Oké, amikor a Nők Lapja főszerkesztője felkért a Lolával az élet rovat elindítására, nem arról volt szó, hogy időjárás-jelentést küldök Brüsszelből. Arról viszont igen, hogy a babázós-munkás hétköznapok leírásából az is kiderül majd, milyen az élet a belga fővárosban. Márpedig ahhoz, hogy az itt élők kollektív lelkiállapotát megértse valaki, tisztában kell lenni a brüsszeli időjárás jellemző vonásaival. Az itteniek az időjárással kelnek és fekszenek. A vacsoraasztalnál legtöbbször elhangzó kérdés a Milyen idő lesz holnap? Hétvégenként családok százezreinek jókedve függ attól, hogy szombaton reggel kisüt-e a nap, vagy tovább esik az eső. Márpedig az eső általában tovább esik. Amikor Brüsszelbe költöztem, jókat mulattam azon, ahogy az itt lakók hosszú tízpercekig képesek az időjárásról beszélgetni. És nemcsak amolyan felszínes módon, hanem részletekbe menően, komoly arccal, a témában láthatóan elmélyülve. Végül a szintén az időjárásáról (is) híres Anglia szülötte, Alex, felvilágosított. Az olyan országokban, mint Nagy-Britannia vagy Belgium az időjárás olyan, mint egy akarnok családtag, akivel mindig történik valami. Ezért aztán mindig beszélni kell róla.
Novemberi Lolánk négy és fél hónapos koráig nem látta a napot. Na jó, ez enyhe túlzás, hiszen a nap azért itt is ki-kisüt két-három percre télen. De az igazi, szikrázó napsütésre márciusig kellett várnia. És ezerháromszáz kilométert kellett érte megtennie. Első magyarországi utunkon ugyanis igazi kora tavaszi verőfény köszöntött minket Ferihegyen. Először nem is tudott mit kezdeni a jelenséggel, zavartan hunyorgott, a szemét dörzsölte, próbálta jól megnézni magának az égbolton virító sárga korongot, majd biztos, ami biztos, elkezdett panaszkodni. A napsütéshez azóta is ambivalens viszony fűzi a kicsi lányt. Szereti, ha a napsugarak csiklandozzák a talpát, de a teljes arcba sütés idegesíti. Szerencsére (?) Brüsszelben ez viszonylag ritkán fordul elő, a különleges mikroklímának köszönhetően általában akkor is borongós idő van, amikor a Benelux államok teljes területén süt a nap… De ne legyünk igazságtalanok, hiszen a brüsszeli időjárás idén nyáron bepótolja sokéves elmaradását. Ma, az év legmelegebb napján harminchét fokot mértek a hőmérők a házak tetején. A meglepetés-kánikula hetek óta tart, az utcák kihaltak, néhány tikkadt eurokratán és sztahanovista újságírón kívül nem nagyon lehet embert látni odakint. Lolát is csak estefelé sétáltatjuk, a szobájába pedig beállítottuk a lehető legnagyobb, már-már ipari méretű ventillátort. Alaposan elgondolkodtunk azon, hogy nem kellene-e beruháznunk egy mobilklíma-berendezésbe, aztán elvetettük az ötletet. Egyikünk sem szereti a légkondicionálást, én például egész nyáron meg vagyok fázva az irodai klíma miatt. Így aztán maradt a szép nagy ventillátor. Lola imád előtte ücsörögni, már amikor megengedjük neki. Szegény kicsikémről így is patakokban folyik a víz, főleg elalvás előtt. Pedig már megszabadítottam a hálózsáktól, a pizsamától, sőt, kistrikót sem adok rá. Minden este lezuhanyozzuk, az a nap fénypontja. De mire az esti szopival végzünk, mindketten újra alaposan kimelegszünk. Lola ráadásul nem egy vízivóbajnok. Hiába ajánlgatunk neki bármit, ha nem tejből van, és nem cumisüvegből kell kiszívni, nem hajlandó meginni. Egy-egy kiskanál vizet azért sikerül betrükközni a szájába, de általában annak a fele is a trikóján landol. A nappali alvás hasonló szélmalomharc. Mi is alig tudunk aludni az éjszakai hőségben, pedig azért akkor pár fokkal hűvösebb van. Naná, hogy Lola is küzd az elemekkel. Amikor beteszem a kiságyba, még arra sincs ereje, hogy átölelje a nyakamat. Máskor így kérlel, hogy maradjak ott vele, amíg elalszik, most azonban nem kíván senkit a közvetlen közelébe. A Lola-szoba ráadásul keskeny kis tetőtéri lakásunk második emeletén van. Amikor berendeztük, senki sem gondolta, hogy nyáron bangkoki hőség lesz Belgiumban.
Egyszóval várjuk vissza a híres-hírhedt brüsszeli borongást, a hűvös estéket, szeles reggeleket, esős hétköznapokat. Hogy aztán úgy október-november környékén újra lehessen miről panaszkodni a vacsoraasztalnál.