Jól bírja az olaszos zsivajt

Mihalicz Csilla, Szegő András, Szigeti Hajni | 2005. Május 25.
Novodomszky Éva hét hónapos kisfia, Christian októberi – Mérleg. Õ a gyerek horoszkópját figyeli, én Éva arcát. Nagyon megváltozott. Korábban határozottabbak, élesebbek voltak a vonásai.





Mérleg – az egyensúlyt kereső
Már korán kezemet nyújtom a szép tárgyak, színes holmik után. Mindig derűs és kedves vagyok, rajongok a társaságért. Az sem zavar, ha egyszerre többen hajolnak fölém, csak ne kiabáljanak. Mindenkinek igyekszem a kedvében járni. Nem idegen tőlem, hogy hízelgéssel, odabújással, sok mosollyal bódítsam el a felnőtteket. Egyedül hamar elunom magam.
Átlagon felüli szépérzékkel rendelkezem. Szerénységem, kedvességem, előzékenységem lefegyverzi a gyerekeket is. Nyugodtan bedobhattok a mélyvízbe – idegen gyerekszobák, közösségek, játszótéri csapatok világába –, meglátjátok, új barátaim maguktól gyűlnek körém.
Folytatás a lapban!

Tartásában volt valami kacérság, keménység, tekintetében pajkosság, lobogás, szája sarkában elszántság és vagányság. Most egészen más. Nincsenek is részletek, csak valami gyönyörűséges egész. Minden oldott, lágy, pasztelles, minden harmonikus és boldogságos. Az a csodálatos állapot, amelyet anyai szentségnek mond a Biblia, amelyet mennyei árnyalatokkal festett Raffaello, amely a legszebb dallamára ihlette a Passióban Bachot, sugárzik belőle itt, a tévészékház melletti kávézó egyik asztalánál, miközben olvassa az írást. Olykor kicsit elmosolyodik, olykor kicsit megcsóválja a fejét, olykor kicsit felkacag… De mindent csak kicsit, mint aki már minden zsigerében hordja: ezek jópofa, érdekes, kedves kis dolgok, de a lényeg máshol, nagyon máshol van…



– Akkor mondjam? – kérdezi, befejezve az olvasást.

– Persze…





Ismét olvasni kezdi, közben fennhangon megjegyzéseket fűz hozzá:
– Stimmel, stimmel, stimmel… valóban minden érdekli… sokat mosolyog… szereti a társaságot… mind igaz… Ez viszont nem! Jól bírja a hangoskodást, akár kiabálhatnak is az ágya felett. Jól is néznénk ki! A család olasz része ugyanis állandóan ott óbégat körülötte túláradó érzelmességében, ő viszont rá sem hederít, ugyanúgy mosolyog, vagy mereng el rendíthetetlen nyugalommal az élet furaságain… Itt az van írva, hogy félénk és bizonytalan. Ennek nem tapasztaltam nyomát sem… Az sem igaz így, hogy nem szeret egyedül lenni… Remekül megvan, ha olyan a hangulata. Ma reggel is, amikor felébredtem, ő már ott gügyögött a plüssállatainak. Hosszasan eljátszadozik velük, meg a mindenféle hangokat kiadó kütyükkel, akár az ágyában, akár a járókában… A szépérzékéről nem tudok még mit mondani…

– Hacsak nem annak alapján, hogy amikor föléhajol, szokott-e mosolyogni, vagy nem? Mert az valamit elárulna…
– Hacsak ez nem… Akkor erről írjon, amit gondol, ami a többit illeti, azok nagyjából-egészéből helytállóak. Hát ennyi. Ami a praktikus tanácsokat illeti, szerintem is jobb, ha nagyjából hasonló dolgokat mond a két szülő a gyereknek, mintha homlokegyenest az ellenkezőre buzdítanák.

– Ne haragudjon, de az, hogy legyenek mindig nagyjából azonos állásponton, maguknál is teljesen természetes? Hiszen a férje egy tüzes szicíliai legény, ön egy tűzrőlpattant alföldi menyecske. Tehát nagyon máshonnan indultak, nyilván másként, más módon, más normák, elvek, szokások alapján nevelkedtek…
– Ez igaz is, meg nem is. Formálisan valóban hatalmas különbségek vannak indíttatásunkban, neveltetésünkben, mentalitásunkban, mégis, a gyakorlatban mindig kiderült, hogy döbbenetesen azonos az innen és onnan kapott útravaló, és döbbenetesen azonosak a normák, amelyek szerint élünk. A lényegi dolgok ugyanazok mindkettőnk számára, és ugyanolyan elvek alapján képzeljük nevelni a gyereket.

A további összehasonlítást a Nők Lapja május 25-én megjelenő 21-es számában olvashatod!

Exit mobile version