Kedves Soma!
Most múltam huszonkilenc, három éve ért véget egy komoly kapcsolatom, ami után egy évig a sebeimet nyalogattam. Aztán belefutottam egy férfiba, akibe azt hittem, hogy szerelmes vagyok! Elég gyorsan kiderült, hogy nem egy dimenzióban élünk. Több sebből véreztem, de a barátnőm mellettem állt, és együtt sajnáltuk magunkat.
Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy egyedül maradtam ebben a nagy önsajnálatban, és körülöttem minden barátnőm a barátjával, férjével és/vagy gyerekével foglalatoskodik. Teljesen összetörtem, kaptam a szánakozó monológokat: majd csak neked is lesz valakid, járjál el szórakozni, vagy keress társat a neten… Egy torz mosollyal megpróbáltam viszonozni a tanácsokat, és hellyel-közzel meg is fogadtam őket, de nem éreztem jól magam. Belül valami hiányzott.
Aztán egyik pillanatról a másikra, egy gyors önértékelés után elkezdtem olyan elfoglaltságokat keresni, amiket régebben vagy nem tehettem meg (anyagi okokból), vagy eszembe sem jutott megtenni őket. Az első és legfontosabb tennivalóm az volt, hogy lekattantam a görcsösen párt keresni témáról, és elfogadtam azt a tényt, hogy a barátnők csak panasznapokon keresnek meg engem. Ezek után körülvettem magam minden földi jóval: beszereztem egy jó fényképezőgépet, és élvezem, ha megdicsérik a képeimet, egy jó jazz cd vagy koncert az egekbe röpít, egyedül járok fesztiválokra, koncertekre, ismerkedem emberekkel, elmerengek egy gyönyörű felhő láttán, és megpróbálom tényleg ÉN élni az életem. Szerintem most vagyok a legszebb az elmúlt éveket nézve, és úgy pezsgek, mint egy pohár pezsgő (persze mindig újratöltve). Szóval egész egyszerűen jól érzem magam. És még mindig vannak ötleteim: szeretnék beiratkozni egy manikűr-pedikűr iskolába, mert ez módfelett érdekel (igaz, hogy az egyetemi diplomámtól távol áll ez a szakma), szeretnék egy orr-piercinget, egy tetoválást, szeretnék táncolni, énekelni tanulni, hogy a Fever című számot elénekeljem egy füstös kiskocsmában…
Természetesen szeretnék egy párt is magamnak. Az a gondom, hogy a barátaim és ismerőseim ezt számon is kérik rajtam. Folyamatosan kapom a kritikákat: Miért vettem magamnak drága fényképezőgépet, ha nem iratkozom be egy fotós suliba? Miért érdekel engem ennyi minden? Miért nem csak egyvalamit csinálok, de azt gőzerővel? Mit teszek azért, hogy legyen egy párom? Miért akarok én manikűrös lenni? A legkeményebb kérdés, amitől idegbajt tudok kapni, a “Mit teszel érte…” kezdetű.
Szerintük nem vagyok elég kitartó, és felületes vagyok. Magamba tudok zuhanni, amikor a barátok megpróbálnak pszichológust játszani, és engem analizálgatni – állítólag nem jól viselem a kritikát. Minap kifakadtam, és közöltem velük, hogy szerintem meg bennük van a hiba: egysíkúak, szűklátókörűek és életuntak!!!
Én minden reggel mosolyogva ébredek, jókedvű vagyok egész nap, még a metrón is! Tudok örülni egy virágnak, egy gyönyörű naplementének, egy jó könyvnek, filmnek, zenének, a reggelnek, a csillagoknak, a rekkenő hőségnek. Erre az volt a válasz, hogy ők is szeretik a virágos rétet meg a napfelkeltét nézni, de ezt párban teszik, és ez sokkal, de sokkal jobb, mint egyedül!
Szerinted tényleg olyan nagy bűn, hogy vannak álmaim, amiket nem biztos, hogy megvalósítok? Hogy nem végeztem el az elmúlt két év alatt egy tanfolyamot sem? Hogy egyszerre száz dolgot szeretnék csinálni, de nem akarok professzor lenni semmiből? Hogy keresem a számomra megfelelő férfit és míg nem találom meg, addig vannak futó kapcsolataim? Hogy így egyedül is jól érzem magam?
