Külföldön minden más?

A hét témája a Nők Lapjában: Milyen főnök jó nekem? Életünk felét – na jó, egyharmadát – a munkahelyünkön töltjük. Nem mindegy hát, milyen körülmények között dolgozunk. Hangulatunkat, munkakedvünket, teljesítményünket azonban a leginkább mégiscsak az befolyásolja: milyen a főnökünk. Ezért próbáljuk meg körüljárni: milyen is az igazán jó főnök. További írások: • A női főnök is jó főnök » • „Szövetségben” a főnökkel » • A szakember szemével » Az összeállítást készítették: Bus István, Szigeti Hajni, Kertész Gábor

– Korábban volt szerencsém megtapasztalni mind a nyugat-európai, mind a tengerentúli idegenforgalom munkamorálját is. A régi munkahelyemen, egy osztrák utazásszervező cégnél például szerencsés helyzetbe kerültem: a főnököm Ausztriából irányított minket. Hetente tartott telefonos egyeztetéseket, így biztosította a folyamatos kontrollt, ezáltal talán még jobban teljesítettem, mintha közvetlenül a „nyakamon ült volna”. Megbízott bennem, nagy felelősség volt rajtam, így még a saját lelkiismeretem sem hagyott „lazulni”.
Évekkel ezelőtt dolgoztam Kanadában is, egy óriási szállodalánc sok századik alkalmazottjaként. Bár ez egy egyetem melletti kiegészítő munka volt, mégis olyan megbecsülésben részesültem a szállodaigazgató részéről, amit itthon Magyarországon még a főállású alkalmazottak is ritkán kapnak meg. A születésnapomon lejött hozzám a konyhafőnökkel, kezet fogott velem, és átnyújtott egy utalványt, mellyel elkölthettem egy méregdrága vacsorát és egy éjszakát tölthettem az ötcsillagos szállodában. Természetesen ezután sokkal motiváltabban tudtam dolgozni. Közvetlen vezetőm Indiából indult pályájára, ezért amikor látta, hogy honvágyam van, behívott az irodájába, és saját életének hasonló élményeiről beszélt.





– Voltak természetesen negatív külföldi tapasztalataim is. Gyakornokként dolgoztam egy osztrák szállodában, és a nyelvtudásomon, illetve szakmai tapasztalatomon akadt még némi csiszolnivaló. Ezért néha kellemetlen félreértések adódtak a többi kollégával, amit az egyik kisfőnök nemhogy csillapított volna, hanem még szította is a tüzet. Nem segített a beilleszkedésben, megjegyzéseket tett a magyarságomra, illetve a szakmai tudásomra. Az, hogy nem segítek a kezdő és nyilvánvalóan gyakorlatlan, de nekem kiszolgáltatott beosztottnak – szerintem a legalapvetőbb főnöki hibák közé tartozik.
Az utazási irodák és a turizmus világában vagyok jártas. Gyakran hallom, hogy a magyar cégek csak a profitot tartják szem előtt, a dolgozóik elégedettségét nem. Főleg kisvállalkozások körében azt látom, hogy gyakran hiányzik az a fajta munkáltatói kultúra, ami nyugaton már természetes. A jó vezető szerintem akár egészen baráti viszonyt is fenntarthat az alkalmazottaival. Az én főnökömmel például néha fallabdázni meg vacsorázni is eljárunk, és ha este munka után valami fontos eszembe jutna, nyugodt szívvel hívom fel, hogy megbeszéljük. Nem a tradicionális, kőkemény főnök-beosztott viszony áll fenn kettőnk között. Így sokkal jobb dolgozni. Természetesen ezt egy több száz fős vállalatnál nehezebb megoldani, de mint ahogy a kanadai eset mutatja, nem lehetetlen.

A témáról bővebben a Nők Lapja június 28-án megjelenő 26-os számában olvashatsz!