Tisztes távolság…

A hét témája a Nők Lapjában: Apósok és vejek, avagy két dudás egy csárdában? Sokat írnak, beszélnek, viccelődnek – az író, beszélő, viccelődő (szak)emberek – az anyós-meny viszonyról. Az elsárkányosodó fiús anyákról, akik nem tudják elviselni, hogy szerelmetes gyermeküket egy fiatal nő „elrabolja”. Közben alig-alig állítjuk reflektorfénybe az „apaoroszlánokat”! Ők miként dolgozzák fel, hogy a kislányukat elragadja egy fiatalember? És hogyan emésztik meg, hogy a fiatal férfi színre lépésével új „dudás” jelenik meg a „csárdában”? További írások: • Tűz és víz » • „Inkább nagyapa vagyok, mint após!” » • „A vejemmel minden rendben!” » • „Jó fej az apósom!” » Az összeállítást készítették: V. Kulcsár Ildikó, Vadas Zsuzsa, Bauer Zsuzsa

Ahogy az igent bezsebeli, komótosan elém tár egy jól induló történetet. A fiatalok egy gazdasági főiskolán ismerkedtek meg – másodéves korukban kezdtek együtt járni, negyedévesen már együtt is éltek az apóstárs nagy házában –, majd a diplomaosztás után megtartották az esküvőt.
– Ekkor még kedveltem a vejemet: komoly, okos fiúnak tűnt. Aztán diplomázás után bankban akart dolgozni, csakhogy nem vették fel. Maradtam én, mármint a cégem. Szaniterárukat forgalmazunk – vécécsészék, csempék, burkolólapok… –, nem olyan elegáns közeg, mint egy bank. De megkeresett nálam százharmincat, százötvenet – tisztán!

– Mi volt a baj?

– Pénzügyesként alkalmaztam – utálok a számlákkal bíbelődni –, de egy kis cégben nem lehet uraságot játszani. Bizony előfordul, hogy én – a tulajdonos – is beállok csomagolni, emelek, cipelek, szóval a fizikai munka sem büdös. Nem így a vejemnek! Ő két csempét sem képes megemelni, összerogy alatta… Mondja, férfi az ilyen? Az embereim két hét után primadonnának nevezték a háta mögött. Jelzem, ki is jelentette: „nem melósnak jöttem, hanem gazdasági vezetőnek!” Amikor ezt visszamondták nekem, bizony, ordítottam. Szóval napi nyolc-tíz órát töltöttem összezárva az úrfival, és megőrültem!

Tíz hónapig bírtam. A vége felé már a puszta látványától görcsbe rándult a gyomrom: ez a nyámnyila alak meg az én csinos, temperamentumos lányom…?! Most jóval kevesebb pénzért intézi egy könyvkiadó pénzügyeit – oda járhat öltönyben! –, és ritkán találkozunk. Ez a békesség kulcsa. A kislányom minden hétvégén jön hozzánk, Péter néha-néha. Bár tavaly karácsonykor megköszönte, hogy segítettem rajta, de azt azért cinikusan hozzátette: „legalább kiderült, hogy eltérő a vérmérsékletünk.” Az a legrosszabb, hogy a feleségem engem hibáztat. Szerinte mindenkit a saját képemre akarok formálni. Nem igaz! De egy férfi legyen férfi! Szóval azt tanácsolom a sorstársaimnak, hogy szemléljék tisztes távolból a vejüket, különben úgy járnak, mint én!

A témáról bővebben a Nők Lapja április 12-én megjelenő 15-ös számában olvashatsz!