Kedves Soma!
Későn érő típus vagyok, 25 évesen ért el a nagy szerelem. Nem akarok a kapcsolatról sokat mondani, bonyolult és szövevényes volt. Tartott, ameddig tartott, majd véget ért, persze rajtam nem múlt semmi.
Ekkor ért két baleset, amelyekben csak a szerencse állt mellettem, és túléltem. Mintha így üzent volna valami vagy valaki, ébredjek már fel. Fel is ébredtem, és úgy éreztem, kutyaharapást szőrével. Pasiztam, elég intenzíven. Kipróbáltam mindenféle pasit, közben rettentő nagy erőfeszítéseket tettem, hogy elfelejtsem őt. Szidtam mindenkinek, dühöngtem, ócsároltam, bosszút álltam, soroltam órákon át a rossz tulajdonságait, és persze azt, hogy úgyis csak a boldogtalanság várt volna rám mellette. Megpróbáltam gyűlölni.
Mígnem három hónapja, a négyes-hatoson ülve rájöttem, hogy csinálhatok bármit, pasizhatok bármennyit, még mindig Őt szeretem, és a kalandjaim közül egyik pasi sem nyújtotta számomra még a töredékét sem – sem testileg, sem érzelmileg – annak, amit Tőle kaptam.
Hihetetlen nagy teher szakadt le rólam, a tagadás, a színjátszás terhe.
Megnyugodtam. De meddig tarthat ez? Meddig szerethetek valakit távolról?
Lehet így tartalmas életet élni?
Nemrég megismerkedtem Istvánnal, aki a lányos anyák álma, és kitartóan ostromol. Azt az egyet tudom, hogy nem vagyok belé szerelmes, de kedves, aranyos, okos… Tényleg csak jót tudok mondani róla. Rájöttem, hogy ő számomra a lehetőség. 29 múltam, szeretnék családot, gyerekeket. És ezt tőle megkaphatnám.
Nem tudom, mit csináljak. Mikor szeret ki az ember valakiből? Mennyi időm van arra, hogy egy nem létező kapcsolat romjain keseregjek?
Becsaphatom-e magamat és Istvánt?
M.
Egyből megragadnék egy tipikus ellentmondást: “rettentő nagy erőfeszítéseket tettem, hogy elfelejtsem Őt.” (És itt jön a dupla-csavar: az elengedés elengedése!) Rettentő nagy, de még akár parányi erőfeszítéssel sem, egyáltalán erőfeszítéssel nem lehet valakit elengedni, csak még jobban magadba vésni! Ezt csinálod azóta is.
Egyszerűen kínzod magad, mint egy szenvedés-függő. Ha jól veszem ki a soraidból, ennek a kapcsolatnak már évek óta vége van. Azóta te is bizonyára sok mindenben változtál, és ő is. Eszembe jutott, hogy nekem az általános iskola nyolc éve alatt egy barátnőm volt, de gimiben mind a ketten más osztályba mentünk. És akkor én azt éreztem, hogy nemcsak a gimiben, de egy másik, komolyabb, erősebb, és láthatatlan síkon is kettéváltak az útjaink. Nem haragudtunk meg egymásra, nem volt konfliktus, egyszerűen kettéváltak az utak. Azóta többször összefutottunk, és nem is tudnám elképzelni, hogy még egyszer ilyen közeli barátságba kerüljek vele. (Kétszer nem lépünk ugyanabba a barátságba, ugye…)
A múlt elengedésére többféle módszer van, ha egyedül nem tudsz vele
megbirkózni. De a legfontosabb, mindenekelőtt a döntés, hogy egyáltalán mit választasz. És ha döntöttél, akkor hajrá, következetesen előre!
Te illúziókban élsz! Ami volt, akkor volt, és akkor volt jó! Honnan veszed, hogy ez a jelenben is működne? Honnan gondolod, hogy ez az egykori közös út nem ment már rég szét más szinten is? De ha még rosszul is döntött a srác (mert ő volt az önkínzó, önbüntető, és nem engedte meg a boldogságot veled), ez a vonat akkor is elment már! Hahó! Jó reggelt! 2005, JELEN!
Azt kérdezed: “Mennyi időm van arra, hogy egy nem létező kapcsolat romjain keseregjek? “Amennyit csak akarsz! Akár egy életen át is játszhatod, és “huffnágelpistizhetsz” a sírig! Van választásod!
A másik, amiről írsz, István, a “lányos anyák álma”. (Bevallom, nem tudom, mire gondolsz, hogy ez mit jelent.)
Azt írod, nem vagy bele szerelmes, de ő a lehetőség. Mire? Biztosan tudod, hogy mire? Még nem is ismered, és már el akarod dönteni, be akarod szerencsétlent skatulyázni? Igen, lehet, hogy ő a “lehetőség” arra, hogy segítsen neked az elengedésben, és itt lenni a mostban! Mert ahhoz, hogy te felelősségteljesen azon gondolkozzál, hogy itt az idő gyereket szülni, előbb olvadj fel magadban, hogy majd felolvadhass a másikban! Hogy ne pusztán “használd” a kiválasztott férfit, hanem lásd is őt! Hogy ne csak az agyaddal közelíts hozzá, hanem a szíveddel is! (Persze, az is igaz, hogy felelőtlenül és szeretetlenül is lehet anya valaki, akár még – önmagához képest – jó anya is…)
De én most nem ezzel foglalkoznék! Sokkal inkább azzal, hogy a jelenbe kerüljek, közelebb önmagamhoz! Egyébként pedig azt tapasztaltam, hogy a szerelemnek két fajtája van. Az egyik, amelyik lesújt rád, mint egy villám, vagy ahogy egy gyilkos ott terem a szűk sikátor végén (Dosztojevszkij után szabadon), a másik, amelyik felépül, szép lassan, lépésről-lépésre. Észre sem veszed, és már benne vagy! Hagyd szabadon a dolgokat. Ne zárd le őket! Törekedj a nyitottságra! És csak szemlélődj! Izgalmas változásban vagy benne!
Minden jót: Soma Mamagésa
Ui.: És csak azt add Istvánnak,amit te is szívesen megélnél más által!
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
Kapcsolódó fórum:
Múlt elengedése-Soma cikk »