Hollywoodban szerzõdnek a csillagok

nlc | 2006. Május 08.
Jennifer Lopez menyasszonykorában például egészen egyedi feltételeket szabott Ben Afflecknek, aki végül nem a latin dívát vette el, de a „határozott határozat” létrejött, érdemes belõle szemezgetni.





A hét témája a Nők Lapjában:
Szerződéses szerelem?

Mármint házassági szerződést… Ugye, tudják, kedves Olvasók, miről beszélünk? Nevezetesen arról, hogy esküvő vagy tartósnak remélt összebútorozás előtt (az is megesik, hogy az együttélés későbbi fázisában) a pár szerződésben rögzíti a vagyoni viszonyait, és azt, hogy a közösen szerzett javak hogyan oszlanak majd meg kettejük között. Prózai? Nagyon. Idegen a szerelemtől? Igen. Hasznos? No, ezt próbáljuk most körüljárni.

További írások:
• Élet szülte tanmese… »
• Áldozati apport? »
• „Azóta szebb, őszintébb!” »

Az összeállítást készítették:
 V. Kulcsár Ildikó, Dobray Sarolta és Szigeti Hajni 

A szerződésben a két sztár kötelezte magát arra, hogy hetente legalább négyszer szeretkeznek, még a „szenvedélyes szerelem” elmúltával is! Ha valamelyik házastársnak hűtlenkedni támadt volna kedve, ötmillió dollár pénzbüntetéssel megvásárolhatta volna társa megbocsátását – a hazugság egymillió, a családi viszályok és veszekedések kiváltása pedig százezer dollárt kóstált volna. Az énekesnő-színésznőnek és a színésznek is jogában állt volna meztelenül forgatni (vagy fotóztatni magát) abban az esetben, ha házastársa jelen van a felvételeknél. A „romantikus” kitételek szerint Jennifer és Ben köteles lett volna együtt tölteni valamennyi ünnepi estét, sőt, időről időre különböző figyelmességekkel elhalmozni a társát – mondjuk, egy autóval, de minimum(!) kétszázezer dollár értékben.

Hasonlóképpen lendült bele a házassági szerződés szövegezésébe a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates is, aki először nem akart „leszerződni” feleségével, Melindával, amikor mégis létrejött a megállapodás, valahogy csak belekerült, hogy Billnek joga van évente egy hétvégét az előző szeretőjével tölteni.

Nem volt ilyen szemfüles a rendező, Steven Spielberg, aki 1985-ben vette feleségül Emmy Irving színésznőt. Kettejük házassági szerződését ugyanis ügyvédi ellenjegyzés nélkül vetették papírra. Ezt támadta meg négy évvel később a válni akaró Emmy, akinek szerencséjére a bíróság valóban érvénytelennek nyilvánította a szerződést, így a leleményes asszony be is jelentette igényét a házasságuk ideje alatt szerzett Spielberg-vagyon felére. Csak hosszantartó tárgyalások után vonta vissza követeléseit, és „elégedett meg” a százmillió dolláros lelépési díjjal.

Britney Spearsnek az édesanyja könyörgött, hogy kössön házassági szerződést férjével, Kevin Federline-nal, az ifjú pophercegnő ugyanis minden szabályt felrúgott (volna) a szerelme kedvéért. Most, hogy első gyermekük születése után kiderült, Kevin mégsem az a szőke herceg, akinek látszott, az énekesnő örülhet, hogy hallgatott a jó szóra, és így, ha elválnak Federline ötvenmillió helyett csupán évi háromszázezer dollárra tarthat igényt.





Catherine Zeta-Jonesnak és Michael Douglasnek
viszont „bejött”. A színésznő elmondása szerint: „Természetesen kötöttünk házassági szerződést, és mindent részletesen szabályoztunk. Ha én lennék Michael helyében, ugyanezt tettem volna. Miért kerüljön olyan helyzetbe, hogy egy nála huszonöt évvel fiatalabb nő a váláskor elviszi fél vagyonát? Mindent szépen leírtunk, aztán elsüllyesztettük egy fiók mélyére – remélem, soha nem kell elővennünk.”

Akinek viszont biztos, hogy nem lesz mit elővennie a fiókból, az Elton John. Ő, amint életbe lépett Angliában az azonos neműek házasságát engedélyező törvény, rögvest elvette élettársát, David Furnisht. Házassági szerződés nélkül – merthogy Elton még a barátai unszolására sem volt hajlandó ezt a különleges kapcsolatot „hiteltelenné tenni”. Csak nehogy hitelre legyen szüksége válás esetén…!

A témáról bővebben a Nők Lapja május 10-én megjelenő 19-es számában olvashatsz!
Exit mobile version