Elfogadni mindent…

A hét témája a Nők Lapjában: Mentsétek meg lelkeinket! Tegye fel a kezét, akinek manapság nincs valami lelki nyavalyája! Tökéletesen érzi magát a bőrében. Nem fél, nem szorong semmitől. Még a haláltól sem. Nincs egy darab régről megmaradt, vagy frissen szerzett komplexusa sem. Mindig képes felismerni, kimutatni, vagy egyáltalán úgy igazából megélni a saját érzéseit. Akár a sírásig Nem hazudik soha önmagának. Csak kapaszkodna valamibe (valakibe), bármi (bárki) legyen is az További írások: • Tűzön-vízen önismeret » • S.O.S.! » • Keserű pirulák »  Az összeállítást készítették: Dobray Sarolta, Bus István, Kertész Gábor

Mert onnan indult minden.
– Már gyerekkoromban is úgy éreztem, sok kérdésemre nem kapok megfelelő választ a szüleimtől. Valahogy nem stimmeltek a „dallamaink”, a rezgéseink a családban. Aztán történtek különböző események az életemben, amik rádöbbentettek: a halál egy létező, megfogható dolog. Meg akartam tudni, mit kezdjek ezzel. Mindig űrt éreztem, amit be kellene tölteni, csak nem tudtam, hogyan. Gondoltam, talán világot kellene látni. És akkor a Sors küldött egy férfit, aki Németországban élt… Hozzámentem. Kielégült a világlátásra való vágyam, de ez sem tett boldoggá. Maradt az üresség. – Szóval Brigitta tovább keresett. Közben – ahogy ő mondja – tette, amit egy nőnek tennie kell: gyerekeket szült. Mégsem telt be az űr. – Feltettem magamban a kérdést: Mi az Élet értelme egyáltalán? Majd a gyerekem hétévesen produkált magának egy olyan betegséget, ami fölött tanácstalanul álltak az orvosok. Bennük is elvesztettem a hitem. Akkor fordultam először alternatív módszerekhez, gyógyítókhoz, tanultam ingázni, cigánykártyázni, kineziológiát, mindenféle praktikákat… De a betegség maradt, a mai napig is. Már tudom, hogy nem véletlenül, a Sorsnak ezzel is célja van. És én tovább kutattam. Megvolt az „Irányultság” bennem.
Egy bizonyos vágyvilág, amit elkezdtem hajtani. Brigitta ma már csakis ezzel foglalkozik. Azt mondja, hálás a Gondviselésnek, mert olyan anyagi hátteret adott neki, ami lehetővé teszi ezt. – Az igazi nagy lökést egy szeánsz adta meg. Véletlennek tűnhet, ahogy elkerültem oda, de valójában nem volt az. Hiszen akkor már ki lett dobva részemről az Igény a kollektív Éterbe. Azon a szeánszon megmozdult egy tárgy, és üzent. Meghazudtolva mindent, amit addig a fizika törvényiről hallottam. Telekinézis… Akkor jöttem rá, hogy nekem valami olyat kell tanulnom, ami nem köznapi.– És Brigitta sorol. Tanfolyam a tér-idő fizikáról, a dimenzióugrásokról. Táltos-iskola. Tanulmányok az auráról és a láthatatlan testrészekről. Majd tanfolyam ezek hasznáról. Szellemtudomány. Tanfolyam a meditáció kontemplációhoz. „Titkos” iskolák. Csillogó szemmel, meggyőződéssel mesél. Hogy nem kételkedett semmiben, amit hallott. Hogy hiszi, mindig éppen oda került, ahova kerülnie kellett. A „tudatszintjétől” függően. Ahogy néhány éve a „Rózsekeresztesekhez” is.





– Ez egy titkos iskola, ami valójában már nem titkos – magyarázza. – Akkorra már annyi mindent tanultam, hogy rájöttem, igazából semmit sem tudok. Ennek az iskolának az a lényege, hogy cselekedetté váltsa a megszerzett tudást. Ha az ember információ szinten már mindent birtokol, és úgy érzi, mindent megtapasztalt, sőt, még jóságos is volt, de még mindig hiányzik valami. Itt azt tanulom, hogy én legyek maga a Forrás, a boldogság forrása. Ez a végső cél. – És most a Mesterről beszél, akinek szintén rendszeresen hallgatja az előadásait. Boldogan magyarázza, az a tanító már maga a Forrás… A Tökéletesség… Brigittát van, hogy bántják a hitei miatt. De azt mondja, mára már elfogadja, hogy csupán a „kritikusok” tudáshiányáról van szó.
– Megtörtént bennem az elfogadás. Mert ez a lényeg, elfogadni mindent. Én „járok magammal”, így nevezem. Nem érdekel már, ki mit akar látni belőlem. És ez nyugalmat ad.– Az órájára néz. Kezdődik az aznapi előadás. Indulnia kell.

A témáról bővebbet a Nők Lapja január 25-én megjelenő 4-es számában olvashatsz!