Kedves Soma!
Kislány koromban volt egy-két barátnőm, akikkel jó volt együtt játszani, csacsogni, és azt gondoltam, ezek a barátságok felnőttkoromra is megmaradnak. Sajnos nem így lett, ha én nem kerestem őket, ők soha nem hívtak, nem kerestek. Már én sem keresem az ő társaságukat.
A felnőttkori ismeretségeim szintén ilyenek. Ha valakivel régóta nem találkoztam, akkor biztos, hogy én hívom fel, hogy mi van vele, találkozzunk már. Aztán a válasz az szokott lenni, hogy majd jövő héten visszahív és megbeszélünk egy időpontot, amikor személyesen is tudunk találkozni. Én várok egy-két hetet, de semmi. Ezt eljátsszuk egy párszor, utána sértődötten úgy döntök, hogy többé nem hívom, ha nem kíváncsi rám, akkor nem fogom ráerőltetni magam.
Ha valaki bajban van, segítségre van szüksége, legyen az bármilyen eredetű, rám mindig számíthat. Viszont, ha nekem van szükségem egy jó szóra, ezt a páromon és persze a családomon kívül nem kapom meg senkitől. Azt gondolom, hogy azért vannak olyan dolgok, amiket nem feltétlenül a családommal szeretnék kitárgyalni. A párommal mindent meg szoktunk beszélni, de azért előfordulnak néha összezördülések. Ezeket jó lenne néha egy kívülállóval megosztani, tanácsot kapni másoktól. Hiányzik egy olyan barát, mint amit a filmeken látni (a környezetemben sem ismerek ilyen igaz barátságokat).
Mi lehet ennek az oka szerinted, velem van a baj?
Várom válaszod, csókol: Viki
Kedves Viki!
A kulcsszót a harmadik mondatodba rejtetted: “elvárásaim”.
A barátság számomra – valami olyan önkéntelen vonzalomból születik, amiben csak szemlélem, figyelem, máskor csodálom vagy éppen csak szokom a másikat. De az biztos, hogy ha már bevonzottuk egymást, elvárásaim nincsenek vele szemben. Elfogadom őt úgy, ahogy van, egészen más ízléssel és szokásokkal, mint az enyém.
Tehát azt gondolom, hogy kölcsönösen, feltétel nélkül kell egymást elfogadnunk. Ha ez nem működik, a barátság sem fog működni! Már beszéltem, írtam többször arról, hogy tele vagyunk “tökéletes hibákkal”. Épp olyanokkal, amik azzá tesznek, akik vagyunk. Így lehetünk szeleburdiak, mohók, szorongók, lobbanékonyak, nagyszájúak vagy zárkózottak, akármilyenek, hisz a lényeg az, hogy mindannyian soha meg nem ismételhető, egyedi darabok vagyunk.
Szerintem ahhoz, hogy bevonzzál egy barátot, minél gyakrabban végezz egy egészen egyszerűnek tűnő – de valójában mégsem egyszerű – gyakorlatot. Rendszeresen gyakorold az emberekkel az ítélet nélküli, tiszta szemlélődést. Csak figyeld őket! A megnyilvánulásaikat, a másságukat, a külsejüket, a szokásaikat, anélkül, hogy ezt bármilyen értékrendbe behelyeznéd! Persze a szimpátia és az antipátia zsigerileg működik, de ez se tereljen el!
A másik dolog, ami nagyon fontos, hogy az emberek megnyíljanak egymásnak: az ősbizalom. Nem félni kitárulkozni a másik előtt, jelmez, maszk és szerepjáték nélkül. Nem kell mindig az “eladható” formánkat hozni! Sokkal szerethetőbbek vagyunk esendőn, emberi törékenységünkben. Mindannyian szorongunk, ki jobban, ki kevésbé. Ki tudja kezelni, ki nem. Mindannyiunknak megvannak a sérülései, ilyenek, olyanok. És igen! Nagyon-nagyon fontos a barát! Rengeteg olyan dolog van, amit a baráttal jó, és a baráttal kell megbeszélni! Senki mással nem olyan!
| Erről van egy szép, személyes történetem a weboldalamon. Kattints ide! » |
(Egyik legjobb barátnőm épp akkor jött föl Pestre kineziológia tanfolyamra, amikor én már ki voltam írva a hangszalag csomómmal műtétre, és ő az utolsó pillanatban, gyakorló oldásaival effektíve levett a műtőasztalról.)
Most kis hülye dicsekvős leszek… Bi-bi… Életem 3 gazdagsága:
1. Az emberi kapcsolatok. Rendszeres házibulijaimon 80-90 közötti embert hívok össze (mire hozzák a havert is, 150-re is felduzzadnak). Két napig főzök, utána még két napig takarítok, és pörgök. Mégis élvezem, mert annyi klassz embert találtam, hogy muszáj velük lennem, adni nekik, bemutatni őket egymásnak, és fürdeni abban a térben, ahol együtt vannak. A legbelső mag csak 3 emberből áll. Ők az oszloposak (25 év, 18 év, 11 év van mögöttünk).
Utána jön a következő “kör”, ebben közel 20 barát van. Az utána jövőben még több, a negyedik körben – akik még mindig ott vannak a házibuliban, 30-40 ember. Már jó ideje mondogatom viccesen -, “már nincs haverfelvétel, telve a lista”, mégis mindig, újra és újra bevonzok újabb arcokat. Tele van a világ kincsekkel! A külső körből úgyis mindig lemorzsolódnak fejek. Nem baj, kell a megújulás!
2. A második nagy gazdagságom az élményekben és kalandokban van. Bevallom, bizonyos szinten kalandfüggő is vagyok. Gyűjtöm – és naplómba is írom – a történeteket. Tele van élményekkel, történésekkel, tapasztalatokkal az életem!
3. A harmadik gazdagságom az adni tudásomban rejlik. Adok érzelmet, figyelmet, megértést, finom ételt, apró ajándékokat, masszázst, energiát, mikor mi kell, mi jön. Imádok adni, lételemem! És biztos vagyok benne, hogy ezért is van ennyi barátom! És tudom, hogy igaz barátok! (Főképp a belső két kör.)
A környezetemben is azt tapasztalom – ellentétben veled -, hogy az ismerőseim életében is fontos helyet foglalnak el a barátok.
Szóval, bébi, kalandra fel! Nyissál! Csináld a gyakorlatot, és pörgesd föl az emberi kapcsolataidat, mert így bezárulsz! Barátok nélkül az élet nem lehet teljes! Ha pedig elsivárodik az életed, csak magadat hibáztathatod. Ősbizalom!
Soma Mamagésa
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu