Sikerkönyvvel az olvasásért

Az utóbbi idők legnagyobb gyerekkönyvsikere, az immár hatkötetesre duzzadt Harry Potter-sorozat alkalmas arra, hogy megszeressék a gyerekek a könyveket. Ezt fejtegeti Fenyő D. György és Schiller Mariann alább közölt tanulmánya, mely a Kiből lesz az olvasó? című könyvben jelent meg.


Csak egy regény?

Megjelent egy könyv, amely pillanatokon belül a népszerűségi listák élére került, és évek óta semmi sem tudja letaszítani onnan. Ez a mű egyszerre kelendő gyerekek és felnőttek között. Sőt: egyaránt olvassa a legműveltebb értelmiségi és a legritkábban olvasó szakmunkás. Mindez pedig akkor történt meg, amikor az olvasási kultúrának a legkomolyabb kihívással kellett szembenéznie: az internet világméretű térhódításával. Amikor az olvasáskutatók és a hagyományos könyvkultúrát féltők már-már a könyv halálát látták – nemcsak jósolták! –, akkor egy ifjúsági regény megállítani látszik ezt a trendet. Olyanok is olvassák a Harry Potter-könyveket, akik évszámra semmi mást vagy legalábbis könyvet nem.

A Harry Potter-jelenség része, hogy kialakult egy nagy szellemi vita a mű körül. A szélsőséges vélemények között természetes, hogy elsikkad az, amiről igazán szó van: a regény. Merthogy a Harry Potter se nem ördögtől való, se nem a könyvkultúra megmentője; nem szemétre való mocsok, és nem is a világirodalom legnagyobb remekműve. Nem csupán olyan lufi, amelyet a tömegmédia fújt föl, de nem felejthetetlen alapmű. A Harry Potter kiváló ifjúsági regény, amelyet szívesen olvasnak öregek és fiatalok, egyike sok kiváló, ifjúsághoz szóló műalkotásnak. Talán még az is megkockáztatható, hogy a Harry Potterre később úgy fogunk gondolni, mint a Micimackóra, a Gulliver utazásaira, a Kétévi vakációra vagy az Egri csillagokra.


Beszéljük meg!

Milyen lehetőségeket kínál a könyv a szülőknek, tanároknak és a gyerekeknek a közös feldolgozásra, átbeszélésre? Összehasonlítható az átlagemberek, azaz a muglik és a varázslók világa, egy szűkös nyárspolgári értékrend és egy gazdag belső képzeletvilág különbsége. Beszélni lehet arról, hogy a varázslók világa korántsem tökéletes, és benne az embernek (varázslónak) ugyanúgy megvannak a maga korlátai, mint a mi világunkban. Az fontos tanulság, hogy a varázsképesség is fejlesztendő, sőt, hogy el kell sajátítani azt a tudást, amellyel felelősen lehet élni. Mi több: a varázslást is törvények szabályozzák, tehát még ebben a képzeletbeli és a szabadságra épülő világban is vannak törvények, amelyek a varázslóvilágot működő országgá teszik. Nincsen, mondjuk a házi feladatot automatikusan megíró tolla a varázslótanoncoknak, de még a felnőtt házimunka egyes elemeit is el kell végezni.





Lehet beszélgetni arról, hogy az ember mit kezd a maga képességeivel, adottságaival, lehetőségeivel, és föl lehet hívni a gyerekek figyelmét az első kötet legfontosabb tanulságára: nem az a fontos, hogy kinek, milyen adottságai vannak, hanem az, hogy mire használja azokat. Ezzel mélyen morális tanulságot fogalmazhatunk meg, amely arról szól, hogy az ember értékét nem a körülményei, nem a gazdagsága, még csak nem is a képességei határozzák meg, hanem az erkölcsi magatartása. Lehet beszélgetni a jóról és a rosszról, ártó és segítő emberekről. Kitalálhatunk érdekes és kreatív feladatokat is. Például, elkészíthetik a gyerekek Harryék órarendjét, lerajzolhatják a regény eseményeit, vagy folytathatják a történet valamelyik mellékszálát.

A teljes cikk a 28. héten, július 12-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.