Dévényi Tibor boldogan megy az óvodába

A hét téma a Nők Lapjában: Nekünk találkozni kellett… Ki ne hallotta volna barátnős beszélgetéseken: „Azért nem lett a kapcsolatunkból semmi, mert túl korán/túl későn találkoztunk”. Valóban okolható a „túl korán” és a „túl későn”? Meglehet, csak rajtunk múlik, hogy ezeket a találkozásokat úgy próbáljuk megélni, úgy átformálni, hogy ne legyen se későn, se korán – hanem azt mondhassuk: éppen időben találtunk egymásra. További írások: • Nóci állapotosan lett szerelmes» • „Mellette értem nőv锻 • Endrei Judit: „Nem késtünk le semmiről!”» Az összeállítást készítette: Fejős Éva

Dévényi Tibor 1985-ben ismerte meg a Budapesti Diszkótáncverseny fiatal győztesét, Szabó (ma már Dévényi) Katit, és egy évvel később összeházasodtak. Nagyobbik fiuk, Dani, tizennyolc, Máté pedig négyéves. Tibort manapság is sokat láthatjuk a televízióban, Kati évekkel ezelőtt lezárta énekes-táncos pályáját, jelenleg profi sminkiskoláját vezeti.
– Mi pont időben találkoztunk! – szögezi le Tibor. – Ha előbb ismerkedtünk volna meg, akkor még biztosan nem akartam volna házasságot, és Kati túl fiatal lett volna a tartós kapcsolathoz. A találkozásunkkor én már a negyven felé közeledtem, bár bevallom, eléggé zűrös agglegényéletet éltem. Már túl voltam négy gyűrűs menyasszonyon, és azt gondoltam, talán sosem fogok olyan lányt találni, akivel családot alapíthatnék.

– Úgy tudom, nem volt első látásra szerelem…
– Nem is! Kati nem szerette a tévéműsoraimat.
– Van ebben némi igazság… – nevet Kati. – Huszonegy éves voltam, amikor megismerkedtünk, Tibi akkoriban diszkózott, és a műsorába, produkcióként keresett táncosokat. Akkoriban a Vidám Színpad tánckarában dolgoztam, de szükségem volt a pénzre, és Tibi neve biztosítékot jelentett számomra. Idővel haverok, majd barátok lettünk, de annyira, hogy Tibi engem kért meg, hogy lerázzam a barátnőit, ha nem akart velük találkozni.





Mesélik, egy hideg, őszi estén váltott át a barátság szerelembe, bár Kati ezután sem költözött Tibihez. Sőt, pár hónappal később elment külföldre énekelni, és csak telefonon tartották a kapcsolatot. A férfi egyszer csak megkérdezte Katit: hol a személyije? És mellékesen említette, akkor bejelentkezne az anyakönyvvezetőhöz. 1986 nyarán házasodtak össze.

– Augusztusban már terhes voltam. Tizenhét év van köztünk, Tibi akkor már nagyon szeretett volna gyereket, de nekem még nem hiányzott, hogy anya legyek. Mégis, úgy gondoltam, túl önző lenne részemről, ha még öt-hat évet várnék. Megegyeztünk, ha meglesz a baba, utána folytatom az éneklést, és így is történt. Mátét már érettebb fejjel vállaltam, volt is előtte kupaktanács itthon, Tibi kifejezte aggályait, hogy majd mindig neki kell érte menni az óvodába… aztán…

– Boldogan megyek érte – vallja be a férj. – A világ minden kincséért sem adnám őt oda. Bár kicsit furcsa: közel a negyvenhez még azt sem hittem, hogy valaha megnősülök, hogy gyerekeim lesznek. Aztán – szerencsére – másként alakult. Úgy érzem, jó apa vagyok, csak legfeljebb kicsit megengedőbb és türelmesebb, mint a húsz-harmincéves apukák…

A témához kapcsolódó további írásokat a Nők Lapja augsuztus 7-én megjelenő 36-os számában olvashatsz!