A jogainkat ismerni kell(ene)

nlc | 2005. Június 27.
– Nagyon sok panaszoslevelet kapunk (mindegyikre válaszolunk!) – mondja dr. Rácz Réka, a Foglalkoztatáspolitkai és Munkaügyi Minisztérium munkatársa.

– A munkavállalók kiszolgáltatottságát éppúgy ismerjük, mint a munkáltatók gondjait. 






dr. Rácz Réka
Épp ezért merem kijelenteni: az emberek alig-alig ismerik a Munka Törvénykönyvét, pedig az már az Európai Unió szabályaihoz igazodik.
– A régit is csak a nóta miatt ismertük: „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés…”
– A mostaniban nincs szigorú szabály a nyolcórás munkaidőről, de az benne van, hogy átlagban „ki kell jönnie” a heti negyvenórás munkaidőnek. És aki nem tartja be a munkaidőre, a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a minimálbér bruttó ötvenhétezer forint, nem jelenti be a dolgozóját, és nem köt vele szerződést – a próbaidőre is szerződést kell kötni! –, az megsérti a törvényt.
– Mi történik a törvényt sértő munkáltatókkal?
– Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőségnek az a dolga, hogy ellenőrizzen. Közel kétszáz ember dolgozik ott: kimennek a munkahelyekre, bekérik a dokumentációkat, beszélgetnek a munkavállalókkal.
– Akik félnek, és hallgatnak…
– Nem mindig, nem mindenütt! A munkavállalóknak tudniuk kell – és a dolgozóknak is –, hogy e felügyelőség munkaügyi bírságot szabhat ki. Ötvenezer forinttól egészen hatmillióig!
– Aztán „jól tönkremegy” a munkáltató, és a munkavállaló az utcán találja magát…
– Nézze, a kiszolgáltatottság egyrészt gazdasági okokra vezethető vissza – sok munkáltató szorongatottságában vét a törvény ellen –, másrészt az érdekérvényesítő képesség hiányára. Például Svédországban nincs felügyelőség. A svéd kollégák csodálkozva néztek ránk: minek ellenőrizzünk? Ha két fél szerződést köt, akkor egyiknek sem jut eszébe, hogy azt megszegje… Ennyi! Szóval az Unió sok országában nincs ennyi visszaélés. Persze gyorsan hozzá kell tennem, hogy nem tizenhárom éves a Munka Törvénykönyvük, és a demokráciát is régebben tanulgatják! Nemrégiben arról beszélgettünk a kollégáimmal, hogy tanítani kellene a középiskolákban (minimális) munkajogot, hiszen a gyerekek tizennyolc-tizenkilenc évesen munkavállalóvá válhatnak!





A hét témája a Nők Lapjában: Fehér rabszolgák?

Ugye, önök is vásároltak már plázákban? Ugye, önöknek is feltűnt, hogy a legtöbb boltban szép-fiatal lányok álldogálnak, hogy minket, vevőket kiszolgáljanak? De vajon felfigyeltek-e a tekintetükre? Észrevették-e, milyen pokolian fáradt némelyikük, és milyen szívszorítóan kényszeredett a kötelező mosolyuk?
Időnként elkap az indulat, és arra gondolok, hogy a politikusok nyakába kellene öntenem az összes olvasói levelet, hogy „lakkozatlan” képet kapjanak az ezerszínű nyomorúságról. Arról, hogy rengetegen dolgoznak napi tíz-tizenkét órát a minimálbérnél is kevesebbért… Arról, hogy sok fiatalt be sem jelentenek – nem fizet utánuk társadalombiztosítást a munkáltató –, de ők nem tiltakoznak, féltik az állásukat… – Mi vagyunk a század fehér rabszolgái – írta egy huszonnégy éves lány, majd kétségbeesve hívott fel, hogy a nevét nehogy „kiszerkesszem”, mert akkor a negyvenötezer forintos fizetésétől is elesik.

Az összeállítást készítették: V. Kulcsár Ildikó és Kertész Gábor

A témához kapcsolódó további írások:

Csillogj, mosolyogj!»

Megfizettem a tanulópénzt»

A körúton sem könnyű»

Ha tanultál volna…» 

Exit mobile version