A jégen, ahol az imént még egyedül siklott, most ötven-hatvan csillogó szemű kislány nyüzsög, lesve a zsivajt túlkiabálni akaró edzők szavait. Talán valamennyien olyan mesébe illő pályafutásról ábrándoznak, mint amilyen Viktóriáé. Bajnoki győzelmekről, világraszóló sikerekről, nemzetközi helyezésekről, csillogásról, hírnévről. Vajon hánynak sikerül közülük? Hányan kergetnek ábrándokat, és hányuknak jelenthet majd beteljesedést? Elmondom neki, mire gondolok, halvány mosoly suhan át arcán, aztán felsóhajt.
Hát igen ez nagyon nehéz kérdés Annyi mindentől függ
Például?
Kell hozzá rengeteg szerencse, kell tehetség, megfelelő alkat, elszántság, céltudatosság, akarat, maximális családi támogatás. Fontos, hogy nagyon jó legyen az edző, a társaság, ja, és talán a legfontosabb, hogy szeretet vegye körül az embert. Ahol elviselik a sporttal járó különleges lelkiállapotokat, a verseny előtti feszültségeket, a verseny utáni letöréseket vagy kicsapongásokat Hogy mindezt elfogadják, ugyanakkor még többre serkentsék az embert Igen, ezeknek mind-mind-mind össze kell jönnie. Nekem szerencsém volt.
Ez magánál mind megvolt?
Aha Úgy nézzen rám, hogy én egy született szerencsés ember vagyok!
Akkor miért ilyen kis visszafogott? Miért nem élénkebb, felszabadultabb?
Voltam olyan is
Ó-ó-ó-ó! Úgy beszél, mint valami megtört, megfáradt anyóka, miközben ragyogó, fiatal, elbűvölő kislány! Voltam olyan is!
Tényleg voltam
És akkor? Tessék olyan lenni!
Mesélik otthon, de én is emlékszem rá, hogy tízéves koromig olyan voltam, mint a tűz. Nem volt egy pillanat nyugtom sem
És akkor?
Történt egy baleset Nem akarok róla beszélni Baj?
Dehogy
Azóta megváltozott minden Főleg én Hirtelen nagylánnyá váltam El is bizonytalanodtam. Elveszett az a régi hitem, vidámságom. Igazán csak a jégen érzem felszabadultnak magamat. Ott adok ki mindent Örömöt, szomorúságot
Amikor láttam, nagyon megkapott, hogy versenyen is mindig mosolyog
Nekem ez jelenti a boldogságot. Gyönyörű zenékre, gyönyörű ruhákban a közönség előtt táncolni! Ez maga a boldogság
És a hétköznapok? A kemény, egyhangú, sokszor gyötrelmes edzések?
A zene akkor is szép, táncolni akkor is jó, a többit pedig hozzáképzelem.
Mikor kezdett el korcsolyázni?
Hároméves koromban.
Ilyenkor még járni is alig tud az ember
Biztos, még én sem tudtam nagyon járni, csak a nővérem kapott egy korcsolyát karácsonyra, és félve attól, hogy nyúzni fogom szegény szüleimet, inkább vettek nekem is egyet. Szegény anyukámnak azóta is ez az élete. Vitt, hozott iskolába, edzésre, balettre, mert ezt is kellett hozzá, autóban öltözködtünk, ettünk, tanultunk. Szinte úgy éltünk, meg élünk a mai napig, mint a vándorcirkuszosok. Amikor pedig külföldön vagyok, akkor varrja nekem a mesésebbnél mesésebb ruhákat.
A teljes cikk a 4. heti, január 25-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.