„Szerencsés vagyok, hogy kutyák közt lehetek”

A hét témája a Nők Lapjában: Hobbiból hivatás Azt gondolják, hogy a foltvarrás, a kutyázás, a motorozás csak hobbi lehet? Ha igen, akkor bizony érdemes kicsit megmozgatni a fantáziájukat, és rájönnek majd, hogy a szabadidős tevékenység hivatássá is válhat. Persze, csak ha valaki elég bátor ahhoz, hogy a hobbiját válassza… A témához kapcsolódó írások: • Gyógyszertárból a színpadra » • Minden jöhet, ami berreg » • Matematikusból textilművész » Az összeállítást készítették: Fejős Éva, Kégl Ágnes, Szigeti Hajni, Vig György

Budai Mariann kisgyerek korától kutyák közt képzelte el az életét – mégis, már tizenhárom éves volt, amikor az első négylábúját megkapta a szüleitől.

– Amikor a szüleim megleptek életem első kutyájával, azonnal elkezdtem vele kutyaiskolába járni, és hamar engedelmessé neveltem. Tizenhat évesen már mások is rám bízták engedetlen kutyáikat, mert látták, hogy van érzékem az ebek kiképzéséhez – mosolyog. Mariann az iskola után „kutyamentes” munkahelyeken is kipróbálta magát, de mindig visszavágyott a kutyasuliba, és hobbiból továbbra is oktatta ismerősei kutyáit, no és persze a sajátját. Érezte: a szívére kellene hallgatnia, hiszen egyik munkája sem adott számára olyan sikerélményt, mint a négylábúkkal való foglalkozás. Elkezdett kutyakiképzőként dolgozni, és kutyapanziót is nyitott. Egyszobás, pesti lakásából azért költözött ki a városból, hogy az ebek minél nagyobb területet birtokolhassanak. Kedvese is imádja a négylábúakat, így hát nem csoda, hogy hét saját ebük van, s mindig lakik náluk néhány vendégkutya is.

– Teljesen természetes számomra, hogy a párom ugyanúgy rajong az ebekért, mint én. A kilencéves kisfiam is a kutyák szerelmese, csak sajnos, nem mindig érti meg, hogy nem lehet mindegyikhez odarohanni és megpuszilni… Kutya nélkül nem tudnék élni. Amikor elpusztult az első kutyám, két nappal később már volt egy másik.
Amikor kérdezem, vajon keménynek kell-e lennie egy kutyakiképzőnek, Mariann azt mondja, inkább a határozottság, a következetesség, a belső kisugárzás és a tetterő fontos.





– Sok gazdi nem nézi ki egy vékony nőből, hogy a nagy testű kutyájával bármit is tudna kezdeni, azonban később rájönnek, hogy nem a testalkat, nem az erő a döntő. Ezen a pályán nőként duplán kell megdolgozni az érvényesülésért, azért, hogy elismerjék, elfogadják az embert. Persze rengeteg kutyaharapást elszenvedtem már, de ez a szakma velejárója. A kutyaharapást sokkal jobban viselem, mint például egy kozmetikai arckezelést. Minden harapásból tanulni lehet… Sosem jutna eszembe pályamódosítás, nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért naponta hódolhatok a szenvedélyemnek, és a kutyák között lehetek.

A témához kapcsolódó további írásokat a Nők Lapja december 7-én megjelenő 49-es számában olvashatsz!