Talán nincs is olyan színházi ember az országban, aki ne ismerné a Tarrmarit. Negyvennyolc esztendeje súgó a Madách Színházban, és harminc éven át súgott a színészkollégák szeretetétől övezve a Magyar Televízióban készülő tévéjátékok szereplőinek (háromszázharmincnégy produkcióban). Nem maradt ki az életéből a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szentendrei Teátrum sem, ráadásul ma is rengeteget dolgozik: decemberben huszonegy, januárban tizennégy előadása volt Miért titulálom Tarrmarinak? Mert az évek során így összenőtt a neve
Mutatok neked bizonyítékot! kiáltja nevetve a barátságos, Dunára néző lakásában, majd a következő pillanatban kotorászni kezd egy óriási dobozban, közben beszélget Vacak Úrral, a legújabb macskabarátjával, aztán diadalmasan felmutat egy borítékot, amelyen címzés (ó, igen, kész röhej!): Tarrmari Mária
Nevetés, temetés
Habos gesztenyepürét és kávét kapok, közben nem tudom, hogy azon ámuldozzam-e, hogy olyan emberrel beszélgethetek, aki jól ismerte az összes színészóriást a Pécsi Sándortól kapott, gyönyörű karkötőjét fel is próbálom , vagy azon, hogy a vendéglátóm egy huszonéves temperamentumával cikázik körülöttem.
Mire gondolsz? néz rám kutakodva, majd, amikor megmondom, hogy az életkorán töröm a fejem, gonoszka-nevetős fények villannak a szemében.
No, mennyinek saccolsz?
Hatvan körül? felelem zavartan
Január 14-én voltam hetvenkettő vágja ki büszkén, és csak nevet, egyre nevet a csodálkozó ábrázatomon. De csöppet sem érdekel! Úgy élek, mintha negyven lennék. Munka, bemutatók, vacsorák, programok, barátok, a népes családom Szegény Vacak Úr (a macska végtelenül pofátlan, a fotelkarfáról a nyakamba mászik, sebaj!), sokat van egyedül. Közben tisztában vagyok az évek múlásával, tehát gondoskodtam arról, hogy hová temessenek. Még a temetési meghívómat is megfogalmaztam!
Újabb rohanás a szomszéd szobába, némi kotorászás, majd lehuppan a kanapéra, és szépen felolvassa a saját halálhírét.
Tele vagy életkedvvel, tíz-tizenöt évet letagadhatsz, a kollégáid szerint mindig barátságos és elegáns vagy, vígan élhetsz még bő húsz évig… Egy ilyen ember miért foglalkozik a halállal? nyögöm zavartan, mert még senki sem olvasta fel nekem a temetési értesítőjét.
Ha majd annyi idős leszel, mint én, akkor biztosan megértesz feleli derűsen. Amúgy, ha meghalok, az nem a vég, hanem egy új élet kezdete lesz! Az én erőm a hitemből táplálkozik Nagyon szeretem Pannonhalmát ha ott vagyok, hajnalban kelek, együtt imádkozom az apácákkal , és végtelenül becsülöm Várszegi Asztrik főapátot. Tehát, amikor felfedeztem az apátság kertjében egy tizenkettedik századból származó kápolnát, hirtelen eszembe jutott: ha már ilyen jó nekem itt, akkor miért ne maradhatnék később is? A temetési értesítőt pedig azért fogalmaztam meg előre, hogy a fiaim nehogy elszúrjanak valamit mondja, és megint nevet.
A teljes cikk a 8. heti, február 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.