Tünde attól kezdve harcot vívott a leukémiával, és nem nyugodott bele az elfogadhatatlanba. Erejének, derűlátásának és egy gyógyszerkísérletben történő részvételének köszönheti, hogy ma már nem mutatható ki a szervezetében a betegség. A múlt héten jelent meg Tünde könyve, az Egy testben az ellenséggel, amelyben végigkísérhetjük, hogyan élte meg a fiatal nő a betegségét.
Nem roppantál össze, amikor öt évet jósoltak neked az orvosok?
Nem tudtam ezzel foglalkozni, mert az volt a legnagyobb gondom, hogy el kellett apasztani a tejemet. A kisfiam még szopott, és egyfolytában az járt a fejemben: mit fog enni? Azt mondták az orvosok, hogy a krónikus myeloid leukémiának egyetlen gyógymódja a csontvelő-átültetés. El is kezdődött a donorkeresés, de nem találtak számomra megfelelő donort, így évekkel később a saját, megtisztított őssejtjeimet kaptam vissza. Nehéz időszak volt: sugárkezelés, kemoterápia, hónapok a sterilszobában, anélkül, hogy láthattam volna a kisfiamat
Sajnos, az átültetés nem hozta meg az eredményt.
A betegséged alatt nagy terveket kovácsoltál, és próbáltál úgy élni, mintha egészséges lennél: például tanulni kezdtél, nyelvvizsgát tettél, bulizni jártál, és munkát is vállaltál.
Úgy gondoltam, leélem jól ezt a számomra kimért öt évet, és nem fogom sajnálni magam! Fiatal voltam, nagyon bántam volna, ha a nekem fontos dolgok kimaradnak az életemből. Úgyhogy tanulni kezdtem: angol nyelvvizsgát és idegenvezetői végzettséget szereztem. Viszonylag jól tűrtem a fájdalmakat, ráadásul mellettem állt a család, a barátaim, és tudtam alkalmi munkákat is vállalni. Ahhoz, hogy kiegészítsem a húszezer forintos rokkantnyugdíjamat, muszáj volt dolgoznom!
Mikor érezted úgy, hogy valóban van esélyed a gyógyulásra?
Hezitáltam, amikor 2001-ben felajánlották, hogy részt vehetek egy gyógyszerkísérletben, de mivel ez volt az utolsó esélyem, belevágtam. A készítménytől tünetmentes lettem. Folyamatosan szednem kell a szert, talán életem végéig. Ma már törzskönyvezett ez a gyógyszer, ám amikor részt vettem a kísérletben, nagyon nehezen lehetett hozzájutni, havonta kérvényezni kellett az OEP-től, meg kellett rendelni
Nagy félelem volt bennünk a betegtársaimmal: mi lesz, ha egyszer csak nem kapjuk meg a nekünk az életet jelentő készítményt. Ez a félelem összekovácsolt néhány embert, s így jött létre az egyesületünk, a Gyógyulás az STI-vel. Az STI a készítmény kísérleti kódja volt.
Miért írtad a könyvet?
Bántott, hogy daganatos betegségen átesett, ismert emberek nem vállalják, hogy betegek voltak. Én önzésnek tartanám, ha tudnám, hogy tehetnék a betegekért valamit, mégsem cselekednék. Ezért dolgozom továbbra is az egyesületben, ezért vállalom, hogy konferenciákon vegyek részt. Mi, akik kilábaltunk a kórból, jobb világot teremthetnénk azoknak, akik most küzdenek a betegséggel. Jó volna elfogadtatni a társadalommal, hogy mi is képesek vagyunk hatékony munkavégzésre (sokszor még betegen is!), és jó lenne, ha nem utasítaná el egy-egy cég azért az álláspályázatunkat, mert daganatos betegséggel kezeltek bennünket.
Most már teljes életet élhetsz?
Igen. A betegségemre csak a gyógyszer mellékhatásaként jelentkező lábikragörcsök emlékeztetnek. És persze a félelem. A félelem attól, hogy visszatér a leukémia. Havonta járok vizsgálatra, és félévente vesznek csontvelőt a csípőmből vagy a mellkasomból. Próbálok úgy élni, mint bárki más például főiskolára járok , szeretnék normális, harmincas anyuka lenni, aki hétvégeken kirándul a kisfiával.
Már nem álmodsz arról, hogy még egy gyereket szülj?
De igen, ám apajelölt híján ez most nem aktuális
Azt mondták, nem lehet több gyerekem, mert a sugárkezelés miatt megszűnt a peteérésem. Ám kiderült, hogy az elsorvadt petefészkem csak kicsivel kisebb az átlagosnál. Hiszek benne, hogy teljesen felépülök, és a peteérésem is helyreáll.
Egykönyves író maradsz?
Már felkértek arra, hogy írjak még egy könyvet a pasikról. A felkérés úgy jött, hogy meséltem arról, hogyan szerencsétlenkedem a fiúkkal, és azt mondták, ez megér egy regényt. Úgyhogy hamarosan újra belevágok az írásba
Emellett azt tervezem, pszichológiát fogok tanulni, hogy onkopszichológusként segítsem a daganatos betegeket. És utazni is szeretnék. Peruról álmodom, de ehhez rengeteg pénz kellene. Úgyhogy egyelőre itthon maradok…