Sajnos, Magyarországon furcsa kép alakult ki a pultos és felszolgáló szakmáról. Az emberek úgy gondolják, hogy ez aljamunka, amelyhez nem kell semmiféle szaktudás kezdi Edit. Huszonéves, bár külsőre nem több tizenhétnél. Öt éve vendéglátózik.
Szerencsére azért sokat javult a helyzet az elmúlt években, legalábbis ott, ahol én dolgozom veti közbe Kata, aki egy elitebb étteremben szolgál fel. Ő már lassan harminc, de ő is csak egy állomásnak tekinti a felszolgálást. Alapvetően minden attól függ, milyen a vendégkör. Az embereket lehet kezelni, még ha néha nagyot csalódunk is bennük.
Ebben a szakmában kiderül, hogy egy bizonyos mennyiségű alkohol után nincs különbség két ember között teszi hozzá Klára. Ő egy diszkóban pultos. Egy öltönyös-nyakkendős férfi a harmadik kör után ugyanolyan, mint a tarisznyás csöves. Sőt, a tapasztalataim azt mutatják, hogy az intelligensebbnek kinéző ember sokszor bunkóbb, mint az a szerencsétlen másik. A legagresszívebbek a jómódú fiatalok, akiknek diplomájuk van, és esetleg éltek külföldön. Tombol bennük a megfelelési vágy, a bizonyítási kényszer. Ha pedig aznap épp valami rossz történt velük, akkor az őket kiszolgálókon vezetik le a felgyülemlett stresszt.
Sikerélmény
A felszolgálás verkli, amely nem nyújt sok sikerélményt veszi vissza a szót Kata. Ő egyébként hármuk közül az egyetlen elhivatott, aki hosszú távon szeretne a szakmában maradni. A többiek szerint nagyon ért hozzá. A borravaló talán az egyetlen, amely rendesen méri, hogy mennyire volt elégedett veled a vendég. Ezt azonban sok dolog befolyásolja: a vendég anyagi helyzete, pillanatnyi hangulata, az, hogy honnan jött… A külföldiek például szinte sosem adnak borravalót, mert náluk ez nem szokás. Ilyenkor a kollégákkal megpróbálunk annyira kirívóan jók lenni, hogy a végén mégiscsak csurranjon-cseppenjen valami, de ez érthető módon nem mindig válik be. Megköszönik, majd elmennek. A tizedik hasonló élmény után pedig már nem annyira motivált az ember, mint a legelején
Becstelenség
Meglep, hogy mindhárom lánynak a szakmán belüli becstelenség fáj a legjobban. Az, hogy nem lehet megbízni a kollégákban.
Nem tudom, hogy a múlt rendszer miatt van-e ez, de a legtöbb régi vendéglátós, aki érti a dolgát, ahhoz szokott, hogy neki csalni kell ahhoz, hogy meg tudjon élni meséli Edit Azt hiszem, ez azért alakult ki, mert a vendéglátósok nagy részének a borravaló nem fizetés-kiegészítés, hanem maga a kereset. Ezek után talán érthető, hogy a legtöbb helyen mindenki lop mindenkitől. De mindannyiunk életét megkeseríti, hogy folyamatosan azt kell figyelnünk, hogy ki, mit emel el a közös kasszából.
Talán ezért is van az, hogy ma már a legtöbb helyre szívesebben vesznek fel szakmailag nem annyira tapasztalt, de a főnökség reményei szerint becsületesebb embereket: egyetemistákat, fiatalokat. teszi hozzá Kata Vagy a főnökök a fix fizetés mellett döntenek, és cserébe a borravalót egy az egyben elteszik. A baj az, hogy az ilyen helyeken tényleg rabszolgaként kezelik az alkalmazottakat. A felszolgálók nem tudják ellenőrizni, hogy mennyi borravalót kapnak, mert csak a fizetőpincér érintkezhet a pénzzel. A régi munkahelyemen előfordult, hogy levonták a fizetésem egy részét, mert állítólag elszámoltam valamit a nyilvántartásban. Én persze nem tudtam visszafelé ellenőrizni, mert semmilyen szinten nem láttam bele az üzletmenetbe. A főnököm elvárta, hogy maximálisan megbízzam abban, hogy ő hogyan számolta ki a forgalmat.
Pedig az üzletvezetőknek sokszor nincs meg a tudásuk, így nehéz őket komolyan venni, mint főnököket mondja Klára. Sokan a pénzbefektetés miatt nyitnak vendéglátóhelyet, és rokont vagy ismerőst alkalmaznak üzletvezetőként. A bizalmat részesítik előnyben a szakmával szemben.
A teljes cikk a 47. heti, november 23-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.