Hogy kire is szeretnék hasonlítani? kezdi Nagy Tímea, olimpiai bajnok párbajtõrözõ, három gyermek édesanyja. Mindig azokra néztem fel, akik képesek voltak a saját kényelmükön, gyarlóságaikon túllépni.
A hét témája a Nők Lapjában:
Nők, akikre hasonlítani szeretnénk
Milyen egy nő nőideálja? Házi felmérésünkből úgy tűnik, semmiképp sem hosszúcombú, nem is szőke és az is mindegy, hogyan szerepel a konyhában. Ellenben fontos, hogy elhivatott legyen, profi a szakmájában, bátor, aki megállja a helyét a legnehezebb élethelyzetekben is, miközben mindvégig mosolygó, kedves NŐ marad. Feladtuk a leckét elsősorban önmagunknak
Kapcsolódó cikkek:
3 Ildikó: Kishonti, Hűvösvölgyi, Pécsi»
A környezet és a női jogok védelmezője»
Az összeállítást készítette: Kégl Ágnes, Koronczay Lilla, Nyíri Dóra, Szigeti Hajni és Szegő András |
– Azok, akik felkerekedtek, elmentek olyan helyekre segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Nyomorban tengődők, betegek, kiszolgáltatott gyerekek közé akár egy afrikai őserdőbe, akár egy riói nyomornegyedbe, vagy akárcsak idehaza egy menhelyre, vagy gyermekklinikára. Gyakran hallom, hogy ilyen, meg amolyan nagy dolog egy olimpia megnyerése, és milyen fantasztikus munka, áldozat, lemondás szükséges hozzá. Hát, nem akarok senkit kiábrándítani, de ez semmiség ahhoz képest, amit jó néhányan csinálnak névtelenül, önzetlenül, az elismerés legcsekélyebb reménye nélkül: gyógyítanak, segítenek, nevelnek, gyámolítanak elképesztő hittel, energiával, testi- és lelkierővel, alázattal. Nap, mint nap szembeszállnak a reménytelenséggel, az embertelenséggel, miközben én sírva fakadok, ha csak meglátok egy beteg, vagy nyomorgó gyereket a képernyőn. Akiknek a jóság, a jóért való küzdelem ennyire természetes, belső törekvés, azokat nagyon tudom irigyelni. Nem ennek a törekvéseknek az emblematikus alakjait, úgymond sztárjait, hanem a névtelen, hétköznapi hőseit.
A vívásban pedig Horváth Mariann volt mindig a példaképem. Talán kevesebben ismerik, mint azt megérdemelné, részben, mert amikor hatszoros világbajnok volt, a női párbajtőrvívás még nem
volt olimpiai szám, másrészt pedig, mert soha nem szeretett páváskodni, a sajtóban tetszelegni. Az ő tökéletes profizmusa a mai napig lenyűgöző számomra. Amíg versenyzett, mindent alá tudott vetni az eredménynek. Amikor én itt-ott tudtam nyerni, abban mindig része volt egy csomó esetlegességnek: körülményeknek, szerencsének, véletlennek, hogy jól keltem, jó formában voltam, hogy az ellenfél csinált valami hibát. Mariann győzelmei viszont tökéletesen felépített kompozíciók voltak. Ahogy az eső esik, a szél fúj, ő úgy nyert. Mindent kiszámítva, mindent felmérve, tökéletes koncentrációval, eltökéltséggel. A magam szeszélyességével, hebrencsségével mindig ezt az eltökéltséget, ezt a tudatosságot, ezt a fegyelmezettséget szerettem volna megközelíteni, de soha nem sikerült. Bár a sors úgy hozta, hogy én értem el látványosabb eredményeket, de tudom, hogy Mariann volt a nagyobb vívó.
A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 17-én megjelenő 33-as számában olvashatsz!