Dobozföldétõl Narniáig

Miklya Luzsányi Mónika | 2006. Január 11.
Narnia egy csodálatos birodalom, ahol faunok, törpék, óriások élnek együtt a beszélõ, emberként érzõ és gondolkodó állatokkal. Karácsonykor több millióan izgulhatták végig Lucy, Edmund, Susan és Peter kalandjait, élte át velük azt az izgalmat.




Mert Narnia Középföldéhez hasonlóan egy tökéletesen megalkotott világ, történelme ismert azok előtt, akik olvasták a szerző C. S . Lewis könyveit. De közülük is csak kevesen tudják, hogyan született meg Narnia világa, s azt talán meg még kevesebben, hogy születésénél J.R.R. Tolkien is ott bábáskodott.

– Ha egy gyerek megtagadja a saját nevét az vagy tudós lesz vagy bűnöző!

Ez volt Flora Lewis véleménye arról, amikor Clive, a kisebbik fia egy verőfényes nyári napon alig négyéves öntudatának minden határozottságával toppantott elé:

– Nem vagyok Clive! És Staples sem vagyok!

A gyerek felháborodása tökéletesen érthető volt. Hogyan is hívhatnák őt, India uralkodóját, a ruhás állatok királyát Klájvsztéplsznek!

– Én Jack vagyok! – állította határozottan, s valóban, szeretteinek, barátainak Jack maradt akkor is, amikor 1954-ben a reneszánsz irodalom professzorává avatták Cambridge-ben. Ekkor már több százezer gyermek ismerte a világban Narnia nevét, kalandozta be tájait Lewis könyveit olvasva, s nem is sejtették, hogy Narnia határai először egy kekszes doboz pereméig értek. Az 1910-es évek környékén még Indiának, Dobozföldének, esetleg Állatországának nevezték, és két kisfiú ismerte csupán kifürkészhetetlen útjait, történelmét, földrajzát, hős királyait.





Jack betegen feküdt épp, amikor Warnie, a bátyja, egy süteményes dobozzal állított be hozzá.

– Honnan szerezted? – élénkült fel, és Martha, a szakácsnő ízes süteményeinek gondolatára összefutott a nyál a szájában. – Már harmadik napja csak főtt krumplin élek!

Ám amikor a bátyja a dobozt kinyitotta, Jack csalódottan nézett rá. Nem volt benne se keksz, se csoki, csak néhány letört ágdarab, meg egy kis moha a doboz alján.

– India – súgta oda Warnie, s a kekszes doboz falai eltűntek, hegyek emelkedtek ki a földből, erdők aranyló lombjait rázta meg a szél, tavak nyíltak lábaik előtt. Azon délutánon Jack megálmodott egy országot, ahol ruhás állatok élnek, akik úgy tudnak beszélni, érezni és gondolkodni, mint az emberek, ahol a farkas békességben él a báránnyal, a párduc a kecskegidával játszadozik, s a kisborjú meg az oroszlán együtt legel.

– Amíg élek a Paradicsom képe bátyám játékkertjéhez kötődik bennem – mondogatta Lewis felnőttként is nemegyszer, s Narnia vidékének képei is valahonnan a kekszes doboz mélyéből kerülhettek elő:





„Mikor a gyerekek a kert fenséges arany kapujához értek, megtorpantak. Nem tudták, hogy bemehetnek-e. Ám odabent már várta őket minden régi, jó barátjuk, kikkel számos kalandot éltek át narniai útjaik során. Az idő mintha elveszítette volna hatalmát felettük, arcuk, termetük megfiatalodott.
Ám nemcsak az idő, a tér is megváltozott. A kertből letekintve Lucy lábai előtt ott feküdt egész Narnia, de Narnián túl meglátta Angliát, Londont, sőt a saját házukat is. Ha egy pontra szegezte a tekintetét, az közelebb jött, először csak a hegyek, a tengerek nőttek meg, aztán már ki lehetett venni az erdőket, a fákat is egyenként, vagy a városokat, a piros háztetőket, az utcákon lovaikat hajtó kocsisokat, a parkban játszó gyerekeket.”

A teljes cikk a 2. heti, január 11-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
Exit mobile version