Egy „antikaméleon”

A hét témája a Nők Lapjában: Kaméleonok vagyunk? avagy: A női alkalmazkodás határai Alkalmazkodás nélkül legfeljebb egy lakatlan szigeten lehet élni. Mit tehetünk sziget híján? Igazodunk a szüleinkhez, a tanárainkhoz, a főnökeinkhez, az ismerőseinkhez és (nem utolsósorban) a kedvesünkhöz, a férjünkhöz. De hol a határ? Mikor válik a rugalmas illeszkedés behódolássá, mikor veszítjük el önmagunkat a kapcsolataink bonyolult szövevényében? További írások: • Egy „antikaméleon” » • Nem bánok semmit sem » • Útközben tanuljuk » • Otthon dől el » Az összeállítást készítette: V. Kulcsár Ildikó

– Ám előbb-utóbb mindig felülkerekedik a racionális énem, és az eszemre hallgatok, pedig a lelkem mélyén ugyanolyan érzékeny vagyok, mint bármelyik nő – folytatja komolyan.

– Azt szokták mondani, hogy ez férfitulajdonság.

– Lehet, hogy az előző életemben fiú voltam – feleli nevetve, majd elgondolkodva teszi hozzá. – Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz vonás – a génjeimben hordom –, de abban biztos vagyok, hogy nem ítélem el azokat a nőket-lányokat, akik a vélt biztonságért, a szerelemért túlzottan alkalmazkodnak a társukhoz. Nem értem őket, de milyen jogon ítélkezhetnék? Legfeljebb mérgelődöm, amikor látom, hogy egy ismerős lány azért nem tanul tovább, mert a férje feleslegesnek tartja, egy másik hozzá sem nyúlhat a családi kasszához (ha vásárolni akar, pénzt kér a párjától), olyan lánnyal is találkoztam már, aki csak azt a ruhát veheti fel, amelyikre a társa rábólint. Egyes lányismerőseim mindettől nem szenvednek – különbözők vagyunk –, igenis vannak emberek, akiknek természetes a függés…

– Neked nem.

– Tartósan képtelen lennék rá.





– Mondanál példát?

– A legfrissebb élményem például az, hogy egy nős férfinak nagyon megtetszettem. Elismerem, vonzott: jóképű volt, kedves-okos, ráadásul férfias, határozott (ez utóbbi számomra nagyon fontos). Szívesen mondtam volna igent – alkalom is adódott –, de csak azért is felülkerekedett bennem a ráció. És hiába akart belőlem szeretőt faragni, az ösztöneim ellenére sem vállaltam e szerepet. Nem tudtam volna elviselni sem a megalázó helyzetet, sem azt, hogy elszakítsam a családjától… Megszenvedtem, de jól döntöttem! Munkahelyi példát is hozhatok: az egyetem befejezése után úgy hozta az élet, hogy elég sok ember főnöke lehettem. Engem is elkapott a gépszíj (a rossz „multistílus”), ám amikor a barátaim figyelmeztettek, változtattam magamon. Ugyanis a hatásukra végiggondoltam: ha így folytatom, akkor förtelmesen kemény nővé alakulok, elveszítem önmagam. És ennyit semmiféle munkahely nem ér!

– A párod értékeli, hogy ilyen tisztességgel éled az életedet?

– No látod, ezért nincs jogom mások felett ítélkezni! Rengeteg a barátom – nagyon fontosak nekem! –, de jelenleg nincs állandó partnerem, nem vagyok szerelmes. Nem keresem megszállottan Őt, de azért remélem, hogy nem minden férfi vágyik a hagyományos női alárendeltségre, és előbb-utóbb egy ilyen „antikaméleon” is megtalálja a „maga foltját”.

A témáról bővebben a Nők Lapja június 7-én megjelenő 23-as számában olvashatsz!