Egyesek műnőnek tartják, a bulvársajtó provokatív külsejéről és plasztikai műtétjeiről cikkezik.
Azt gondolom, rájátszol, hogy megfelelően hozd a butácska, szőke nő szerepét.
Tudom, hogy sokan műnőnek tartanak, mert megnagyobbíttattam a mellemet és feltölttettem a számat. A külsőm nem szerep, én így tetszem magamnak akkor is így néznék ki, ha teljesen ismeretlen lennék. De az már valóban szerep, amit a tévéműsorokban, a nyilvános szerepléseken mutatok.
Lehet-e minden nyilvános szereplésen tőlünk idegen szerepet játszani?
Szerintem bármit el lehet játszani, ha utána az ember tükörbe tud nézni. A szőke, hosszú haj egyébként számomra több, mint egy hajszín: nekem ez a lágy, finom nőiesség jelképét jelenti. Amikor a Buzera műsorba hívtak, tudtam, hogy ott egy szexis nőt kell alakítanom, akin a férfiak élezik a nyelvüket. Ösztönösen éreztem, azt várják tőlem, hogy csacsiságokat mondjak és ne tudjam megfejteni a feladványokat. Azonban sokan átláttak rajta, hogy ez csak egy szerep. Úgy gondolom, nem is hívtak volna tévézni, ha valóban üresfejű nő lennék, mert akkor nem lenne humorom, nem tudnék provokálni, és nem kezelném finoman, mégis felülemelkedve a férfiak megjegyzéseit.
Miért akarsz folyton provokálni?
Amióta szőke vagyok, provokálom az embereket, mert felháborít, hogy mennyi előítélet van bennük egy hozzám hasonló külsejű, erősebben sminkelt, miniszoknyás, domborodó keblű, szőke nő iránt. Azt gondolják, egy ilyen nőnek nem lehetnek önálló gondolatai, hanem csak egy felszínes, ostoba liba. Élvezem, ha ismeretlenekkel beszélgetek, és fél óra után rájönnek: félrevezették őket az előítéleteik. Néha eljátszom azzal, hogy szorosan összefogom a hajam, felveszek egy szolid fekete garbót, fekete nadrágot, és máris máshogyan néznek rám az emberek. A legfőbb üzenetem, hogy nézzünk magunkba, nézzük meg, mennyire előítéletesek és felszínesek vagyunk úgy általában! Velem kapcsolatban például csak az érdekli a nagyközönséget, hogy miért plasztikáztattam a mellemet, vagy volte olyasmi az életemben, amit botrányként lehetne tálalni a kutyát sem érdekli, teszem azt, hogy éppen mit olvasok.
Ha meg akarod változtatni az előítéleteket, első lépésként miért nem szerzel inkább diplomát?
Olyan lány vagyok, akinek hiába mondják: figyeld meg, rossz vége lesz, én nem fogadom meg a tanácsot, hanem kivárom a végét még ha ez rossz is lesz. Egyelőre nem kívánkozom újra iskolapadba, inkább önmagamat fejlesztem, figyelem a tévés világot, amit lehet, megtanulok a médiáról.
Láttam, már-már tényleg műnővé változtattak egy magazinban.
Nejlonarcú lány a cikk címe, és imádom! Igazi Barbiebabát varázsoltak belőlem, háromcentis műszempillákat viseltem, a fülbevalómhoz azt írták: Ára 137 ezer forint, anyaga plasztik. A fotó szerintem nagyon jól megmutatja, amit gondolok: az élethez jó adag önirónia szükséges, s nem kell mindig komolyan venni önmagunkat!
Miből élsz?
Egyre gyakrabban hívnak különböző rendezvényekre, tiszteletdíjért.
Tartod a kapcsolatot a szüleiddel?
Persze. Hatéves voltam, amikor elváltak. Hat évig anyukámmal éltem, tizenkét évesen átköltöztem a papához. Ő most hetvenegy éves, kamasz koromban szeretett volna keményen fogni, de lázadtam. Tizenkilenc évesen költöztem el otthonról. Szüleimmel jó a viszonyom, de nem értik, miért nem tanulok, s mit akarok kezdeni az életemmel. Kettesben élek a kutyámmal, minden ellenkező híresztelés ellenére: jelenleg nincs férfi az életemben.
A kutya felelősség.
Igen, az. Zeuszt menhelyről hoztam el, a tévében láttam egy kutyaotthon hirdetésében a nagy, busa fejét, és azonnal beleszerettem.
Mi lesz, ha ráunnak a nézők Kelemen Annára?
Szerepváltáson nem gondolkodom, mert annyira már valóban beskatulyáztak, hogy nem tudnék hitelesen egészen más karaktert bemutatni. Ha nem leszek már érdekes, nem fogok összeomlani, mert már annak is örülök, hogy megismerhettem belülről ezt a világot. S mivel foglalkoznék, ha már nem kellek? Például az állatvédelemmel.