Inkább nagyapa vagyok, mint após

A hét témája a Nők Lapjában: Apósok és vejek, avagy két dudás egy csárdában? Sokat írnak, beszélnek, viccelődnek – az író, beszélő, viccelődő (szak)emberek – az anyós-meny viszonyról. Az elsárkányosodó fiús anyákról, akik nem tudják elviselni, hogy szerelmetes gyermeküket egy fiatal nő „elrabolja”. Közben alig-alig állítjuk reflektorfénybe az „apaoroszlánokat”! Ők miként dolgozzák fel, hogy a kislányukat elragadja egy fiatalember? És hogyan emésztik meg, hogy a fiatal férfi színre lépésével új „dudás” jelenik meg a „csárdában”? További írások: • Tisztes távolság » • Tűz és víz » • „A vejemmel minden rendben!” » • „Jó fej az apósom!” » Az összeállítást készítették: V. Kulcsár Ildikó, Vadas Zsuzsa, Bauer Zsuzsa

– Hiába is tagadná, tudom, hogy imádja a lányát meg a két fiát. Alig várta, hogy Petra megnőjön, és karon fogva sétálhasson vele a városban, hallani vélte, hogyan kopognak majd Petra tűsarkai…. Aztán jött Király Attila, és neki adta a lányát. Mi változott meg ettől?

– A világon semmi! A srácot tizennyolc éve ismerem – ő játszotta a fiamat az Őrült nők ketrecében –, az apját, Király Leventét pedig negyven éve. Annyi történt, hogy Attila most a lányom férje, tehát a vőm is. A kapcsolatunk attól lett még szorosabb, hogy megszületett Rozi, az imádott unokám. Sokkal inkább nagyapának érzem magam, mint apósnak. Hiszen a vejem szakmabeli, ugyanolyan elfoglalt, mint én, örülünk, ha néha látjuk egymást.

– A ház biztosan üresebb Petra nélkül…

– Itt laknak a közelben. Régebben sem láttam többet. Nálunk mindenki élte a maga életét: egyik gyerekemet sem akadályoztam abban, hogy azt tegye, amihez kedve van. Abba pedig főleg nincs beleszólásom, hogy a lányom és a vőm miként alakítják a házaséletüket! Nekem annyi elég, hogy boldogok, és megajándékoztak az unokámmal.

– A hangja is ellágyul, amikor a kicsi Roziról beszél.





– Igen, megvan annak az ünnepélyessége, hogy lám, nagyapa lettem. Ettől kezdve Attilára sem úgy tekintek, mint a vőmre, hanem az unokám apjára. Az unokámat már nem nevelni akarom, csak szeretni a magam módján. Persze, figyelem, hogy az ő elképzeléseik hol térnek el az enyémtől, mit kellett volna másképp tennem apaként. De úgy érzem, hogy a három gyerekem elég meggyőző érv mellettem… A vejemtől sem kívánok többet: tegye boldoggá a lányomat, neveljen derék embert az unokámból, vagy, ha Rozinak születik még testvére, akkor az unokáimból!

A témáról bővebben a Nők Lapja április 12-én megjelenő 15-ös számában olvashatsz!