Szőke istennők, barna bombázók, vörös vampok Mitől nő a nő? Tudjuk: az a bizonyos két iksz, vagyis a kromoszómák határozzák meg, de például Simon de Beauvoir azt mondta: Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik, s ezzel inkább a férfiakkal egyenlővé válásra tevődik a hangsúly. Mi most elsősorban a nőiesség kellékeit keressük, amelyekkel még inkább jól érezhetjük magunkat a bőrünkben, s emellett avatott szakértőinkkel napjaink sokféle, színes nőideálját kutatjuk. |
– Ennek semmi köze a biológiához, erősen belejátszik viszont az adott kultúra, a hagyomány, és az, hogy mi a társadalom igénye: dolgozó, vagy éppen családról gondoskodó nőt kíván inkább. De van egy másik szempont, amit legalább ilyen fontosnak tartok. És itt érdemes visszanyúlni a Bibliához. Hogy hogyan is lettünk Mert miből gyúrta össze Isten a férfit? Földből és porból. Kemény, élettelen agyagból. Aztán lelket lehelt belé. És a Nőt? A Nőt nem anyagból teremtette. Hanem a férfi testéből, az oldalbordájából. A Nő egy másik emberből lett. Óriási, lényegi különbség! Mindez azt közvetíti, hogy a Nő sokkal érzőbb, emberibb, sérülékenyebb jelenség a világban, mint a nagyon is anyaghoz kötött férfi.
Én azt gondolom, hogy igenis tudomásul kell venni a férfi és nő közti biológiai különbségek mellett a lelkieket is. Mások vagyunk. Ezért nem értem a feminizmus olyan vonulatait, amelyekből azt érzem, a nő nem egyenlőségre törekszik, hanem ugyanolyan szeretne lenni, mint a férfi. Ezt óriási tévútnak tartom. Mert ha a nő valóban Nő tud lenni, akkor ő az, akik sokkal biztosabban él a világban, a természetben, mint a férfi. Ez egy biztosabb létforma, mégpedig azért, mert egy Nő életének értelme önmagában van. Hiszen szülni tud. Kiformál egy testet magában, világra hozza, föltáplálja, gondozza.
Mit tesz eközben a férfi? Bizonyítani akar. Mindig. Bizonyítani, hogy neki joga van a világon való létezéshez. Elsőként az alkotással próbálkozik. Ha nem megy, karrierre áhítozik. Ha azt sem sikerül, sok pénzt akar keresni. Nem jön össze? Akkor ő lesz a házi ezermester, megjavít mindent, amit ér
Végül pedig, ha ezt sem tudja, inni kezd
Kétségbe esik.
A témáról bővebben a Nők Lapja április 26-án megjelenő 17-es számában olvashatnak.