Nyelvbotlás vagy elszólás?

Mert a gondolattól a szóig néha akaratlan kitérőkkel jutunk el. Az asszony türelmetlenül áll a kis szervizműhely pultja előtt, várja, hogy sorra kerüljön. Három napja ugyanitt állt, akkor még barátságos mosollyal magyarázta, milyen rendellenességeket produkált az öreg bojlerje, majd hálásan nyugtázta az ígéretet, mely szerint a szerviz szakembere még aznap délután, legkésőbb másnap kora reggel felkeresi. De nem kereste. Most, hogy végre rákerült a sor, az asszony minden haragját a szerviz alkalmazottjára zúdítja. „Rögtön, na jó, két órán belül jöjjön valaki, és csinálja meg!” – követeli. „Most hazamegyek, teszi hozzá vészjóslóan a rövid perpatvar végén, és ott várom a szeretőt!”

A nő értelemszerűen szerelőt akart mondani, és nem értette, hogyan jöhetett a nyelvére a másik szó, amin – kell-e mondani? – a helyiségben tartózkodók mindegyike remekül szórakozott.

Hasonlóan pikáns történetnek voltam tanúja, amikor egy nagyon késői beszélgetős műsorra kattintottam a tévében véletlenül. Történészek vagy szociológusok beszélgettek, nem emlékszem pontosan, de arra igen, hogy a vita egy pontján az egyetlen hölgy résztvevő a vele szemben ülő férfinak a következőt mondta: “Természetesen nem vonom kétségbe az ön impotenciáját…” A stúdióban megállt a levegő. A nő, mikor tudatára ébredt, mit mondott, kis híján elájult, a többiek is döbbenten ültek, a műsorvezető pedig láthatóan egyáltalán nem volt felkészülve, hogy a vita ilyen váratlan fordulatot vesz. A kompetens kolléga arcát az adás rendezője nem mutatta…

Több ezer az egyhez

Kisebb-nagyobb szótévesztésekre, nyelvbotlásokra, mindannyian emlékezünk. Olyan esetre is, amikor valami úgymond kicsúszott a szánkon, és magunk sem értettük, miért is mondtuk éppen azt. Kicsúszott, magyarázkodunk magunk előtt is, pedig ez a kicsúszott szó vagy mondat ugyanolyan gondosan megformált, mint a többi szavunk, mondatunk. Hajlamosak vagyunk jelentőséget tulajdonítani ezeknek az önkéntelen hibáknak, jó volna tudni, helyesen tesszük-e.

Huszár Ágnes

Nemrég jelent meg Huszár Ágnes A gondolattól a szóig című könyve, amelyben a pszicholingvisztikával foglalkozó nyelvész a nyelvbotlások tükrében vizsgálja az emberi beszéd létrejöttének mindannyiunkban közös folyamatát.

– Gondolja meg: most, miközben beszélünk, szavakat, mondatokat mondunk, és fél perc múlva is ezt tesszük majd – magyarázza Huszár Ágnes. – Tehát miközben ezeket a szavakat mondom, tervezés és gondolkodás is zajlik az agyamban. Érthető, hogy szeretnénk minél többet megtudni erről a többszintű folyamatról, amelyet az ember nagyszerűen csinál, hiszen több ezerre jut egyetlen hibás szó. De hogyan vizsgáljunk egy olyan rendszert, amelynek csupán a kimenetét ismerjük, hiszen a gondolathoz nem tudunk hozzáférni? A hibaelemzés módszerét választottam, vagyis hibákat gyűjtöttem utcán, buszon, rádióból, tévéből – mindig élő adásból! – és azokat rendszerezve igyekeztem következtetni arra, hogyan működik ez a rendkívül nehezen megfejthető rendszer hibátlanul.

A felhalmozott példák nagyon különböztek egymástól, így kiderült, hogy hibákat a beszédfolyamat különböző szakaszaiban egyaránt véthetünk. Ha valaki igen helyett nemet mond, pedig igenre gondolt, ez tipikusan az első szakasz hibája, amikor a szándék megszületése után a beszélő keresgél, és ellentétes szót talál. Ha valaki a “vandálok kései őseiről” beszél, vagy olyan ellenségekről, akik “haláluk végéig nem békültek ki”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mentális lexikonjában véletlenül ellentétes jelentésű szót húzott ki. Ám ha valaki tiltakozik a “hamis rágalom” ellen, vagy “összeköti a bajszát” valakivel, akkor szinonimát használt, de nem helyesen, és nem is szándékosan.

A teljes cikk a 45. heti, november 9-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.