Nem. Csak kell valami intellektuális ingert találnom ebben a tevékenységben vetettem oda.
Megint kiolvastál közben egy regényt állapította meg.
Hát jó, sóhajtottam. Ez az, amit egy férfi sosem fog megérteni. A takarítás szerintem nem termel boldogsághormont. Szellemi tölteléket kell mellé keresnem.
És? Hol tartasz éppen?
Már csak a fürdőszoba van hátra közöltem diadalmasan. Kilencre odaérek a moziba.
(Talán, tettem hozzá magamban.)
Mert mi is történik a takarítás során?
A porszívózással kezdem, mert azt gyűlölöm legjobban. Vannak barátnőim, akik porszívózás közben tervezik meg a napjukat, gondolatban megírják a cikkeiket, esetleg a Karib-tenger partjára képzelik magukat, de nálam egyik sem működik.
A sorban (jó, elismerem, fura sorrend) ezután következik a rendrakás. Az íróasztalomon kezdem. Most a kezembe akadt egy fekete-fehér fotó, nemrég kotortam elő anyuéknál. A képen tizennégy éves vagyok. Állok a kertben, répanadrágban (pedig csöves voltam, ezt muszáj hozzátennem, tehát a rockzenét pártoltam). Elnézegettem a fotót. Életem első Puma-pólója van rajtam, nagyon büszkén viselem. A tekintetem ábrándos, a beállásom vagány. Akkor már tudtam, hogy az U. Tomi nem fog feleségül venni, mert nem sikerült köszönőviszonyba kerülnünk, így leszámoltam vele gondolatban. De már gyakoroltam, hogyan fogom aláírni a nevem, amikor majd P. Robi felesége leszek, aki állati menő Simson-motoron száguldozott a környéken. Milyen szép időszak volt! Felhívtam volt osztálytársnőmet, Pirit, hogy megszervezzünk egy találkozót. (Hogy ehhez miért kellett félórát beszélnünk?)
Véletlenül rápillantottam a sarokban haldokló növényre, amely valószínűleg néhány hónapig elkerülte a figyelmemet, és mintha gombásodott volna a levele. Megnéztem a Kedvelt szobanövények című könyvben, hogy a locsoláson kívül mit tehetnék, de mivel semmit sem találtam, felmentem a netre. A program a gomba és a leszárad szavakra kiadott egy Szexuális úton terjedő betegségek című fórumot, amelybe ha már ott jártam beleolvastam. Férfiak osztották egymásnak az észt: mitévők legyenek, ha megcsalták a partnerüket, és összeszedtek valamilyen nemi betegséget, és időnként fütyidoki álnevű társuk helyreigazította őket. Némi időbe telt, mire kivégeztem ezt az oldalt, és a virágom túlélési esélyei cseppet sem javultak.
Aztán elraktam a szárítóról a ruhákat, de a szekrényből kiborult egy sor nyári göncöm. Örömmel fedeztem fel egy citromsárga nadrágot, amelyet tavaly lőttem magamnak, de még sosem mertem felvenni. Nyilvánvaló, hogy fel kellett próbálnom, de azonnal adódott a kérdés: milyen felső illik hozzá? Felpróbálgattam a topjaimat. A továbbiakban sárga nadrágban és sárga topban végeztem a takarítást.
A kedvesem szanaszét lévő holmijait gyorsan egy kupacba helyeztem (majd ő elrakja), és következett a portörlés. Leültem a földre, elkezdtem tisztítani a tévéállványt, meg a kis csecsebecséket. A zöld elefántot Thaiföldről hoztuk. Sóhajtottam. Elheveredtem a szőnyegen, kezemben az elefánttal, és magam elé idéztem, amint a késő esti, bangkoki forgatagban, az egyik utcai árusnál kiszúrtuk az elefántot. Angol pár vásárolt ugyanott, beszédbe elegyedtünk. Az árus egy pakkba rakta az elefántjainkat, és a lány becsúsztatta a csomagot hátizsákjába. Aztán együtt álltunk a forgalmas út szélén, taxira várva. Az út fölött hatalmas transzparens lebegett: Boldog új évet, pedig még nem is volt szilveszter. Frances-ékkel egy tuk-tukot (motoros riksát) intettünk le, elrobogtunk a Khao San Roadra, a hátizsákosok utcájába, és együtt ettük a járdára kirakott asztaloknál, az őrült forgalomban életünk legjobb roston sült rákját. Az elefántunk náluk maradt. Két nappal később az árus kiabált ránk, akinél vettük:
Itt az elefánt!
Francesék visszavitték hozzá és otthagyták, a szállodai telefonszámukkal.
Együtt ünnepeltük a szilvesztert.
Letettem az elefántot, bekapcsoltam a számítógépet, és írtam egy bocsánatkérő e-mailt Francesnek, amiért két hónapja nem válaszoltam neki.
A könyvespolc törölgetése közben a fejemre esett a Kosztolányi-kötet, és pontosan a Boldog, szomorú dalnál nyílt ki. Kedvenc verseim egyike. Tovább lapozgattam a kötetben, majd eszembe jutott, hogy legalább egy hete egyetlen sorral sem haladt a regényem. Ismét bekapcsoltam a számítógépet, kicsit visszaolvastam a történetet, és továbbszőttem az egyik szálat. Közben megéheztem, ezért összecsaptam egy salátát, és el is mosogattam. (Takarítás része.) Aztán kupacba raktam anyunak az éjjeliszekrényemen összegyűlt magazinokat, de előtte, ugye, ezeket is át kellett futni.
Mire készen lettem a portörléssel és a felmosással, el is jött az este hat óra.
Gyorsan kirohantam a fürdőszobába, lepakoltam a kád polcáról a cuccokat, hogy lemoshassak mindent. Ám a kezembe akadt két kagyló, Egyiptomból, meg egy korall is, amelyet szigorúan tilos lett volna elhoznunk, de hát Mohamed, a tevés fiú kiszaladt utánunk az útra és a kezünkbe nyomta, hogy sose felejtsük el őt. Nyilvánvaló, hogy elő kellett hívnom magamból az élményeket, a kád szélén ücsörögve. De aztán belehúztam a takarításba.
A moziba még éppen odaértem.