Visszaélés a bankkártyával?

Fejős Éva | 2006. Február 22.
Ha nem velünk történik, el sem hiszem. A New York-i hotel jóval több pénzt emelt le a kártyáról, mint ami a számlán szerepelt. Igaz, reklamációnk után a különbözetet visszautalták.




De három hónappal később (!) a hotel ismét levont háromszáz dollárt a kártyáról. A megoldást esetünkben az jelentette, hogy a régi kártyát megszüntettük, s újat igényeltünk. De valóban ez lenne a megoldás?

Talán emlékeznek az olvasók, év végi számunkban örömmel tudósítottam New Yorkban töltött napjaimról. A hivatalos út végén barátnőm, Hajdú Kata csatlakozott hozzám, és néhány napot hosszabbítottunk ugyanabban a – Wellington nevű – hotelben, ahol én a többi újságíróval megszálltam.

Azok a fránya árak!

Az elutazásunk előtti este aláírtuk a számlát (amely egyébként az interneten megjelölt és kialkudott bruttó árnál kétszáz dollárral többről szólt, mert „azóta felmentek az árak” – de ezzel nem tudtunk mit kezdeni), s Kata hitelkártyájával fizettünk. Aznap éjjel Kata bankjától érkezett egy SMS, amelyből kiderült, hogy a számlán felül még 411 dollárt levont a hotel. Reklamációnkra a szállodában megígérték: visszautalják a jogtalanul levont többletet.

Az összeg tizenöt napon belül meg is érkezett Kata számlájára, ugyanakkor a hotel zárolt 904 dollárt a kártyáról (nem tudjuk, miért), amelyet később feloldottak. Azt gondoltuk, itt vége a történetnek, ám három hónappal később, februárban Katát a bank újabb SMS-ben értesítette: az említett New York-i hotel aznap levont 313 dollárt a kártyájáról. Reklamációjára a banknál először azt mondták, ha jogtalan a tranzakció, akkor neki (az ügyfélnek) kell beperelnie a hotelt, s hozzátették: hasonló eset a későbbiek során is előfordulhat.

„A banknak kell kinyomoznia, hogyan történt”

– Sajnos, előfordulhat, hogy akár a kereskedők, akár a szállodák visszaélnek a birtokukba jutott kártyaadatokkal, bár egy szálloda esetében, amely az idegenforgalomból él, ez öngyilkos akció lenne. Ha ugyanis rendszeresen eljátssza ezt a csalást, nem szerződik többet vele egy kártyatársaság sem, így az ügyfelek nem tudnak majd plasztiklappal fizetni – magyarázza Lovas Judit pénzügyi szakújságíró. – Persze egy szállodában is lehet olyan alkalmazott, aki nem megbízható. Ha valaki visszaél a kártyaadatainkkal, akkor azt haladéktalanul írásban (és persze szóban is) jelentenünk kell a bankunknak. A jogszabály csak arra kötelezi a bankot, hogy harminc napon belül írásban reagáljon a megkeresésünkre, így kaphatjuk azt a választ is, hogy előbb kivizsgálják az ügyet, és csak utána kapjuk vissza a jogtalanul levont pénzt. Ha pedig már egyszer visszaéltek a kártyaadatainkkal, akkor ajánlott letiltatnunk a kártyát, és újat igényelnünk. Ez pedig nem kevés pénzbe, tíz-tizenötezer forintba kerülhet.

Semmiképpen sem mondhatja azonban azt a kártyakibocsátó bankunk, hogy nekünk kell visszaperelnünk a pénzt, hiszen mi vele állunk kapcsolatban, a bank a nemzetközi kártyatársasággal (VISA vagy Mastercard), azok pedig az adatainkkal visszaélő cég bankjával. Tehát a banknak kell kinyomoznia, hogyan történt a kártyaadataink felhasználása. Külföldi felhasználásnál viszonylag könnyen bizonyítható, hogy mi és a kártyánk Magyarországon voltunk abban az időpontban, amikor a felhasználás történt.

A bankok eljárása nem egységes az ilyen ügyekben. Van olyan pénzintézet, amely automatikusan abból indul ki, hogy az ügyfél igazat mond, és visszautalja a számlára a levont összeget. Ezután visszaterheli a levont összeget az elfogadó bankra, azaz esetünkben a szálloda bankjára, s jelzi a VISA vagy a Mastercard felé, hogy mi történt, az pedig az elfogadó bankkal szemben jár el. Ha a szálloda bankja nem fogadja el a mi bankunk terhelését, mert szerinte valóban mi fizettünk a kártyával, akkor ezt a megfelelő bizonylatokkal alá kell támasztania. Így szükség van az általunk aláírt számlára is.

Egyébként igen ritkán fordul elő hasonló eset a bankkártyákkal kapcsolatban, inkább a plasztiklap lemásolásával szoktak visszaéléseket elkövetni. Éppen ezért jelentősen növeli a saját pénzünk biztonságát, ha SMS-szolgáltatást kérünk. Ekkor ugyanis a kártyával végzett minden egyes tranzakcióról értesítést kapunk, így, ha szükséges, azonnal le tudjuk tiltatni a plasztiklapunkat.

Ígéret, jó tanács

Visszatérve a történetre: Kata írásban is közölte a bankkal, hogy jogtalan volt a tranzakció, s ekkor a pénzintézettől ígéretet kapott, hogy az összeget harminc napon belül visszautalják a számlájára. Ajánlották, hogy tiltassa le a kártyáját, s nyisson egy újat, valamint javasolták neki az internetes vásárlásokra kifejlesztett kártyát is, amelyre mindig csak annyi összeget rak majd fel, amennyibe az aktuális vásárlása kerül.
Exit mobile version