Mit képzel, hogy több mint negyedórát várat? kiabált velem az egykori revücsillag, amikor kinyitotta a kertkaput. Milyen vastag az arcán a bőr, hogy még csak ide sem szól telefonon, hogy késik? Páros lábbal rúgnám most ki, ha nem asztrológiáról, a horoszkópról beszélnénk! Egyébként milyen jegyű, hogy ezt meg merte engedni magának velem szemben?
Kos vagyok válaszoltam szégyenkezve, és azt kívántam, bárcsak láthatatlanná válnék.
Akkor mindent értek. Szegény anyám is a Kos jegyében született. Ő volt az egyetlen ember, aki annyira ki tudott hozni a béketűrésből, mint most ön. Kislány koromban elkerültem otthonról, így ritkán találkoztunk, keveset beszéltünk, de a halála előtt megbékéltünk.
Nem is az anyámmal, hanem az élettársammal való kapcsolatom miatt érdekes, amit mond. Ő is tüzes jegyű, Nyilas, akivel huszonnégy éve élünk egy fedél alatt, és aki mellett a sors megtanított a lemondásra. Amíg őt nem ismertem, addig azt hittem, hogy csak a test sanyargatása, az egész napi kemény edzés, a koplalás jelenti a lemondást. De a betegségének kezdete óta ennek tizenhét éve tapasztalom, hogy a szolgálatnak milyen sokféle formája van. Amióta Richárd egészsége hanyatlásnak indult, nincs munkám, nem táncolok a színpadon, nem dúskálok a pénzben, a rajongók nem öntik már a kádamat tele pezsgővel és vörös rózsával. A nap huszonnégy órájában róla gondoskodom, megpróbálom beosztani kettőnk nyugdíját, és igent mondok olyan felkérésekre, amelyek a megélhetésünket szolgálják. Például ételkiszállító céget reklámozok, kettőnk mindennapi ebédjéért cserébe.
Hogyan ismerte meg az élettársát?
A tévé elnöke volt, aki odaítélte nekem a televízió nívódíját. A díjátadón találkoztunk, ahol nem annyira a megjelenése volt a vonzó, hanem a beszéde. Volt valami a hangjában, ami ismerősen csengett. Mintha ezt a hangot már hallottam volna nagyon régen, és ettől úgy éreztem, időtlen idők óta ismerjük egymást.
Nehéz erre válaszolni, de azt hiszem, akkor is igent mondok. Mert a táncon kívül másba ritkán voltam szerelmes, mélyen a szívemmel kevés férfit szerettem. Talán azért, mert akik engem akartak, azok nősek, döntésképtelenek vagy stílustalanok voltak. Akikre pedig én vágytam, azok nem mertek hozzám közeledni. Richárdba nem voltam szerelmes, ő mégis más volt. Négydiplomás, három nyelvet beszélő, hatalommal, nagy befolyással bíró, férfias megjelenésű férfi, aki bírta a tempót velem. Ő volt az egyedüli az életemben, akitől szerettem volna gyereket, de bármennyire akartam, és elkövettem érte mindent, mégsem jött össze.
A teljes cikk a 12. heti, március 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.