| Máté Gábor |
Kívülállóként úgy tűnik, ma vagy azért szeretne valaki színésszé válni, hogy művész lehessen, vagy azt reméli, hogy így sztár lesz belőle. Hogyan látja a diákjait?
Ők a színészmesterséget elismerő emberek. Sztár akárkiből lehet, akiből azt akarnak gyártani. Magyarországon a színész a legkisebb a sztárok között, sokkal jobban jár az, aki egy slágertévében, vagy miben vezetgeti a műsorokat, de még jobb, ha bekerül egy valóságshow-ba. Azt régen nem gondoltuk, hogy mindenféle képzettség és tehetség helyett elegendő az országos elismertséghez, ha valaki élő adásban letolja a gatyáját, kimegy a vécére, és a néző drukkol neki, hogy el tudja-e végezni a székelését. Aki ilyen típusú sztár szeretne lenni, az nem kíván évekig gürcölni, tanulni, bizonyítani.
Mire tanítja a diákjait?
A szakmával foglalkozunk. A másik része a dolognak engem semmilyen szempontból sem érdekel, tehát aki arra kíváncsi, az menjen máshoz.
Sokat. Ma már jóval sokrétűbb, mint a mi időnkben volt. Alapvetően megújult a zenei képzés és a mozgástanszék. Ma sokkal több pályán lévő művésztől tanulnak a gyerekek. Nyitottabb, liberálisabb a szó eredeti értelmében az iskola. Igaz, most előírták, hogy ha fenn kívánunk maradni, akkor európai uniós szabvány szerint az egyetemen az oktatásnak négy helyett öt évig kell tartania.
Ez baj?
Pár éve arról vitatkoztunk, hogy négy helyett nem elég-e három év, erre kapunk még egyet. Ha arra gondol, mennyi ideig fiatal egy fiatal színésznő, már készen is a válasz. És ez csak egy, a gondjaink közül. A Színművészetinek szüksége lenne kilencvenmillióra, erre elvonnak hetvenet. Ilyesmikkel nem is fárasztanám tovább az olvasóikat.
Életének mekkora részét határozza meg a szakma?
Ha egy kördiagramon ábrázolnánk az életem, más szinte nem is látszana. Ez nem feltétlenül jó, de így alakult. Az egyik dolog hozza a másikat. A barátságban, szerelmekben, satöbbi, nem lehet úgy javítani, mint a színházban. Ott mindig jön egy újabb feladat, ha az előző próbán rossz voltam, másnap még lehetek jó. Elég zavaró, hogy a magánéletben ez egyáltalán nincs így. Az életben mindig mindennek következménye van. A színházban kevésbé. Lehet, hogy ezért is csinálom az egészet.
Abszolút. Miközben az életet figyelgetjük, arról papolunk, mélységesen gyáván elbújunk mindaz elől, ami minket ér a praktikus életben.
Mielőtt az hinném, hogy keserű ember, elmondanám, hogy még sosem láttam olyan ironikus életrajzot, mint amilyen a honlapján szerepel. Egyszerűen felsorolja, hol lakott idáig.
A valódi élet kirajzolódik abból, hogy az ember honnan, hova megy, mikor, kivel lakik. Én tudom, hogy melyik költözéssel mi járt.
A lakhelyei alapján azt a következtetést vontam le, hogy a maga élete nem a Schwarzenegger-modellt követte, aki elindult egy kis tiroli faluból, és ma Kalifornia kormányzója.
Ez helytálló. Persze mi nagyon szegények voltunk. Elvált szülők gyerekeként a nagyapám nyugdíjából és az anyám családi pótlékjából éldegéltünk. Emlékszem olyanokra, hogy sírt az anyám, mert nem tudott venni nekünk egy csokinyuszit húsvétra. A mai napig gyűlölöm a tarhonyát, mert többnyire az volt otthon gyerekkoromban.
A teljes cikk a 24. heti, június 15-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.