Márti
Kedves Márti!
Tök jó, hogy így is jól érzed magad! Semmi baj veled, nagyon klasszul csinálod az életedet! Teljesen átélem, amiről beszélsz, magam is hasonlóképpen vagyok az élet élvezetével, és millió nagyszerűségének a befogadásával. Egyetemre járok és gitározni tanulok, új dalokat szerzünk, és dolgozom a show-műsoromon, imádok úszni, bringázni, a gyerekeimmel beszélgetni, kirándulni, de olyan jó lenne lovagolni, motorozni, vitorlázni megtanulni, no meg spanyolul vagy portugálul, és fejleszteni az angol nyelvtudásom, és még sorolhatnám tovább.
Tele van az élet nagyszerű és izgalmas dolgokkal, tevékenységekkel, kihívásokkal. Sok mindenbe bele kell fogni, kóstolni, hogy megérezze és megtudja az ember, mit kíván igazán, mi az, ami valóban az övé. Anélkül, hogy kipróbálnád, csak elképzeléseid lehetnek egy adott dologról, és én még soha nem éltem meg, hogy az elképzelés, s a valós tapasztalat egybeessen. Szóval igazán nagyszerű, és nyitottságra valló, hogy ennyi mindent kipróbálsz! Ha valami igazán a te utad, úgyis vissza fog magához csábítani. Bár hozzáfűzöm, hogy sok esetben kitartás és állhatatosság nélkül nem lehet haladni.
Visszaemlékszem: eleinte kínszenvedés volt a gitártanulás. Szinte semmi örömöm nem volt benne, sőt, fizikai szenvedés volt a gyakorlás. És micsoda alázat kellett ahhoz, hogy érett előadóművészként, hosszú gyakorlások után el tudjam játszani a “Boci, boci tarká”-t… De csináltam, mert úgy döntöttem, hogy belevágok, és magam előtt szégyelltem volna, ha az első nehézségeknél, akadályoknál megtorpanok. Most már egyre több dalt és akkordot tudok, bár a gyakorlásra néha még most is erővel kell rávenni magam.
A kérdés, amit neked föltesznek: “Miért nem csak egyvalamit csinálok, de azt gőzerővel?”, sokszor megfogalmazódott bennem is. Miért nem vagyok képes csak egy dolgot csinálni, és abban elmélyülni? Hozzáfűzöm, hogy világéletemben ilyen voltam… Öt éves voltam, amikor megkérdezték tőlem, hogy: “Na, Gyöngyike, mi leszel, ha nagy leszel?” “Színész, költő, festő, író” – volt éveken át a válaszom. Erre a felnőttek többnyire azt mondták, hogy azt nem lehet, egyet válasszak ki. És én nem értettem őket. Mondtam is nekik: “De hát miért? Hazamegyek a színházból, írok egy verset vagy festek egy képet, ezt miért ne lehetne megvalósítani?” Ez szerintem teljes mértékben attól függ, hogy ki milyen karakter. Van, aki egyetlen dologban mélyül el, van, aki sok mindenbe belelát, belekóstol. De az biztos, hogy az évek folyamán fontos, hogy letisztuljon, hogy mi az a valami, ami konzekvensen mindig visszatér, amit az ember a magáénak tud és érez…
Nagyszerű, hogy elkezdtél fotózni – idősebb éveimre még én is tartalékolom ezt az ötletet… – az, hogy nem jársz fotós suliba vagy tanfolyamra, nem számít. Ha ebből szeretnél megélni, ez irányban szeretnél elhelyezkedni, munkát találni, az más lenne. De így, örömfotózásra, erre nincs szükséged. A szépség és a saját örömöd a mestered, és ez is a lényeg. Ha ennyire vonz a pedikűr-manikűrözés, akkor hajrá, rajta, csináljad, tanuljad, élvezzed! Úgyis meg fogod érezni, hogy hosszú távon feladatod-e, hogy mások kezét-lábát csinosítsd, ápold (látványos, és másoknak örömöt adó szakma), vagy pedig profi módon ezentúl te fogod ápolni a saját és szeretteid végtagjait.
Nem gondolom, hogy bűn lenne, hogy vannak megvalósulatlan álmaink. Szerintem alig akad ember, akinek ne lennének… Amit bűnnek, vagy inkább (mert súlyos ez a szó: bűn) véteknek, hibának tartok, az a képességek ki nem használása. Amikor képességet, tehetséget kapunk valamihez, és nem élünk vele.
