Így látják Petrát

nlc | 2005. November 02.
„Minden megvan benne, ami jó feleséggé teheti” – Hetente három napot együtt forgatunk Petrával – mondja Ruskó Sándor operatõr. – Három éve dolgozunk együtt, munkakapcsolatként indult, és barátság lett belõle.







Ruskó Sándor operatőr





A hét témája a Nők Lapjában:
Én és a tükörképem

Mindannyiunkban él egyfajta kép önmagunkról. Néha hasonlóan látjuk magunkat, mint ahogyan a szeretteink minket, de némelykor előfordul, hogy egészen mást mutat a tükör, mint amilyen képet önmagunkról dédelgetünk. Játsszunk most egy kicsit! Az alábbiakban két ember vallja meg, hogyan látja önmagát, a tükröt pedig szeretteik, barátaik tartják eléjük.

A témához kapcsolódó írások:


• Palotás Petra: Vagányság és romantika»

• Bradács Ági: Ég és föld között»

• Így látják Ágit»

Az összeállítást készítette:
Fejős Éva  

“Petra pozitív kisugárzású lány, és a munkában ez nagyon fontos. Ha bosszúság éri, nem fárasztja ezzel a környezetét, próbálja magában megoldani a gondokat. Nagyon kedvelem benne, hogy optimista, és remek a humora! Úgy látom, minden megvan benne, ami jó feleséggé teheti. Nagyon szórakoztató lány, kiválóan tud történeteket mesélni, és úgy tűnik, mintha mindig vicces dolgok történnének vele. Imádja, ha a társaság középpontjában lehet. Néha nem tesz jót a humora a munkamorálnak, mert amikor elmesél egy-egy vicces történetet, a röhögés miatt nem halad a munka… Az első könyvét nem olvastam, az újat elolvasnám, ha kész lenne, de erre még várni kell, mert Petra hajlamos tologatni a határidőket. Minden képernyős egoista, egy kicsit Petra is az, de nem viszi túlzásba. Azt vettem észre, hogy a képernyőn szereplőket saját maguk érdeklik leginkább, de Petra ezzel nem egészen így van – bár olykor ő is azt szereti, ha másokban önmagát láthatja viszont. Nagyon becsülöm, amiért ennyire hűséges a párjához. Ez a csinos lány még csak flörtölésre sem kapható, ügyesen távol tartja magától a próbálkozókat. Egyébként nem kifejezetten lelkizős típus, inkább belevaló, talpraesett, karakán csaj, akivel nagyszerű beszélgetni, és jó vele együtt dolgozni.







Kövesi Judit
„Önzetlen barátnő”

– Tíz éve ismerjük egymást, de csak az elmúlt években kerültünk közeli barátságba – mondja Petra egyik legjobb barátnője, Kövesi Judit. – Remek programokat szervezünk együtt, például időnként kimegyünk Bécsbe egy-egy hétvégére. Petra minden helyzetben feltalálja magát, nem hezitál, ha döntést kell hoznia, sőt, nekem is szokott segíteni, ha döntenem kell valamiben. Szinte mindig jókedvű, még akkor is annak látszik, amikor gondjai vannak. A mi barátságunk klasszikus női barátság, késő éjszakába nyúló beszélgetésekkel, forralt bor melletti „világmegváltással”. Amikor rosszkedvem van, felvidít, mert mindenben meglátja a jót. Imád ajándékozni: a harmincadik szülinapomon harminc mécsessel világította meg a kertet, és bécsi kirándulást kaptam tőle. Amikor pedig egy tévéműsorban kapott egy hamburgi repülőjegyet, beváltotta két vonatjegyre, hogy engem is magával vihessen. Nagyon önzetlen barátnőnek tartom.


„A kritikának nem örül”

– Mi szinte mindig, mindent megbeszéltünk egymással, így ma már barátnők (is) vagyunk – mosolyog Petra mamája, Víg Marianna. – Petra tinikorától kezdve nagyon önálló és határozott, egyetemistaként már dolgozott a Top tévénél. Biztosan nem tőlem örökölte, hogy nagyon gyorsan és határozottan tud dönteni, és többnyire jól is. Érzékeny lány, gyakran megérzi a vele beszélgető gondolatait, és jól bánik az emberekkel. Gyenge pontja, hogy a kritikát nem mindig fogadja bölcsen, bár általában később elgondolkodik rajta. Néha megjegyzést teszek a nekem szokatlan, extravagáns öltözködésére, ilyenkor úgy látom, mintha kicsit megsértődne.






Petra mamája, Víg Marianna
Tanár vagyok, így fel tudom mérni, hogy Petra jó tanár lenne (a végzettsége szerint bölcsész), mert érdekesen ad elő és jó a logikája. Remekül tud reagálni a megjegyzésekre, ezért is állja meg jól a helyét a tévéműsorokban. Nagyon meglepődtem, amikor elolvastam a regényét (csak megjelenés után mutatta meg), mert bár mindig tudtam, hogy élénk a fantáziája, nem gondoltam, hogy ennyire érdekesen tudja szőni a történetet.
Petra nyughatatlan lány, kéthavonta utaznia „kell”, hogy feltöltődjön. Retteg a repüléstől – igaz, gyakran visz magával kabalát –, mégis repül, mert nagyon kíváncsi a világra. Bár félt tőle, kíváncsiságból mégis elvállalt egy ejtőernyős tandemugrást – ami élete nagy élménye lett. Gyerekként is fontos volt számára a kimozdulás, imádott például vendégségbe járni. Nagyon családszerető, készül a családi összejövetelekre, állandó kapcsolatot tart a rokonokkal. Szeret a középpontban lenni, de vissza is tud húzódni, nem akarja folyton ő vinni a prímet a társaságban.

A témához kapcsolódó további cikeket a Nők Lapja november 2-án megjelenő 44-es számában olvashatsz! 

Exit mobile version