Mire is gondol az ember, amikor hirtelen veszíteni kezd a súlyából? Többnyire azt: hál Istennek, más mennyit szenved azért, ami nekem, lám, magától megy.
Aztán amikor a fogyás csak nem áll meg, és az orvos szemében nincs egyéb, mint tanácstalanság, jön a páni félelem. Sokszor már-már a halál torkából kell visszahozni az addig makkegészségesnek hitt embereket, akikből szinte mérgezéses tüneteket vált ki némelyik gabonaféle.
Egyszer csak elkezdtem fogyni: két év alatt lement a súlyom nyolcvan kilóról negyvenötre emlékszik vissza Breyer Zoltán színész. Eleinte nem mentem orvoshoz, lusta voltam, megmagyaráztam magamnak, hogy jobb is, ha nem vagyok túlsúlyos. Elmentem természetgyógyászhoz. Ott elhagyatták velem a húst, és azt mondták, egyek helyette gabonakolbászt. Az olyan volt, mint a megfűszerezett fűrészpor, úgyhogy nem sok ment le belőle a torkomon. Amikor végre kivizsgálásra jelentkeztem, a vérképemből megállapította az orvos, hogy
valami a májammal lehet, tehát azt kezdték vizsgálni. Közben biztattak, hogy egyek sok zsömlét, tésztát. Attól majd hízom. Később azt hittem, a lelki, családi problémáimmal függ össze a fogyás, a betegség: harminchat éves voltam, akkoriban romlott meg a házasságunk, szétköltöztünk a feleségemmel, aggódtam, mi lesz Zsófi lányommal.
Folyamatosan hasmenésem volt, bármit ettem. Megpróbáltuk, mi van, ha elhagyom az étrendemből a tejet. Ettől kicsit valóban jobb lett, de nem szűntek meg a panaszok. Próbáltam kideríteni, mitől vagyok jobban, egy időben például folyton pljeszkavicát hozattam magamnak a Piszkos Fredből, (ez egy szerb húsétel), mert megfigyeltem, hogy attól nincs bajom.
A végén már olyan voltam, mint egy élőhalott. Alig tudtam dolgozni, szinte elment a hangom, rettenetes erőfeszítés volt fölmenni az emeletre, eljutni a szinkronstúdióba. Ekkor derült ki, hogy a sok barát mellett, akik eltűntek azokban az időkben, hány olyan ember van körülöttem, aki magától jön, és segít: elvisz a stúdióba, megvár, hazavisz, amikor már vezetni sem voltam képes.
Jártam HIV-szűrésen is, gyanakodtak rákra, végül a kezelőorvosomnak eszébe jutott, hátha a tejérzékenységem csak másodlagos, és lisztérzékeny vagyok. Szövetmintát vettek a vékonybélből, és kiderült, hogy szinte teljesen elsorvadtak a bélbolyhaim. Attól kezdve, hogy elhagytam a búza-, árpa-, zab- és rozstermékeket, ugrásszerűen javult az állapotom. Kiderült, hogy régóta hordozhatom magamban a betegséget, mert hasmenéses panaszaim, sőt, bőrproblémáim már korábban is voltak, de az immunrendszerem tartotta a frontot. Ám amikor a lelki egyensúlyom fölborult, erre már nem volt többé képes.
Sokan hordozzák a hajlamot
A lisztérzékenység (coeliakia, gluténszenzitív enteropathia) lényege az magyarázza dr. Juhász Márk, a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikájának osztályvezetője , hogy némelyik gabonaféle (elsősorban a búza, a rozs, az árpa) bizonyos fehérjéje (a búza esetében a glutén) iránt alakul ki fokozott immunreakció. Ami aztán autoimmun folyamatot indít be: a saját nyálkahártyasejtek ellen kezd a szervezet antitesteket termelni. Ez súlyos szöveti károsodáshoz, a vékonybél bolyhainak sorvadásához vezet. A betegség bármely életkorban jelentkezhet, nem lehet megállapítani, hogy lappangva mióta van jelen. Az öröklődését pontosan még nem ismerjük. Nagyon sokan hordozzák a hajlamot, akiknél esetleg sosem jelentkeznek súlyos tünetek. Illetve sokan produkálnak tüneteket úgy, hogy sosem derül ki, mi van a háttérben. Korábban azt gondoltuk, ez kizárólag gyerekkori betegség, ma már tudjuk, hogy nem. Gyermekkorban általában olyan típusos tünetekkel jelentkezik hasmenés, fogyás, felszívódási zavar , hogy hamar megszületik a diagnózis. Az úgynevezett gluténmentes diéta hatására elmúlnak a tünetek, évekig panaszmentes lehet az illető. De később, sokszor csak tíz-tizenöt év múlva, újra jelentkezik a betegség. Tévhit, hogy a gyerekkori lisztérzékenységet ki lehet nőni.
A teljes cikk a 29. heti, július 20-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.