeménynek kell lennie, de vajon képes-e hazaérve meleg, elfogadó, elsimító légkörben élni a családjával?
Hazaérve…, na igen. Az anyaság egyik lényege a jelen levés, ezért küzdenek a dolgozó nők lelkiismeret-furdalással, szinte mindannyian. Pedig ha a munkahelyeken sikerülne a női szempontokat, értékeket, tempót érvényesíteni, a férfiak sem munkareggelitől munkavacsoráig hajszolnák magukat, vagyis a nőknek nem kellene ilyen rohamtempóhoz alkalmazkodniuk, ha valamit el szeretnének érni például gazdasági területen.
Dr. Janne Haaland Matlary szerint a feminizmus komoly eredményeket ért el, de talán mégsem a legfontosabb kérdéseket tette fel a nők tekintetében. Egyenjogúságot követelt teljes joggal , de anélkül, hogy elismertette volna a női értékeket egyenjogúnak. Az igazi egyenlőség az, mutat rá, ha figyelembe vesszük a különbözőségeinket is.
| dr. Csoboth Csilla |
Néhány éve izzadságos beszélgetést folytattam egy szociológusnővel. Talán cikk sem lett a dologból, olyan ellenséges volt velem. Pedig én csak azt próbáltam körüljárni, vajon feltétlenül és egyértelműen tehernek kell-e tekinteni a háztartási munkát. Abból indultam ki, hogy egy finom leves főzése vagy a televásárolt hűtő látványa engem képes örömmel eltölteni, és az is, ha gondoskodhatom azokról, akiket szeretek. A válasz megsemmisítő volt, és, mint megtudtam, kizárólag a történelmileg kialakult munkamegosztás rendeli a nőt a háztartás rabjává.
Természetesen van különbség a nők és férfiak között, és ezeket a különbségeket botorság volna tagadni mondja dr. Csoboth Csilla, a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa, pszichiáter. Nagyon fontos például, hogy a férfiak éljék meg az apaságot, legyenek kellően bevonva a gyerek életébe, de azt az erős kötődést, amelyet a szülés és a szoptatás teremt az anya és a gyerek között, nem lehet felülmúlni. Az volna jó, egy családon belül és a társadalomban is, ha ezeket a különbségeket elfogadnánk, elismernénk, ha ezek tudatában alakulna ki partneri viszony férfi és nő között.
Család vagy karrier? Cikkek, viták, konferenciák, de valahogy nem jutunk közelebb a megoldáshoz. A megoldás ez esetben az, hogy szülessenek meg azok a gyermekek, akikre a szüleik vágynak, nevelődjenek úgy, ahogy a szülők szeretnék, és mindez ne legyen egyenlő sem a szegénységgel, sem a kiszolgáltatottsággal, sem azzal, hogy a nő a továbbiakban láthatatlan bélyeget viseljen a homlokán: megbízhatatlan munkaerő.
Az új feminizmus egyik legfontosabb követelése az, hogy a társadalom ismerje el, értékelje, és bizony fizesse meg azt a munkát, amelyet az anya otthon végez.
Vágynak erre a nők? Hát persze!
A teljes cikk a 17. héten, május 27-én megjelenő Nők Lapjában található.