Talán még ma is várná a gyest

nlc | 2005. November 07.
Némedi Krisztinának két éve a bürokráciával kellett megküzdenie. - A tizennégy hónapig tartó kálváriám akkor kezdõdött, amikor teherbe estem - emlékezik vissza. - Mivel évekig Bécsben dolgoztam, egyértelmû volt, hogy fiam megszületése után a gyest és a családi pótlékot is ott kint kell igényelnem.




 A hét témája a Nők Lapjában:
Higgadt oroszlán, vagy harcias amazon legyek?

Hiba volna azt gondolnunk, hogy az élet csatamező, amelyen folyton kivont karddal kell rohangálnunk. Ezernyi módja van annak, hogy elérjük céljainkat. De azért nem árt olykor, ha van az eszköztárunkban egy kis rámenősség – ne szépítsük: erőszakosság -, hogy bebizonyítsuk, ilyen leányt/legényt még nem hordott a hátán a Föld! És hogy tudassuk, minket aztán nem lehet úton-útfélen zsebre vágni! Vagy legalább, hogy jelezzük: mi is a világon vagyunk. És… Na mindegy! Szóval, hogy szeretnénk egy kis levegőt venni! Ha még jut.

További írások:

• “Fontos, hogy mást ne bántsak meg” »

• Soha ne gyengülj el, soha ne sírj! »

• A leghatásosabb női agresszió: a megsértődés »

Az összeállítást készítették:

 Mihalicz Csilla, Fejős Éva, Kégl Ágnes, Wlcsek Anna






Némedi Krisztina
– Megvolt a legalább öt év munkaviszonyom és a bécsi bejelentett lakcímem, mint a jogosultság feltétele. Hogy minél gördülékenyebb legyen az ügyintézés, az interneten előre tájékozódtam a rám vonatkozó jogszabályok felől. Ez nagyjából egy időben volt az ország uniós csatlakozásával, s reménykedtem, hogy ez megkönnyíti az ügyemet. Sajnos, éppen megnehezítette. A friss jogszabályokkal ugyanis sem itthon, sem Ausztriában nem voltak tisztában a hivatalnokok. A törvények szerint én nem igényelhetek egyszerre itthon és Ausztriában is családi pótlékot és gyest, közölték. Természetesen nem is szándékoztam, ám ezt a bécsiek ellenőrizni akarták, és a papírjaimat Magyarországra küldték. Ekkor még azt gondoltam, hogy mindössze néhány hétről van szó. Naiv voltam. Sajnos, idehaza rosszul töltötték ki az iratokat, és az osztrákok ezt szóvá is tették. Hónapokig tartó hercehurca vette kezdetét.
Ahogy telt az idő, egyre elkeseredettebb lettem. Bár erről mindenki próbált lebeszélni, hetente telefonáltam a hivatalba, és havonta utaztam ki Bécsbe. Mint kiderült, jól tettem, az irataimat ugyanis többször egyszerűen félretolták az útból. Sok frissen csatlakozott uniós országban történtek visszaélések. Magyarországon ugyan nem, de egy kalap alá vették az összes ország kérelmezőit. Én minden alkalommal felkészülten álltam a hivatalnokok elé, előre elolvastam a folyamatosan megújuló jogszabályokat, s időnként úgy tűnt, többet tudok az egészről, mint ők maguk. Az agilitásommal és a felkészültségemmel elértem, hogy megváltozott a hozzá(m)állásuk. Tudatosult bennük: nem hagyom, hogy félresöpörjenek az útból. A legzordabb, barátságtalanabb bécsi hivatalnok egyszer másfél órán keresztül mesélt nekem a magánéletéről. Tizennégy hónap alatt sikerült kijárnom, hogy megkapjam, ami megillet. Gyakran eszembe jut, hogy a hasonló cipőben járó kismamák, akik esetleg nem tudnak utánanézni a jogaiknak, talán a mai napig várják a gyest…

A témához kapcsolódó további írásokat a Nők Lapja november 9-én megjelenő 45-ös számában olvashatsz!
Exit mobile version