Hét gyerek közül az egyetlen diplomás

A hét témája a Nők Lapjában: Kitörés – akiknek sikerült Vesztett helyzetből indultak, mégis esélyt kaptak a teljes életre, és megragadták a lehetőséget. Példák, akikről olvasva erőt meríthetünk, és hálát adhatunk. További írások: • “Hogy igazán értékelni tudjam” » • Családot teremt az árva »  • Natasa “ránk talált” » Az összeállítást készítették: Szigeti Hajni, Bus István, Dobray Sarolta és Dudics Emese

A Pécsi Tudományegyetem Orvoskarának Népegészségtani Intézetében dolgozik, ő az első roma, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktori ösztöndíját elnyerte. – Hat testvérem közül többen is megpróbáltak tanulni, de az érettségiig senki sem jutott el, anyukám sem írni, sem olvasni nem tud, de ha a döntő pillanatban mellettük is ott lett volna valaki, aki megfogja a kezüket, aki elbeszélget velük, és azt mondja, te is megcsinálhatod, lehet, hogy másképp alakul az életük. Legalábbis én úgy látom, a biztatás, a hit a másik képességeiben, csodákat tehet. Nekem voltak olyan tanáraim, barátaim, főnökeim, akik nem hagyták, hogy a könnyebb utat válasszam, hogy beérjem kevesebbel is, mint amire képes lennék.

– „Zsuzsi, a legkisebb, jó tanuló” – ez hamar egyértelművé vált – folytatja szerényen –, a szüleim ennek ellenére nem erőltették, de nem is tiltották a tanulást, így bizonytalan voltam a nyolcadik osztály végén. Nem tudtam, merre is vezet az én utam, és sajnos, nem mindenki bízott bennem. Az osztályfőnököm azt mondta, nem hiszi, hogy el tudnék végezni egy szakközépiskolát, pedig a második legjobb voltam az osztályban, tehát semmi sem indokolta a kijelentését – csak a származásom…. Biztos nem akart ilyen mély sebet ütni rajtam, de ezt a mondatát azóta sem tudom kiverni a fejemből, újra és újra visszavett az önbizalmamból, az ambíciómból később is. Szerencsére a kémiatanárnőm egyszer véletlenül megkérdezte, hol szeretnék továbbtanulni, és azt mondta, reméli, a szakmunkás fel sem merült bennem, mert nekem érettségiznem kell… Az ő javaslatára kerültem Pécsre, a Vegyipari Technikumba. Úgy tűnt, a világ végére indulok, előtte még nagyvárosban sem jártam nagyon! Jó eredménnyel végeztem, és mivel már mindenki hazavárt, meg én is szerettem volna pénzt keresni, segíteni az azóta nyugdíjassá vált szüleimet, elkezdtem munkát keresni.




De a közelünkben nem találtam, ezért a barátnőm hívására visszatértem Pécsre, a jelenlegi munkahelyemre, laborasszisztensként. Én elégedett is lettem volna az életemmel, de a barátnőm nem hagyott békén, folyamatosan nyüstölt, hogy tanuljak, menjek egyetemre! „Befűtötte” a főnökömet is, így aztán kettejük unszolására jelentkeztem biológusnak. Otthon meg sem mertem mondani, hogy megint tanulok, de amikor kiderült, hogy elsőre nem vettek fel, annyira szomorú voltam, hogy azt nem lehetett tovább titokban tartani. Először teljesen ledöbbentek, hogy mit keresnék én egy egyetemen, de mivel látták rajtam, hogy majd’ meghalok a kudarc miatt, abszolút mellém álltak. Innentől kezdve egyként támogattak, biztattak – végül fel is vettek, és az egyetem mellett végig dolgozhattam is, dr. Kiss István és dr. Ember István professzoroknak köszönhetően.

Zsuzsa jelenleg hároméves doktori képzésben vesz részt, daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos genetikai vizsgálatokat végez, és az MTA ösztöndíjasa.
– Ezt az ösztöndíjat kifejezetten cigányok számára írták ki, és én vagyok az első az országból, aki megkaphatta. A pályázatot egyébként a tanszékvezetőm szúrta ki, ebből is látszik, hogy nem az a probléma, ha tudják rólad, hogy roma vagy, hanem, ha emiatt másképp néznek rád. És remélem, az én példám sokakat arra fog sarkallni, hogy ha szeretnének tanulni, ne adják fel anyagi gondok vagy néhány rosszkor rosszul megfogalmazott vélemény miatt. Küzdeni kell, de megéri.


A témáról bővebben a Nők Lapja március 22-én megjelenő 12-es számában olvashatsz!