Tudom, hogy szeret a párom, azt mondja, komolyan gondol engem, mégis azt állítja, hogy többet érdemelnék, és nem tudja, hogy miért nem képes arra, hogy megadja nekem. Azt mondja, úgy érzi, hogy túl kevés nekem.
Kedves Soma!
Hét éve ismertük meg egymást a jelenlegi párommal, még az egyetemen. Akkor nekem komoly kapcsolatom volt, így csak barátként közeledtem feléje, ő viszont – elmondása szerint – már akkor is érezte, hogy milyen klassz lenne együtt.
Jó egy éve a sors ugyanarra a munkahelyre hozta őt dolgozni, ahol én is voltam. Ott a lépcsőn mintha a villám csapott volna belénk. Találkozgatni kezdtünk, én mégis mással kezdtem kapcsolatot – félreértések miatt. Hamar rájöttem, hogy hiba volt, és rettegtem, nehogy elveszítsem. Ő visszament a volt barátnőjéhez, de a szimpátia szerencsére nem szűnt meg. Idén május végén végre színt vallottunk, szenvedélyes csók, őszinte beszélgetések, ahogyan kell. Szakítottunk akkori kapcsolatunkkal, nem feltétlenül egymás miatt, hanem mert abba a stádiumba jutottak.
Utána hamarosan már együtt voltunk, határtalanul boldogan. Az olyan apró akadályokat is nagyon jól vettük, hogy ő nagyon vallásos, én pedig nagyon nem. Szívesen megyek vele misére, ő ennek nagyon örül. Úsztunk a boldogságban, amikor néhány napra elmentünk együtt nyaralni. Órákig tudtunk egymás szemébe nézni bárgyún mosolyogva, miközben megszűnt a külvilág. Soha férfi ilyen hatással még nem volt rám, pedig volt alkalmam megismerni néhányat, hiszen 29 éves vagyok.
Hazajöttünk, vissza a hétköznapok taposómalmába. Neki a munkája az élete, azzal foglalkozik, ami a szívügye. Határidős feladatok, futball bajnokság kezdete, rám pedig egyre kevesebb idő jutott és jut azóta is. Én reklamálok, ő szenved. Mégsem változik semmi. Tudom, hogy szeret, azon ritka alkalmakkor, amikor tudunk komolyan beszélgetni, elmondja, hogy mióta együtt vagyunk, még komolyabban gondol engem, és sokkal többet kapott tőlem, mint eddig bármelyik kapcsolatában. Mostanában mégis megfagy a levegő közöttünk, ha azt kérdezem, mikor találkozunk. Már nem mutatja ki a szeretetét, egy kőfalat vont maga köré, én pedig magányosan töltöm az estéimet és a hétvégéimet is.
Úgy tűnik, minden más fontosabb számára – a foci, a munka, a család, a vallás. Ő azt mondja, én vagyok a legfontosabb, ez mégsem látszik. Az, hogy a munkahelyen találkozunk napközben negyed órát, egyikünknek sem elég, mégsem akar, vagy nincs ereje ezen változtatni. Azt mondja, tudja, hogy többet érdemlek, és nem tudja, hogy miért nem képes rá, hogy megadja nekem. Azt mondja, úgy érzi, hogy túl kevés nekem. Pedig sokkal több, mint gondolná. Lassan ott tartunk, hogy szakítunk, de én nem akarom, nem tudom elengedni őt. Mit tehetnék, hogy ez ne így legyen? Hogy újra boldogok lehessünk? Fogadjam el, hogy ennyi jár?
Vica
Kedves Vica!
Úgy tűnik, valami olyat mutattál meg ennek a fiúnak, amivel nem akar szembenézni. Valamit fölhoztál benne, amit nehezen emészt meg. Nyugi, erről te nem tehetsz, ez az ő köre. Viszont nem kell elfogadnod, hogy “ennyi jár”. Ugyanis egy normálisan működő kapcsolatban nem ennyi jár! Nem negyedórák a munkahelyen! Te magad írtad: “Úgy tűnik, minden más fontosabb számára – a foci, a munka, a család, a vallás.” Hát akkor… ennél az is jobb, hogy ha kimondod, hogy vége! Úgy látszik, neki nincs hozzá ereje, bátorsága, és legfőképpen tartása.
Ne veszítsd el a méltóságodat, ne menj le kutyába! Ez a fiú tiszteletlenül, tisztességtelenül bánik veled! Azt mondja: “úgy érzi, hogy túl kevés neked”. Ez kamu duma! Gerinctelen, kibújós, megúszós önbecsapás! Tudod, vannak bizonyos helyzetek, amikor a szavak semmit sem érnek. Súlytalanok. Ezekben a helyzetekben csak a tettek számítanak! Vagyis te egyedül töltöd a hétvégéket. Nincs veled. Mert nem akar veled lenni. Ezt választja. Az, hogy még mindig “etet”, hogy így szeret, meg úgy, és mennyire fontos vagy neki, üres duma. Csak arra szolgál, hogy tápláld őt az energiáddal! Jól jön neki, hogy a rajongásoddal folyatod bele az erődet! A kis aranyos, “nagyon” vallásosba! Isten mentsen a “nagyon” vallásos emberektől!
Ahhoz, hogy valaki hívő legyen, nem kell vallásosnak lennie! De nyilvánvaló, hogy vallásos emberek között is van sok tényleg nagyszerű, igaz ember. Ám a vallásosság nem számít, csak az, hogy ember-e az illető?! És ha valaki ember, nem okoz olyat a másiknak, amit magának nem kíván.
Márpedig sunyin, gyáván becsapni valakit, “etetni” üres szövegekkel, csak azért, hogy még csapoljon egy kicsit az energiádból, ez nem korrekt dolog! “Persze, nagyon szeretlek téged, csak éppen sose akarok veled lenni. Egyszerűen nem vagyok képes rá! És nem tudom, miért?… ” Akkor gondolkodjon el rajta! Szedd össze az erőd, Vica, vedd vissza az emberi és női méltóságodat! Vedd észre, hogy nincsenek a szavak mögött tettek!
Ez pont olyan, mintha én elkezdeném neked mondani – vagyis levélben írni -, hogy annyira szeretnék veled személyesen is megismerkedni, érzem a leveledből, hogy mennyire azonos a gondolkodásunk, mennyire egy hullámhosszon vagyunk, szeretném, ha barátkoznánk. Mondjuk ezek után te írnál egy e-mailt, hogy persze, szuper, megadod a számod, és várod, hogy fölhívjalak. De én soha nem foglak fölhívni! Te küldesz egy levelet, hogy nagyon várod, én visszaírok, hogy persze, hamarosan, mert tényleg annyira fontos vagy nekem, stb… de továbbra sem jön létre a találkozás. Ez ugye elmehet egy darabig, aztán belefáradsz, és mondjuk egy fél év után rájössz, hogy csak üres duma volt az egész. Semmit nem ért tettek nélkül. Hát valahogy így néz ki a ti kapcsolatotok is…
Nem szeretem megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak. Mindenkinek magának kell döntenie, és felvállalnia döntései következményeit. De én nem tűrném, hogy ezt játsszák velem! Ha a falat kaparnám a fájdalomtól és a másik elvesztésének a félelmétől, akkor is odaállnék az imádott pasi elé, és megmondanám neki, hogy ez a kapcsolat számomra így tovább nem működik!
És hidd el, drága, mennél jobban lemégy kompromisszumot kötő kutyába, annál inkább el fogod távolítani magadtól a fiút! Bár szerintem ő már eleve eltávolodott tőled… Muszáj lenne végre őszintén beszélnetek egymással, ha ugyan ő egyáltalán képes erre. Tépd ki magad egy időre magadból, és nézd meg kívülről, távolról ezt az egész helyzetet! És kalkuláld bele azt is, hogy a szerelem előbb-utóbb elmúlik. Nézd meg a kapcsolatotokat, nézd meg magad ebben a helyzetben! Van választásod, hogy mit kívánsz a továbbiakban önmagadnak nyújtani. Húzd ki magad, pendüljön meg arany-acél gerinced, és verjen gyökeret a fenség körülötted! Szeresd magad! Kalandra fel!
Soma Mamagésa
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu