Gyógyító ivókúra

Ördög Virág | 2005. Június 22.
Karlovy Vary, Marienbad, Széchenyi, Rudas, Parád, Mohai Ágnes, Hunyadi János… Mi köti össze õket? Múlt és jelen, az egészség szolgálatában. A fürdõk áldásos hatásán kívül a gyógyvizeket ivókúra formájában is felhasználhatjuk.




Ráadásul nemcsak betegségeinkben segítenek, hanem megelőzésre is kiválók!

– Az ásványvizes és a gyógyvizes ivókúráknak Európában nagy hagyománya van. Gondoljunk csak a századelőn vagy a húszas-harmincas években játszódó filmekre, amikor a gyógyfürdők felkeresése mellett jó néhány pohárral is megittak naponta eleink a csodás hatású italokból, hogy kezeljék, vagy megelőzzék a különféle „nyavalyáikat”! Ebből a hangulatból ma is maradt még több felvidéki fürdőben, nálunk pedig felidézhetjük például a Széchenyi vagy a Rudas Gyógyfürdő ivócsarnokában – mondja dr. Horváth Remény reuma és fizikoterápiás szakorvos, Széchenyi Gyógyfürdő osztályvezető főorvosa. – A gyógyszerek széles arzenáljának megjelenésével az ivókúra jelentősége csökkent, ám lassan ismét reneszánszát éli. Kétségkívül egyszerűbb bekapni egy tablettát, csakhogy az ásvány- és a gyógyvizeknek nincs mellékhatásuk, fogyasztásuk pedig az egészséges életmód része lehet. Az ivócsarnokoknak külön atmoszférája van, a gyógyhely mikroklímájának kedvező hatása is érvényesül. A szép környezetben fogyasztott víz plusz pozitívuma egy kis nyugalom: napi rohanó tempónk addig is lelassul…

Az egész szervezetre hat

Nagyszerűen használhatjuk az ásvány- és gyógyvizeket méregtelenítésre, a szervezetben a helytelen táplálkozás miatt felhalmozódott anyagcsere-termékek kiürítésére. Nyomelem-tartalmuk jelentős, a réz például segíti a vas beépülését a szervezetbe, a jód a golyva megelőzésében játszik szerepet, a króm a szénhidrát-anyagcsere elengedhetetlen része. Ezeket az anyagokat táplálékaink általában csak kis mennyiségben tartalmazzák, így jobban bejuttathatjuk őket szervezetünkbe. A meszes vizek kalciumtartalma gyulladáscsökkentő hatású, az alkalikus vizek pedig például cukorbetegeknek igen hasznosak. Klinikai vizsgálatok igazolják a vérképben, a vérsüllyedésben, a vércukorszintben bekövetkező változásokat egy-egy ivókúra után. Még az allergiára való hajlam csökkenése is kimutatható!

A gyógyvíz a benne oldott anyagoktól függően és mennyiségének megfelelően gyakorol enyhe ingert a gyomormozgásra és a kiválasztásra. Nem is gondolnánk, hogy a felvett folyadéknak csak a legkisebb része távozik „normális” körülmények között (a veséken keresztül) a szervezetből! A vízkúra hatékonysága éppen abban áll, hogy a folyadék legnagyobb részét a felső vékonybélszakasz szívja fel, és juttatja tovább a vér útján a májba, az izmoknak, valamint az egyéb szövetekbe, a másik nagy része pedig a tüdőn át és a bőrön keresztül párolog el.

Szakorvosi javaslatra!

Bár a gyógyszertárakban, natúrpatikákban szabadon vásárolhatók a különféle gyógyvizek, ám kúraszerűen csak szakorvos javaslatára fogyasszuk őket rendszeresen! Ez azért fontos, mert a választás aszerint is történik, hogy milyen belgyógyászati szempontokat kell még figyelembe venni (például rendszeres gyógyszerszedés, cukorbetegség, magas vérnyomás stb.). A társadalombiztosítás nem támogatja ezt a fajta gyógymódot. Bár az ivócsarnokokban kapható vizek nem drágák, a palackozott forma viszont jóval többe kerül, s egy-egy kúránál nagy mennyiséget kell elfogyasztanunk.
– A forrásközelben feltörő gyógyvíz egyébként hatásában egyenértékű a palackozottal, csak hogyha a helyszínen „frissen” isszuk, akkor éppen a megfelelő hőmérsékleten fogyasztjuk el – figyelmeztet Horváth doktornő. – Az üvegekbe zárt gyógyerő viszont mindenki számára elérhető, nem csak azoknak, akik – szerencsés módon – fürdő közelében laknak.

A teljes cikk a 25. heti, június 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
Exit mobile version