Visszazökkent már az életetek a normális kerékvágásba, vagy még Szombat esti lázban égtek?
Attila: Egyrészt egyik pillanatról a másikra vissza kellett zökkennie, mert vasárnap volt a döntő, mi pedig hétfőn már mind a ketten vizsgáztunk. Hét óra negyvenre még bementünk egy reggeli műsorba, kilencre pedig az egyetemre. Másrészt az utóhatások még tartanak
Például, hogy egyre többen kapnak kedvet a tánchoz? A környezetemben lévő kislányok mind táncpartnert keresnek, de a felnőttekre is átragadt a hangulat.
Petra: Nagyon remélem, hogy a tánc, mint tradíció, újraéled, hogy egyre többen vágynak majd bálokba, iratkoznak be tánciskolákba. Én tradicionális családban nőttem fel, számomra ma ugyanolyan fontosak a hagyományok, az ünnepek, mint régen, főleg a tánchoz kapcsolódók. Nagytétényben például, van egy bál, a Nősök Bálja, melyet nyolcvanhét éve mindig megtartanak. Ezen a bálon évek óta, hagyományosan fellépek, de a vendégek közé be nem tehetem a lábam, hiszen még hajadon vagyok. Ez számomra teljesen természetes, míg lehet, hogy más felháborodna egy ilyen szabály hallatán.
Eltűröd, ha szabályok közé szorítanak?
Petra: A tánc szabályokra épül, úgyhogy én otthonosan mozgok köztük. De azt tudni kell, hogy a táncban minél profibb valaki, annál szabadabb, plusz, hogy az egyéniségünket egy fejfordításban, egy tekintetben is meg tudjuk mutatni a sok leszabályozott mozdulat közben.
Attilával táncoltatok a műsor előtt?
Petra: Rendezvényeken, bálokon, de az nem igazán volt tánc, inkább lötyögés sramlizenére. De azért már akkor is tanítgattam Atit: ha hallottunk egy számot, mindig megkérdeztem, hogy na, erre mit táncolnál? Szinte mindig eltalálta. Ő nagyon okos és érdeklődő, sokat kérdez, és agyban nagyon hamar megvannak neki a lépések.
Amikor beindult a műsor, azon csodálkoztam, hogy belefér az időtökbe, hiszen mindkettőtöknek számtalan feladattal kell megbirkózni.
Attila: Nekem pont azért fért bele, mert a sportszergyártó cég, ahol dolgoztam, el tudott engedni, viszont csak június elején indult a másik munkám egy új, nyolc focipálya nagyságú sportcentrumban, Kőérberken, ahol sportigazgató vagyok. Emellett közgazdasági egyetemre járok, idén végzek szociológus-közgazdász szakon.
Attila: Nem. Van szakedzői végzettségem, de azt semmi sem garantálja, hogy jó úszóból jó edző lesz. Nekem Széchy Tamás, az edző, és ha nem lehetnék olyan profi, mint az Öreg volt, akkor tudom, hogy örökre elégedetlen maradnék. Szeretnék több sporttal is foglalkozni. Most például a Magyar Olimpiai Bizottság más olimpikonokkal együtt felkért, hogy támogassuk, rázzuk össze a magyar szurkolókat. Szeptembertől két éven keresztül összejárunk, beszélgetünk, és reméljük, hogy végül minél többen el fognak velünk jönni Pekingbe, szorítani a sportolóknak.
Szurkolókból, Petra, te is jól álltál, már eddig is.
Petra: Szeretném is folytatni a versenyzést. Japánban nemrég megismertem egy argentin fiút, és ha minden jól megy, ő lesz az új partnerem. Emellett elsősorban tanítok, és iskolába járok. Elvégeztem a modern táncpedagógus szakot a Táncművészeti Főiskolán, és most fejeztem be az első évet koreográfus szakon. Van egy saját, hatvanfős gyerektársulatom, úgyhogy éjjel-nappal tanítok, tanulok, vagy fellépek. Táncoltam színházban is Eszenyi Enikő estjeiben, a Radnóti Színházban, a Budapesti Operettszínházban a Bál a Savoyban című darabban.
Könnyebbé teszi a napjaitokat, hogy mindketten a szüleitek közelében laktok?
Petra: Én konkrétan még együtt lakom anyukámékkal, mellettünk van házuk a nővéreméknek, és eddig nem is vágytam arra, hogy elköltözzem, mert nagyon jó a kapcsolatunk. Attila is hetente legalább öt napot nálunk van és tényleg sok mindenben a segítségünkre sietnek.
Attila: Petráék Diósdon, kertes házban laknak, ha összeköltözünk, mi is valami hasonlót szeretnénk. Most már tervbe vettük, hogy nézegetünk telket, belekezdünk az építkezésbe.
Bírjátok a vidéki életmódot?
Petra: Ez nem kifejezetten vidék, inkább zöldövezet, ahonnan húsz perc alatt a belvárosban vagyunk. Én inkább utazom többet, mint hogy a városban lakjak, így is állandóan zajban vagyunk: a táncteremben pörög a zene, az uszodában is zsibongás van. A pezsgésnél fontosabb, hogy otthon kiülhessek a kertbe, ahol a számba lóg a cseresznye, ahol nyugalom van és csend.
Attila: Lassan két éve.
Esküvőről beszéltetek már kamerák és fotósok nélkül is?
Petra: Persze, de ez igazából nem megbeszélés kérdése. Szerintem, ha a férfi úgy gondolja, hogy megérett benne a döntés, akkor megkéri a nő kezét és én ezt kivárom. Addig pedig nincs miről beszélni. Szerencsénk van, mert mindkét család ugyanígy áll az esküvőhöz: Ati apukája is szeretne majd eljönni az én apukámhoz, hogy megbeszéljék a fiatalok dolgát.
Attila: Készülök a lánykérésre elvileg ez egyszer történik meg az ember életében, úgyhogy szeretném, ha tökéletes lenne. Tervezett, kitalált, de egyben meglepetés!
A teljes cikk a 28. héten, július 12-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.