Ami a leveledben leginkább “megakasztott” vagy felkavart, az a barátaid, vagy úgynevezett “barátaid” reakciója. Én nem tudnám elképzelni, hogy tőlem bármelyik barátom számon merje kérni, hogy én mit, miért, és mennyiért vettem magamnak? Az megint más dolog, ha valaki megkérdezi, hogy vajon miért volt az adott dologra szükségem? Vajon milyen indíttatásból? Miért fáj nekik, hogy te vettél egy gépet, és örülsz a fotóidnak? Mire irigyek? A nyitottságodat, a befogadni, és örülni tudásodat irigylik? Egyáltalán, az is furcsa, amit a barátnőkről írtál, hogy csak a panasznapokon keresnek meg. Ez éppúgy egyfajta energia-vámpírkodás, mint a számonkérés: “mit tettél azért, hogy?”… Kioktatni, leuralni a másikat tipikus energiaszerzési módszer, akárcsak az ilyen típusú jótanácsok: “majd csak neked is lesz valakid“.
Véleményem szerint pontosan eleget teszel azért, hogy bevonzzad a társadat. Először is jól döntöttél, amikor azt mondtad magadnak: elég a görcsös pasikereséséből, és helyette elkezded élvezni az életet. Teljesen igazad van, felesleges keseregni! Mennél jobban ellazulsz, a jelenben vagy, és élvezed azt, annál nagyobb valószínűsége van annak, hogy megtörténjen veled, aminek meg kell történnie. Az is remek döntés, hogy addig vannak flörtjeid, futó kalandjaid! Egy kiéhezett, elszánt, és görcsös férfikereső attitűddel bíró nőnél szerintem kevés taszítóbb dolog létezik egy férfi számára. A szex nem csak nagyszerű, de szükséges is, a nagy szerelem pedig nem kopogtat be két percenként az ajtón, a biológia viszont addig is működik. (Eszembe jutott egy régi háborús mondás, amit egy 83 éves barátom tanított meg nekem: “b…ni kell, de enni muszáj!”)
Az viszont tényleg lejön a soraidból, hogy nehezen viseled a barátaid kritizálását. Ez lehet azért is, mert ők talán nem is a barátaid (Popper Pétertől olvastam, hogy egy vélemény csak akkor számít, ha jóindulatú, lényegre törő és segítő), vagy mert tényleg olyan dolgot érintenek a kritikájukkal, ami saját magad számára probléma, csak nem akarod meglátni.
Miért zaklat fel, amit gondolnak rólad? Ha nekem ezt mondaná valaki, csak legyintenék egyet, hiszen tudom, hogy ezek valótlan állítások. Bár az meglepne, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy ítélkezzen rólam.
Mindenesetre számomra furcsa a viszonyod a barátaiddal. Csak kérdés, hiszen nem tudom: mennyire vagy biztos önmagadban? Mennyire érzed magad stabilnak? Ezt lemérheted abból is, hogy mennyire ingat meg mások véleménye és kritikája. (Visszaemlékszem, mennyire jó tanulóiskola volt számomra ebből a szempontból az a TV-s munka, ami nem régen ért véget. Szét is estem volna, ha folyamatosan megérint, amit rólam mondtak…)
Szóval én leginkább ezen gondolkodnék el a helyedben. Tehát megint csak az alapkérdésnél vagyunk: önismeret. Ön is mer. Szembenézni önmagaddal. Véleményem szerint jót tenne, ha a barátok helyett időnként önmagaddal kettesben is eltöltenél némi időt, és saját magaddal elbeszélgetnél. Megkeresnéd a döntéseid okát, indítékát, végiggondolnád a lehetséges következményeit, és a megvalósíthatóságok realitását, velejáróját. Fontos és tanulságos, amikor bizonyos döntéseinkkel szemben konzekvensek vagyunk, és akkor is tartjuk magunkat a döntéseinkkel szemben, amikor esetlegesen éppen egy érzelemhullám más fele vinne el. Ez sok más dologgal szemben is tartást adhat. Szóval, folyamatos, megállás nélküli, izgalmas, nagy kaland az élet! Élvezd továbbra is! Minden jót neked!
Soma Mamagésa
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu