“A volt feleségem nagyszerû ember”

A Hét témája a Nők Lapjában: Egyszer elrontottam, legközelebb jól csinálom? Kapcsolatainkat tönkretenni ketten szoktuk. Ha már elromlott, kár felelőst keresni, múltat felhánytorgatni. De megkerülhetetlen, hogy önvizsgálatot tartsunk, csak úgy, „belső használatra”. Tanulmányozni, hogyan is működünk. Nem történnek velünk fölöslegesen a dolgok – csak, ha nem tanulunk belőlük. Minden félresiklott kapcsolatunk magában hordozza a fejlődés lehetőségét: a kudarcunk által üzen, legközelebb mit kellene másként tennünk. Ha nem akarjuk érteni, a következő alkalommal esetleg ugyanabban a kutyaszorítóban találjuk magunkat. Három nő és három férfi tisztelt meg minket a bizalmával, hogy elmeséljék nekünk: mikor, mit, hogyan rontottak el További írások: • “Mindig a lányok rúgtak ki engem”» • “Azt hittem, kompromisszumot kötök…”» • “Folyton egymásra licitáltunk”» A hölgyek kíméletlenül őszinte vallomását Mihalicz Csilla, az urakét Vig György jegyezte le.

– Nem akartam elválni. A mai napig együtt élnék a volt feleségemmel, akitől a két gyerekem van. Sosem nősültem újra, és ő se ment férjhez. Ismerem az életét – jó kapcsolatban maradtunk. Nehéz beszélni erről. Vannak olyan pillanatok, amikor a szokásosnál jobban fáj. Még mindig. Karácsony, ünnepek, a gyerekek születésnapja – meleg, őszinte órákat töltünk együtt, és érzem, milyen lett volna egy igazi család. A volt feleségem nagyszerű ember, sokszor szégyelltem is magam – jobb ember, mint én. Félre ne érts, komolyan veszem a kapcsolataimat, azóta is mindegyik úgy ért véget, hogy jó barátok maradtunk, de legalábbis egyikükkel se lettünk ellenségek. Nem haragszanak rám. Nem veszekedéssel, indulatokkal búcsúzunk – de akkor mi a gond, ha ilyen rendes vagyok? Őket kellene megkérdezni.
Egy hibám van a kapcsolataimban: ha megismerek egy NŐ-t, csupa nagybetűvel, akkor mindig őszinte vagyok. Azonnal elmondom, hogy szeretem, fontos nekem, de alkalmatlan vagyok férjnek, gyerekem pedig már van kettő, és többet nem is szeretnék. Értük vagyok, nem kezdenék új kísérletbe. Szeretem őket, ők is biztos engem. A másik nagy bukásom ehhez fűződik. Sikerült megismernem egy hölgyet, hét évet éltünk együtt, ő a második anyja volt a gyerekeimnek. Azt is elrontottam – kölcsönösen persze, de enyém a vastagabbik vége a botnak. Nem az a baj, hogy nem tudok hűséges lenni. A feleségem kivételével ezzel nem volt gond. Akkor tény, hogy a fénykoromat éltem, mint férfi, elég volt egy szó, egy szemvillanás, és már ki is derült, hogy lenne mit keresnem másutt is. Ebben közrejátszott a kölcsönös elhidegülés is egymástól. Benne van az én hatvan százalékom, de az ő negyvene is.
Egy másik nőnek én mondtam annak idején, hogy „megváltozom, el ne hagyj!”, azt válaszolta: „ha megváltozol, nem kellesz. Az kell, ami vagy, de akkor elhagylak. Ha egy órán belül nem mondod ki azt, hogy kell nekünk egy gyerek, és összeházasodunk a családom miatt – vége.” A férfi ilyenkor nagyon kemény. Ő meg férjhez ment máshoz, két gyerek, azóta is jó haverok vagyunk.

A témáról bővebben a Nők Lapja október 19-én megjelenő 42-es számában olvashatsz!