Mariann lakásán találkozunk. Ő az egyik hipermarketben dolgozik. Mint jó vendéglátó, dióval, szőlővel és süteménnyel kínál bennünket, és tízéves fiát megkéri, kicsit hagyjon bennünket beszélgetni. Edit korábban egy másik hipermarketláncnál dolgozott, de miután visszatért a gyesről, elment egy kisebb, éjjel-nappali élelmiszerüzletbe eladónak. Mire odaérek, ők már javában beszélgetnek, s próbálják eldönteni, melyiküknek a nehezebb a munkája.
Meséld el az áruháznyitást! javasolja Edit Mariannak. Az talán a legdurvább történet
Menjen máshová, ha nem bírja pisilés nélkül!
Mariann sokáig titkárnőként dolgozott, de megszűnt az őt foglalkoztató cég, és ugyanekkor közölte vele a férje, hogy beleszeretett valakibe. Mariann magára maradt, és a gyerekék miatt is olyan állást kellett találnia, ahol megfizetik a munkáját. Titkárnőként nyelvtudás híján nem tudott elhelyezkedni, ezért jelentkezett az egyik hipermarketbe eladónak.
Azért döntöttem így, mert akkoriban már tudtam, hogy a lakásunkhoz közel nyit a hálózat új üzletet meséli. Azt gondoltam, egyszerűbb lesz a felvételi vizsga, de teszteket kellett kitölteni, mérték a stressztűrő képességünket, matematikai és logikai feladatokat kellett megoldanunk, és már az első nap közölték: aki nem tud mosolyogni, és aki nem bír ki négy órát ivás és pisilés nélkül, az válasszon más munkahelyet. Egy másik üzletben tanultam meg a munkát, de azt mondták, szorgalmam jutalmául többekkel dolgozhatom együtt az új hipermarket megnyitási munkálatain. Már hidegre fordult az idő, az üzletben még nem volt fűtés, de a cégtől kapott pufajkán kívül a fizikai munka is melegített: polcokat kellett összeszerelnünk és takarítanunk. Térden csúszva takarítottuk az üzletet, és mivel sütött a hideg a burkolatból, gyakrabban kellett vécére mennünk. Ennek a menedzserek nem örültek, bár mi sem: a munkásokkal közösen, az áruház mellett felállított, iszonyatosan mocskos mobilvécéket kellett használnunk. Még nem volt vezetékes víz, a kezünket sem tudtuk megmosni. Morgolódtunk magunkban, volt, aki két nap után otthagyta az egészet. Emlékszem, amikor nyitás előtt jött az ÁNTSZ ellenőrizni az üzletet, akkor elhalasztották az ebédszünetünket, nehogy elmenjünk az ebédlőbe, és esetleg panaszkodjunk az ellenőröknek. Jutalmul tíz perc pluszszünetet kaptunk.
Legalább megérte? érdeklődik Edit.
A fizetésünkért dolgoztunk, a fizikai munkáért nem kaptunk semmilyen pótlékot vagy jutalmat sem kaptunk. Azért választottam ezt a munkahelyet, mert itt kezdő keresetként bruttó száztízezer forintot kaptam, amiből nyolcvanezret tudtam hazahozni. Máshol kevesebbet kerestem volna. A teljes fizetésemet bejelentették, és ez azért valamennyi biztonságot ad. Most már, néhány év elteltével, a pótlékokkal együtt körülbelül száz-száztízezer forintot hozok haza.
Én régebben egy másik hipermarketben dolgoztam, ahová bruttó nyolcvanezerrel vettek fel szúrja közbe Edit. Teljes állásban bejelentettek, és mivel a gyermekvállalásra készültem, gondoltam, addig kihúzom ott. Nálunk sokkal emberségesebbek voltak a körülmények, igaz, mi többen voltunk, és kevesebbet kerestünk, mint Mariannék.
Nálunk nagyon spórolnak legyint Mariann. Ezért van örökké kosz: nincs idő takarítani, folyton lemaradásban vagyunk, nagy a rendetlenség. Amikor próbáltam nagyobb rendet tartani a saját részlegemen, a menedzser rám szólt: erre nincs idő! Egyébként másra sem igen. Például, nem foglalkozhatom hosszabban egy vevővel, és azt sem szeretik, ha a vásárlót egy eladó átkíséri egy másik részlegre, hogy megmutassa neki, hol találja a keresett terméket. Jó lenne, ha normális kontaktust teremthetnék a vevőkkel. Az egész életünk egy nagy rohanás. Pakolás, csomagolás, kimérés. Az is bánt, hogy naponta kidobnak például egy halom kenyeret, hiszen másnapra már elvesztenék a frissességüket, ahelyett, hogy például a rászorulóknak vagy a dolgozóknak adnák. Sokszor érzem úgy, hogy nincs értelme a munkámnak, mert gyakran menet közben találják ki a menedzserek, hogyan legyen. Megesik, hogy az éjszakai műszak kipakol, aztán a reggeli műszaknak az egészet le kell cserélnie. Nálunk, a friss árucikkek miatt kötelező rotálni, vagyis a gyorsabban lejáró termékeket előrehúzni, és hátratenni, ami tovább eláll, tehát a mi részlegünkön nincs akkora szervezetlenség, mint például a textileseknél.
A teljes cikk a 42. heti, október 19-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.