A kérdést az a jelenség vetette fel, amivel biztos ti is sokszor találkoztok a környezetetekben vagy a saját életetekben, szóval, hogy csomó lányt csupán havernak, lelki társnak tekintenek a fiúk nem nőnek, potenciális barátnőnek. Ettől pedig a csajok baromira szenvednek. A miérteket firtattuk két olvasónkkal.
Mivel én magam is pontosan ebben a cipőben járok, többször eltöprengtem már a lehetséges okokon, sőt a lelki társaim véleményét is kikértem az ügyben. Amire jutottam:
1. Túlságosan is jószívű, megértő és anyáskodó vagyok a fiúkkal szemben. Például, sosem sértődöm meg a lemondott randik miatt, mert mindig el akarom hinni, hogy az előadott alapos ok, valóban fontosabb, és legfeljebb csendben dühöngök. Én mindig megértem, hogy a másiknak épp most merült le a kártyája, és persze, csörgess csak meg, majd én visszahívlak… (Mert ugye az előfizetésem bírja.) Talán egy nő, aki néha duzzog, és harcolni kell érte, nekik jobban tetszene.
2. Lehet, hogy ellentmond az előbb írtaknak, de túlságosan kemény, határozott, emancipált vagyok, és ez megijeszti őket. Megszoktam, hogy fiúk vesznek körül a munkahelyemen is, és mondjuk, nem pirulok el egy-egy vaskosabb tréfa miatt sem, hanem a feladó stílusában megfelelem. (Ha egy kollégám viccből le akar teperni, felsóhajtok, és azt felelem: mindig csak ígérgeted.) Az egyedül töltött évek alatt megtanultam harcolni az érdekeimért, és még sok apró dolgot is, amit a nők nem mindig tudnak. Például számomra természetes, hogy a kocsimban a motorolaj-szintet néha ellenőrizni kell.
Talán túl sokat akarok adni magamból, és kevéssel is beérném cserébe. Talán olyan erőltetetten próbáltam az elmúlt években találni valakit, hogy a kényszer izzadságszagát érzik rajtam. Van egy nagy adag fölös büszkeségem is, és néha nem tudom elfogadni a felajánlott segítséget. Megint példa: az első közös vacsora vagy ital alkalmával, szeretem a magam számláját én fizetni, amitől ugye egy gáláns lovag idegbajt kap a pincér előtt, én viszont arra gondolok, hogy egy meghívástól ne érezze magát feljogosítva bármire, amire esetleg én nemet mondanék (azért egy kis félelem is van bennem ilyenkor). További súlyosbító körülmény, hogy nagy adag empátia lakozik bennem, ezért sokan még a nőügyeiket is velem tárgyalják meg, én pedig szívesen elmondom a véleményem női szemszögből. Az hiszem, az önkéntes segítségnyújtásaimmal a saját gondjaimról, problémáimról akarom tudat alatt elterelni a figyelmet.
Azzal a reménnyel zárom soraim, hogy talán a cikkek olvasása után kicsit közelebb kerülök ahhoz, hogy a lehetséges válaszok, okok megvilágosuljanak előttem.
E. O.
Számomra az a leghihetetlenebb, hogy a nők, a lányok miért vágynak jól bevált receptekre? Miért van szükségük arra, hogy bizonygassuk ez vagy az a módszer a legtutibb, biztosan ez vezet ahhoz, hogy megtalálják a Nagy Őt? Szerintem az élet úgyis rácáfol a bevált módszerekre, sőt, sokszor a saját elveinkre is.
Őszintén szólva, én például sosem hittem a szerelem első látásra-szindrómában. Hittem, hogy ez csak rózsaszín maszlag, amivel a romantikus nagylányok fejét tömik, mert kell valami, ha már kinőttünk a Csipkerózsika-mesékből. Sokáig bíztam abban, hogy ha megismerkedek valakivel, idő kell ahhoz, hogy alaposan megismerjem és megszeressem, elfogadjam ezt vagy azt a tulajdonságát, illetve magát az embert. Mert nem lehet szeretni valakit, akiről semmit sem tudunk! Ilyen hosszabb barátkozásaimból alakult is ki kapcsolatom, de többnyire néhány hét után rájöttünk, nem egyfelé vezetnek az útjaink.
Aztán velem, az abszolút hitetlennel is megtörtént a csoda. Az új munkahelyen, az első munkanapon, a délelőtt 11 órás meetingen megláttuk egymást. Nekem is volt valakim, neki is volt barátnője, és mégis. Két és fél hónapomba telt, mire rájöttem, hogy az, amit érzek, igenis szerelem, és ezt már a legelső pillanatban tudtam, csak nem mertem bevallani magamnak. S mint később kiderült, ő is így érezte. Ennek már négy éve, azóta össze is házasodtunk.
Mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy nincsenek előre legyártott és jól bevált módszerek. Mindenkinek saját magának kell megéreznie, hogy az adott pillanatban, az adott helyzetben hogyan kell cselekedni. Szerintem az a legfontosabb, hogy nyitottak és érdeklődők legyünk, és ne az általunk elképzelt ideált kergessük mindenáron.
Ildi
Véleményeteket a h.szigeti@sanomabp.hu címen várjuk.