Nem lesz egyedül!

A hét témája a Nők Lapjában: Testvértörténetek Néha hasonlítanak, máskor ők a tűz és a víz. Szövetségesek vagy riválisok, és igen gyakran tettestársak. Mindent tudnak egymásról, amit meg nem, azt úgyis kiolvassák a másik naplójából További írások: • Testvértörténet ötkarikás háttérrel » • Egészen egyszerű dal » • A Cserfes és a Komoly » Az összeállítást készítették: Egerszegi Klári valamint Eszter és Tamás történetét Hulej Emese jegyezte fel. A Virágh ikreknél és Kétsopronyban Dudics Emese járt, Szalóczy Ibolya pedig az Epres lányokkal beszélgetett.

Jó pár év múlva, amikor már meg sem fordult a fejükben, hogy gyerekük lehet, megszületett Misike.
– Nagyon jó édesanyám volt – mondja Kozsuhné Nyemcsók Györgyi –, mindig is úgy éreztem, hogy én is édesanya akarok lenni. Hat-hét évig próbálkoztunk, soha nem mondták ki egyértelműen az orvosok, hogy nem lehet, mégsem lett gyerekünk. Aztán elindultunk egy másik úton. Amikor a férjemmel először megnézhettük Timikét az intézetben, sírtunk. Egy hét múlva hazahoztuk, emlékszem, végigvittük a lakáson, mindent megtapogatott, az ebédlőben akkorát sóhajtott, hogy féltem, kiszakad a lelke! Úgy, mint aki hazaérkezett. Hatéves korában meséltük el neki, hogyan lett a kislányunk. Végighallgatta, és csak annyit kérdezett: „jó, akkor most mehetek játszani?”

– Szerettétek volna, hogy legyen Timinek testvére?
– Nem is álmodtam, hogy lesz még gyerekünk! Arra nem gondoltunk, hogy még egyet örökbe fogadjunk, úgy véltem, egyszeri csoda volt. Amikor megtudtam, hogy kismama vagyok, ez volt az első gondolatom: de jó, Timi nem lesz egyedül! Boldogok voltunk, de aggódtunk is, éppen akkor múltam negyven. Timinek nem is akartuk elmondani, csak ha már tudjuk, hogy minden rendben… Aztán váratlanul kórházba kerültem, és amikor a férjem behozta Timit, ő iszonyúan zokogott, nem tudta elképzelni, mi bajom lehet. Kimentünk a folyosóra, és elmondtam neki, hogy ne sírjon, azért vagyok itt, mert kistestvére lesz! Ahogyan akkor sírt és nevetett egyszerre, az fantasztikus volt!

– A te kapcsolatod más Misikével, mint Timivel?
 – Féltem ettől a terhesség alatt. Mondtam is Timinek, hogy szóljon majd rám, ha úgy érezné, nem foglalkozom vele annyit, vagy nem úgy. De hála istennek nem érzek máshogy Misike iránt. Amikor a kicsit hazahoztuk, többnyire hármasban voltunk itthon a két gyerekkel. A védőnő megmutatta Timi babáján, hogyan kell pelenkázni, így ő néha ki is osztott: nem jól fogod Misikét, hát nem látod, hogy így kell csinálni?! Megengedtem azt is, hogy felvegye, nem féltettem tőle.





– Timi nem érezte úgy, hogy Misike kitúrja őt?
– Remélem, nem. Persze néha a fejünkhöz vágja, hogy a kicsire jobban figyelünk, és szeretné időnként, hogy csak ketten legyünk. De erre Misike, sőt, a férjem is vágyik. Szerintem jó testvérek ők ketten. Ahogy az elején figyeltem arra, hogy Timit is mindenbe bevonjam, most arra ügyelek, hogy ne terheljem mindig az öccsével. Nekem is nevelőapám volt, ismerem az érzést, amikor megfordul az ember fejében: „Az édesszüleim biztosan nem lennének ilyen szigorúak!” Nem szabad túlfeszítenünk a húrt. Nem akarom ráerőltetni Misikét, ne mondja később, hogy folyton az öccsére kellett vigyáznia. De egyébként szívesen segít, sokat játszik Misikével, elviszi a játszótérre. Jó látni, amikor esténként könyörög: „Misike, adj már egy puszit!” És amikor így összeölelkeznek, annyira édesek!

– Elmesélitek majd Misikének Timi történetét?
– Én úgy gondolom, ez az ő döntése lesz. Ha akarja, elmondja, ha akarja, nem. Ha megkér, ott leszek, de rábízom. Nem olyan fontos ez.
A fotózás nevetésbe fullad, Misi úgy öleli Timi nyakát, majd’ megfojtja. Eltelik a délután, indulunk, Timi kikísér a buszmegállóba. Misike is jönni akar.
– Ha gyorsan öltözöl, magammal viszlek – mondja Timi. Megvárják a buszt, integetnek. Együtt.

A témáról bővebben a Nők Lapja február 22-én megjelenő 8-as számában olvashatsz!