A „kis szürke agysejtek” milliomosai

Szigeti Hajni | 2005. Szeptember 07.
Agyban és tehetségben kétségtelenül erõs mindkettõ. Az egyik egy piperkõc belga mesterdetektív, a másik egy született londoni, rendkívül tehetséges Shakespeare-színész.







Agatha Christie
Hogy mi köti őket össze? Azok a hátborzongatóan csavaros krimitörténetek, amelyeket állítólag mosogatás közben talált ki a bűnügyek királynője, Agatha Christie.

Ha igaz ez a mosogatós legenda, ha nem, mindenképp hihető, hiszen a háziasszonyok többségének, egy-egy nagyobb vendégség után, bizony, gyilkos gondolatai támadnak a huszadik tányér körül. Szóval könnyen elképzelhető, hogy így volt ezzel a mi Agathánk is, akinek regényeit és színdarabjait merész ötletei, szellemes megoldásai tették népszerűvé. A krimi ősanyjának műveiben mindig egy (vagy több) felderíthetetlennek tűnő gyilkosság áll a középpontban, no meg az a páratlan képességű detektív, aki mégiscsak megoldja a bűntettet. Egyikük, aki talán a legtöbb Christie-regény nyomozója, Hercule Poirot, a „kis belga”, aki David Suchet képében kelt életre (a tévében). Ismerjék meg őket közelebbről!





„Valahol, valamit nem vettünk észre…”

– motyogja Poirot a Nyaraló gyilkosok című regény nyomozati szakaszában. Motyogja – hangosan ugyanis sosem vallaná be szívesen, hogy akár csak egy apró hajszál is elkerülte volna az ő mesteri figyelmét. Hercule Poirot Angliában élő belga detektív, aki éles elméjén kívül arról híres, hogy még a legválságosabb pillanatokban is (például, amikor lekési a vonatot, amelyen a tettes menekül, és – ó, egek! – szaladnia kell vagy egy afrikai ásatás kellős közepén, a negyven fokban) olyan tud maradni, mintha skatulyából húzták volna ki, maga a két lábon járó szabóság. Mivel gyakorta tesz jó szolgálatot magas rangú és rendű embereknek, igen módos férfiú, aki kedveli is a luxust. Odavan a különlegesen jó minőségű ruhákért – kizárólag lakkcipőben megy társaságba. Annak ellenére, hogy Belgiumban született, de mindenki franciának nézi, Londonban lakik, és egy George nevű inast tart.





Fekete haját és bajuszát rendkívüli gondossággal ápolja, külsejének kifogástalanságát semmilyen szél meg nem zavarhatja, bár bevallottan szeret inkább a négy falon belül tartózkodni. Ennek ellenére gyakran vesz részt egzotikus utazásokon, és Anglia legkedveltebb nyaralóhelyeit is végiglátogatta már. Sosem volt nős, szenvedélyes viszony fűzte viszont Vera Rosakoff grófnőhöz. Megjegyzi a női nem szépségét, de elvarázsolni, szürke kis agysejtjeit befolyásolni, csak egyszer tudták. Persze nem is az a kimondott férfiszépség: alacsony, feje tojásdad, állandóan figyelő szeme zöld. És rendkívül művelt: kedveli a színházat, valamint minden egyéb művészetet – hány detektívről mondható ez el manapság?





Ha egyszer beindul…


– na, akkor aztán senki nem állíthatja meg, pedig első látásra csak egy piperkőc külföldinek néz ki, aki inkább önmagával foglalatoskodik, mint holmi gyilkosságokkal. Pedig, ha a szükség úgy hozza, Poirot ütni is tud, nagyot, de legszívesebben a sétapálcájával. Neki az ész az egyetlen fegyvere. Kollégáival, Hastings kapitánnyal és Japp főfelügyelővel folytatott beszélgetései során élvezettel bogozgatja a szálakat, amíg az ok-okozati összefüggések kényszerítő hatására a lehető legváratlanabb pillanatban előbukkan számára a megoldás. Idegen kiejtése, akcentusa miatt valahogy mindenhol kívülálló marad, és ebből a külső szemszögből közelít a bűntény felé. Vaslogikával próbálja elhárítani az útjába álló akadályokat, félrevezető mondatokat, cselekedeteket: neki minden egyes bűnügy intellektuális kaland.


A teljes cikk a 36. heti, szeptember 7-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
Exit mobile version