Ház a kórház szélén

„Vártak már gyereket?” A narrációban a kérdés Nyakó Juli gyönyörű hangján szólal meg.
Fekete-fehér családi felvételek peregnek. Szép, barna kisbaba, tátogva várja a pürével teli kanalat, komoly arccal gurítja a labdát a padlón, bekukucskál a húga rácsos ágyába.
Az a kisfiú most lenne tizenöt éves. Tavaly halt meg leukémiában. Kemoterápia, transzplantáció, sok-sok remény, gyors javulás, aztán a visszaesés, inkább zuhanás, intenzív osztály és a búcsú.

•

Tóth Artin „Érintettek” című dokumentumfilmjét sokan látták a filmszemlén, de azt kevesen tudják, hogy a fiatal filmes miért kezdett bele a munkába, hány gyereket, családot kísért végig, halálig vagy gyógyulásig, és hogy hiába tette le a kamerát, nem akarja, nem tudja elengedni a történetet.
Ő ugyanis látott anyákat fél évig ülni a gyerekük ágya mellett, és látott olyan családot is, amelynek tagjai a kórház udvarán, az autójukban éltek. Ott aludtak, ott szárították a kimosott ruhát. Haza nem mehettek, mert a világon sehol nem volt akkora szükség rájuk, mint a gyerekük ágya mellett.
Ezért tölt Artin filmesként napi több órát azzal, hogy segít létrehozni azt a házat, ahol ezek a szülők – legtöbbször az édesanyák – együtt lehetnének kezelés alatt álló gyerekükkel.
Démétér-ház. A kórház területén létrehozandó házat a lánya után sóvárgó görög istenasszonyról, a termékenység és az anyaföld úrnőjéről nevezték el.

Tóth Artin

– Az ember felhívásokat olvas, hogy menjen vért adni, legyen donor. Érdekelt, hogy ha vért adok, ha donornak jelentkezem, mi történik? Mert egyfelől borzalmas, hogy felnőtt, egészséges emberek nem adnak vért, mert félnek a tűszúrástól, másfelől azt is tudni kell, hogy aki csontvelő-donornak jelentkezik, arra azért egy kis tűszúrásnál több vár. Az is érdekelt, hogy ha már jelentkezem, felhívom a megadott számot, ott vajon miért nem veszik fel a telefont… De a film mégsem az egészségügy helyzetéről szól. Nemcsak azért, mert olyan orvosokkal, nővérekkel találkoztam, akik szobrokat érdemelnének, hanem mert láttam, mi vár azokra a családokra, akiknek a gyereke beteg lesz, akik belecsöppennek az egészbe, azt gondolják, ezt nem bírják ki, aztán csinálják rendületlenül. Négy hatvanperces és egy másfél órás film készül a felvett anyagból. Az első rész, amit láttál, Attiláé. A második Patriké, a másfél éves, immunrendszer nélkül született kisfiúé. Nemrég voltam a temetésén… Norbinak az édesanyja szólt, hogy ha lehet, forgassak a fiával is, hátha jót tenne neki. A negyedik rész pedig az orvosokról, nővérekről, a HLA-laborosokról, mindarról, amit tesznek, és amit éreznek. Arról, ami ebből megmutatható.

•

A Szent László Kórházban az elmúlt tizenkét évben több mint százötven transzplantáció történt leukémiás és más rosszindulatú hematológiai betegségben szenvedő gyermekeken. Az átültetés hosszú, nehéz és költséges. Van, aki a saját sejtjeit kapja vissza, és van, aki mástól kap csontvelőt.

A legyengített szervezetet rendkívüli módon kell védeni az átültetés után, hiszen a legapróbb fertőzés is végzetes lehet. Ezért töltenek a gyerekek heteket steril bokszokban, ahol még a levegőt is folyamatosan cserélik körülöttük. Ruháikat, ágyneműiket sterilizálják, a körömollót is külön tasakban kapják. Fogat nem moshatnak, nincs könyv, újság – a baktériumveszély miatt –, csak tévé és képernyős játékok. Ott, az átlátszó fóliasátorban alszanak, ülnek, végzik a szükségüket, mosakodnak.
És ott ül mellettük egy széken az édesanyjuk vagy az édesapjuk. Reggeltől estig heteken, sokszor hónapokon át.

Szent László Őssejt Alapítvány

Levelezési cím: 1223 Budapest, Erzsébet királyné u. 1.

Adószám: 18088823-1-41

Bankszámlaszám: Budapest Bank 10102086-76677302-00000004

A teljes cikk a 20. heti, május 18-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.