Felsóhajtok: Süci, hol lehetsz most? Megpróbálom felidézni a hangját, tatáros arcát. Gyerekkorában csak kis Maónak hívták, a filmgyárban pedig Dzsingisz kán unokájának titulálta egy rendező. Látom magam előtt, talpig sminkben, dögösen, a Madárkák című filmben. Bolond lánynak, Jancsó Miklós Csend és kiáltásában, majd a Bolond lány, Domján Edittől megörökölt címszerepében. Most pedig magamat látom a József Attila Színház folyosóján. Nyílik a női öltöző ajtaja, Sücike kidugja a fejét, és odaszól: Nem ugrasz be hozzám? Miért is ne. Visszatekercselem a memóriámat, és kezdhetjük a beszélgetést.
Negyedszerre, csak azért is
Ne kábíts. Engem nem a szépségemért szeretnek. Már a főiskolán is velem játszatták az öregasszonyokat. Egyszer mondtam is Gosztonyi tanár úrnak, hogy már megint harminckilenc éves nőt osztottak rám. Végigmért, és rezzenéstelen arccal közölte: Játssza harmincnyolcnak! Az osztálynak is én voltam az anyja, mert negyedszerre vettek csak fel. Nem találtak elég átütőnek. Én meg azt mondtam, csak azért is színésznő leszek.
Sikerült. A főiskolán ismerted meg első férjedet, Halász Mihályt, a sajnálatosan korán elhunyt tévéoperatőrt. Akkor, persze még élt. Mit szerettél benne?
Nem a szépségét. Alacsony volt, vézna, szemüveges. A hegyes Pinocchio-orra Kecskeméten fagyott vörösre, mert egy ideig beköltözött a moziüzemi vállalat szellőzőberendezésébe. Ismerted?
Süci, Iluka, Ilika egyébként békés természetű volt, hiszékeny és rendkívül aluszékony. Anyjától örökölte a külsejét, apjától a mérhetetlen tudásvágyát. Anyai nagyapjától, tiszacsegei Galgóczi Sándortól, a nyakasságát. A nagypapa Bocskai hajdúinak leszármazottja volt, igazi, vastag nyakú kálvinista. Apai nagyapja, Schütz Frigyes textil-nagykereskedő, Zalaegerszeg tíz legtehetősebb polgárának egyike volt. A Tanácsköztársaság idején a hajdú nagyapa vöröskatona lett, a másikat épp a vöröskatonák ejtették túszul. Aztán megint fordult a történelem kereke, a Schütz nagyszülőket deportálták, és nem tértek haza soha. Ila az ősöktől örökölte ellentmondásos tulajdonságait, erős hajlamát a nyakasságra, béketűrésre, fergeteges komédiázásra, halk melankóliára.
Gyarmathy Lívia rendezte a hatvanas évek emlékezetes kultuszfilmjét, az Ismered a szandi-mandit? Süci ebben játszotta élete első nagy filmszerepét. Julit, a nyári termelési gyakorlatra kivezényelt matrózblúzos diáklányt. Ott jött össze későbbi férjével, Sztankay Istvánnal. A jóképű, fiatal színész alakított Olajost, a kőbányai amorózót, aki hevesen csapja a szelet Julinak.
Tetszett neked Sztankay?
Nagyon. De hiába mosolyogtam rá biztatóan, ellenállt. Szóval nem jött össze a dolog. Viszont olyan sikerünk volt, hogy gyakran szerepeltettek együtt bennünket. A Fogfájás című tévéjátékban már közös fotó is készült rólunk. Pistának kitaláltak egy szívdöglesztő, század eleji frizurát, én akkortájt festettem a hajam pezsgővörösre. Jól mulattunk együtt.
A sok közös szerep után végérvényesen összeboronálta őket a Jövőre, veled, ugyanitt című sikerdarab, amely több mint ötszáz előadást ért meg. Színpadi házaséletük a darab temetése után is folytatódott, Efraim Kishon A házasságlevél című, szintén nagy sikerrel játszott darabjában. Mindenki azt hitte róluk, hogy az életben is házasok. Sztankay Istvánt is megkérdeztem: mitől volt ennyire jó a színpadi házaséletük?
Süci második házasságáról keveset tudok. Misivel a főiskola, Dégi Istvánnal a színház hozta össze. Két, akkor már ismert, tehetséges színész kötötte össze az életét, úgy érezték, hogy örökre. Miért mentek szét mégis? Erről nem szeretett beszélni. Abban az időben neki jobban kedvezett a szerencse, a férjétől elpártolt. S a férfi pont akkor kezdett befelé fordulni, amikor a veszélyeztetett terhes feleségének a legnagyobb szüksége lett volna rá.
A teljes cikk a 51. heti, december 21-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.